Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Hogyan lépjek túl édesanyám...

Hogyan lépjek túl édesanyám halálán?

Figyelt kérdés

Egy regényt fogok írni, de igyekszem minél rövidebben megfogalmazni.

A 12. szülinapom tájékán halt meg édesanyám. Akkor még nagyon kicsi voltam, fel sem fogtam rendesen az egészet. Nem is hagytam ki napot az iskolából, minden ment rendesen. Napközben nevetgéltem és elvoltam a többiekkel, de este, amikor aludnom kellett volna, akkor előjöttek az emlékek, a pillanatok, a perc, amikor megtudtam, hogy mi is történt stb és akkor sírva aludtam el. Nagyon anyás voltam, ő volt az egyetlen a családban, aki jobban törődött velem, mint saját magával. Nem küldtek utána pszichológushoz, senki sem foglalkozott velem és azzal, hogy ez nekem a legnehezebb. Depressziós lettem, nem jártam el otthonról, csak anyára tudtam gondolni, próbáltam "utána is menni", de (szerencsére!) időben észhez tértem.

Már 5 éve ennek és én még mindig elveszett vagyok, egyedül érzem magam, nem érzem azt, hogy a családtagjaim tényleg törődnének velem. Persze mindent megadnak és szeretem őket, ők is engem, de valahogy nekem nem volt részem az anyai szeretetből. Tizenkét éves voltam, épp hogy elkezdtem volna összegyűjteni az emlékeket vele. Nagyon hirtelen, szinte egyik napról a másikra elvesztettem. Igyekeztem magamat építeni és motiválni, hogy ne temessenek el a rossz gondolatok, de már kezdek belefáradni. Unom már, hogy azt kell mutatnom, hogy minden rendben, miközben évek óta üres vagyok belül. Nem hagytam akkoriban elég időt magamnak feldolgozni, a családtagjaim sem segítettek ebben. Úgy viselkedtek, mintha meg sem történt volna, úgy éreztem, hogy csak én törtem teljesen össze.

Most már gimis vagyok, két év múlva érettségizem és a 8.-os ballagáson, banketton sem volt ott anyum, nem lesz ott akkor, amikor elballagok, amikor felvesznek egyetemre, amikor lediplomázom... Lehet mondani, hogy lélekben ott lesz, én ezt tudom és hiszek benne, de jelen pillanatban ez nem elég nekem.



2020. júl. 21. 17:42
1 2 3
 21/24 anonim ***** válasza:
Tudom ez édeskevés, de nem vagy egyedül ezzel az érzéssel, nekem ugyanilyen érzés mint amit leírtál, és még nagyon sokunknak. Beszélni kell róla, nem szabad magadban tartani, ez nagyon fontos.
2020. júl. 21. 19:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/24 A kérdező kommentje:
20-as: részvétem és kitartás, higgy abban, hogy most már ő az őrangyalod!
2020. júl. 21. 19:03
 23/24 anonim ***** válasza:

Igaza van a 16-nak, tényleg károkat okoz ha rossz helyre mész. Privátban leírom, hogy miért és hogyan okozott nekem kárt egy szakember, de ide nyíltan nem.

37N

2020. júl. 21. 19:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/24 A kérdező kommentje:
23-as: rendben, szívesen meghallgatlak.
2020. júl. 21. 19:06
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!