Utálom a szüleimet és egyre nehezebb itthon. Mit tegyek?

Már nem tudom mit tegyek és meddig bírom tovább. Itt vagyok másfél hónap múlva 18 éves, de a szüleim úgy bánnak velem mint, egy 5 évessel, akit vegyítenek egy rabszolgával. Tudom van akinek rosszabb, de egyszerűen nem bírom már.

Sose voltak mellettem és nem számíthattam rájuk. 8.-ban a bálomra se jöttek el ahol egy idegennel táncoltam az apa lánya táncot és jövőre végzősként pedig nem táncolhatok, mert 8.-ba táncoltam. (itt érv a pénz is, mert nem igazán van). Szalagot fognak tűzni rám, de nem táncolok, érdemes lesz nekik eljönni egyáltalán 70km-t csak azért, hogy ezt megnézzék?! Kollégista vagyok, de utazáson kívül nem kapok pénzt, itthon meg örülök ha eszek.

Mikor 7.-es voltam megszületett az öcsém és 8.-ba én jártam érte bölcsibe, majd én foglalkoztam vele délután, mert a nővérem tanult. Nyáron mindenki dolgozott és én voltam vele itthon. Nem tudtam elmenni sehova. Majd megszületett a húgom. Végre elértem, azt a kort, hogy elmehettem diákmunkára. A nővérem közben elköltözött. Felesleges volt, mert el vették a pénzt, hogy szükség van rá. (volt hogy 1kg kenyeret alig bírtunk venni).

Az iskolában jól tanultam, hogy jobb életem legyen később. Így is megkaptam már, hogy törődjek bele úgy fogok élni, mint ők, csak ne adósodjak el. A mostani félévim 4-5 lett.. Anyám megkérdezte, hogy hogy nincs 3-om..de dicséretet nem kaptam. Az év végibe szintén így, de egy jó szót nem kaptam. Nyáron be mentem 3 hét gyakszira. Most ez a hét lesz a 2., hogy itthon vagyok. Minden nap elláttam a kutyákat, mostam, mosogattam, takarítottam, főztem és volt, hogy sütit sütöttem. De se az, hogy köszönöm vagy hogy ügyes vagy. Mindig csak kaptam, hogy ezt azt megkéne csinálni. Csinálsz valamit itthon? El kéne menni a kicsikért óvodába és bölcsibe..

Van egy kapcsolatom és a szüleim nem örülnek neki, mert lánnyal vagyok együtt, de szeretem és ez ellen nem tudnak semmit tenni. Nekik nem az számít, hogy boldog legyek hanem, hogy unokát akarnak. És a pénz számít. De annyi felesleges dolgot megvesznek , én pedig az utolsó helyen vagyok. Míg koliban vagyok, nem igazán járkálhatok el, mert "örülnek", ha itthon vagyok. A koli pedig eléggé időhöz van kötve, nincs sok szabadidőm. Itt a nyár, a hónapban nincsenek itthon a kistestvéreim. Szombaton megkérdeztem, hogy pénteken ott aludhatok -e a páromnál,elengedtek nagy nehezen. Vasárnap elengedett apum 1 órára fagyizni vele, de, azt mondta miután ott aludtam 1 hónapig nem mehetek sehova. Nem értem miért, mindent megcsinálok itthon és nem is nagyon járok sehova.. Augusztusban a kicsik miatt nem tudok elmenni itthonról, utána pedig suli azért nem.. Így is kB 2 hetente találkozok a párommal, a barátaim messze laknak 1-2 barátom van, aki itt lakik a közelben. És ne érezzem be zárva magam, ne érezzem azt, hogy ellenzik a kapcsolatom és ne érezzem, azt hogy utálom őket. Megkaptam már, hogy beszéljek normálisan vagy nagyobbat kapok, mint a kicsik. Nagyon rég óta nem ütöttek már meg, de nem is merek ellenkezni. Ritka, ha véletlen úgy szólalok meg, ahogy nem kéne, de nem mindig bírom vissza tartani, azt ami bennem van.

Sokszor le vagyok cseszve és egy párszor utalgatva megkapom, hogy kövér vagyok(kövérebb, mint anyám). Nem mondom, hogy jól nézek ki, de 162 cm és 60 kg vagyok kB. Ami szerintem még tűrhető. De a szülőnek nem az lenne a dolga, hogy úgy szeresse a gyerekét, ahogy van, de csak gúnyolnak,ugráltatnak és tiltanak. Annyi mindenen mentem keresztül miattuk és nem is tudják. Nem is érdeklődnek velem mi van, még iskolában sem.

Nővéremtől közös tetkót kapok 18. születésnapomra, amit anyámék mivel ő kérte megengedték, de ha én kértem volna biztos ellenezték volna. Ha neki kell valami az első, hogy próbálnak segíteni neki. Nálam meg mindig ott van az a majd.

Egyszerűen csak szeretném, ha valaki meghallgatna.. Köszönöm.