Anyám elszólta magát hogy dohányzott a terhessége alatt?
Ez hülyeség, hogy többet árt a babának ha egyből leteszi a cigit. Mindkétszer életem során úgy tettem le a cigit, hogy egyik napról a másikra. Ugyanígy volt ez, amikor babát terveztünk. Köszi, jól vagyok. Most is már másfél éve nem dohányzom. Úgy tettem le, hogy nem gyújtottam rá többre.
Egyébként jogosan vagy kiakadva, de most már igazából mindegy. Megszülettél, felnőttél, nyilván törődtek veled, nem?
De tény, hogy megvan a véleményem azokról, akik nem képesek letenni a cigit úgy, hogy egy kisbabát várnak. Nyilván a szenvedélye erősebb volt. De talán ez azért nem jelenti azt, hogy nem szeret.
Te jó ég ! Szerintem utál, nyilván azért tartott meg.
2!
Nem hülyeség. A nikotin függőséget okoz, így azonnal nem lehet vele leállni, pont ahoyg a drogokkal sem, hacsak az ember nem akar komoly elvonási tünetekkel kezdeni...
Nem feltétlen, párom asztmás. Az anyja végig dohányozta a terhességet. Illetve kollégája ugyan ez. Nyilván nem lesz minden gyerek asztmás tőle, de megnöveli a kockázatot.
Meg úgy, nem tudom... ha valakinek fontos a gyereke, legalább arra az időre bírja már ki. Ez annyira... gyenge dolog.
"hacsak az ember nem akar komoly elvonási tünetekkel kezdeni..."
Köszi a lepontozást, de élő példa vagyok. Gyereket akartam, ő a mindenem, így nem okozott gondot hosszú évek után sem egyik napról a másikra letenni a cigit. Semmilyen elvonási tünetem nem volt!!! Sőt, képzeld, még csak nem is kívántam a cigizést! Nyilván agyban dől el minden. Ki így áll hozzá a dolgokhoz, ki meg úgy...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!