Hogyan lehet anyámmal értetni, hogy rendkívül sértő, amiket a fejemhez vág?
24 F (majdnem 25) vagyok. Sajnos a szüleimmel élek még most is, mert az egyetem miatt nem tudtam saját életet kezdeni eddig. Most júniusban szereztem diplomát gyógyszerészeten és el is kezdtem dolgozni júliusban.
A probléma ott kezdődik, hogy nem volt komoly kapcsolatom sohasem. Részben azért mert elfoglalt voltam, sok időt elnyelt az egyetem, de főleg azért mert rendkívül zárkózott és szégyenlős vagyok. Itthon azt remélték, hogy ha vége az egyetemnek, akkor varázslatos módon majd elkezdek megnyílni, egyből fogom keresni az emberek társaságát, lesz barátnő stb. Hát nem így lett. Ez engem nagyon bánt, hiszen ebben a korban már nem ártana jobb helyzetben állnom, de sajnos itt vagyok.
Végzek 5 órakor, itthon csinálok valami kis házimunkát, utána meg elvonulok a szobámba nézni valami filmet vagy videó játékot játszani, hogy lekössem magam. Ez az utóbbi szokott hatalmas tüske lenni anyám szemében. Konkrétan majd leordítja a fejem, hogy mennyire nem bírja elviselni, hogy csak "a gép" érdekel engem, meg hogy semmi életcélom nincs, meg hogy mennyire csalódott önmagában, hogy így nevelt fel.Egyszerűen nem tudok mit válaszolni neki, ami lenyugtatná vagy rávenné, hogy békén hagyjon. Még csak arra sem tudom rávenni, hogy menjen ki a szobámból és hagyjon duzzogni/gondolkodni, mert csak mondja mondja mondja. Mondtam neki, hogy el fogok költözni hamarosan és nem leszek a nyakán, de ebből is nem az jön le neki, hogy önálló leszek, hanem, hogy csak azért megyek el, hogy ne zavarhasson meg senki a lustaságban.
A vége mindig az, hogy jól összeveszünk és aztán még van képe NEKI megsértődni. Sírva megy ki a szobából, meg nem alszik jól, meg az egekbe szökik a vércukra az idegtől (anyám cukorbeteg) én meg csak nyeljem le. Megismétlem, ez nekem egy hatalmas gyenge pont, aminek a gondolatait igyekszem elhesegetni, de ő folyamatosan a közepébe gázol. Teljesen nem veszi észre, hogy egyik pillanatban még jól érzem magam, letolás után meg már élni sincs kedvem. Közel 25 éves férfi létemre a sírás kerülget estéről, estére és azon gondolkozom, hogy bár elütne egy kamion. Öngyilkos sohasem tudnék lenni, mert nincs annyi merszem, de attól függetlenül ez nem normális és egyszerűen nem tudom megértetni vele, hogy ne bántson engem, gondolkodok ezen a problémán eleget önmagamban is.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
A kérdés, hogy benned van-e igény az ismerkedésre, nyitásra. Mert ha nincs, hanem jól elvagy, szeretsz filmekkel, videojátékokkal lazítani, akkor kár erőltetni azt, hogy változz meg. Akkor nyugodtan mondd meg anyukádnak, hogy felnőtt, dolgozó ember vagy, ne szóljon bele az életedbe, ne akarja a te életed élni, örüljön, hogy van egy diplomás fia, aki dolgozik, még otthon is besegít. Le kell állítani, és meghúzni a határokat, éreztetni, hogy te felnőtt vagy. Szereltess zárat a szobád ajtajára.
Ha viszont van igényed ismerkedésre, akkor szép fokozatosan tényleg próbálj meg kimozdulni, ismerkedni. Akár a videojátékos közösségen belül, pl. De ez esetben is fontos, hogy kijelöld a határaidat, mert a jelek szerint édesanyád mindenbe bele akar szólni, és hosszú távon előre tekintve, ez megássa a jövőbeli kapcsolataid sírját. Majd hazahozol egy lányt, aztán nem lesz jó neki, meglátod, vagy ha jó lesz, akkor kezdi el fúrni a kapcsolatotokat, amikor összeköltöztök, vagy őt is irányítani akarja majd, beleszólni, hogy mit hogyan csináljon, és akkor persze a lány sikítva fog menekülni.
Egyébként vannak sokan, akik későn önállósodnak. Az én családomban is van olyan fiú, akinek 27 évesen lett először barátnője, addig elvolt a hobbijaival, akkor támadt erre először igénye.
Egy páran szerintem félreértettétek a kérdésemet. Nem párkeresési tanácsra vagy életmód változtatás tippekre van szükségem. Van annyi önismeretem, hogy belássam nem vagyok tökéletes és tudom, hogy ki kell lépnem a komfort zónámból minél többet, minél gyakrabban. A probléma az, hogy nem tudom anyámat lekoppintani a témáról, meg arról, hogy ennyire erőszakoson sértegessen vele. Az pl nem megoldás, hogy "költözz el azonnal", egy egyszerű falusi, munkás családban nőttem fel, még most fogom az első fizetésemet megkapni. Nincs semmim, ez volt az egyetem ára sajnos. Egyelőre együtt kell élnem a családommal, amíg nincs egy kis kezdő alapom. Természetesen utána szeretnék önállósodni azonnal.
Köszönöm a válaszokat mindenkinek. Igyekszem megfogadni a tanácsokat, többet kimozdulni, hobbikat keresni, nyitottabbnak lenni a lehetőségekre.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Anyukádat csak úgy tudod le állítani ha látja hogy nem csak gép elött ülsz,vagy.
Ha látja rajtad hogy van életed,barátaid,stb .
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!