Mit tegyek ha anyu ilyeneket mond?

Ő biztos olyan, aki mindenkivel könnyen barátkozik, ezért neki ez furcsa. Azért nem kellene azt mondani hogy csalódott benned, bátorítani kellene. Ne foglalkozz vele, sok ember olyan mint te.

Nekem is kevés barátom volt, mert nem tartottam fontosnak a haverkodást mert felszínesnek tartottam, de most már látom hogy az se baj, egyszerűen nem lehet mindenkiből legjobb barát. Csak én voltam visszahúzodó.

Végülis mindegy, anyukád akkor is hülyén viselkedik. Ha eljársz otthonról tehát nemcsak otthon ülsz akkor előbb-utóbb lesz barátod, vagy ismerősöd akivel elvagy.

Sajnos nagyon nem jól cselekszik... Egy anya feladata nem az lenne, hogy csalódasnak hívja a lányát, hanem hogy ha nincs senkije, akkor is támogassa, és ott álljon mellette. Ne vedd magadra <3

Nem tudok sajnos túl sok ötletet mondani, de ha már vita a téma, akkor annyit tanácsolok, hogyha erről beszéltek akkor próbáld azt elmondani neki, hogy neked milyen érzés ez. Ne azt, hogy „miért mondod ezt?” stb, ne az ő részét, hanem a te részedet, hogy benned ez milyen érzéseket vált ki. Legyen fontosabb a kapcsolatotok a vita megnyerésénél.

Remélem egy picit tudtam segíteni - Vivi

Illetve ezt az oldalt ajánlhatom (lehet hogy inkább anyudnak?)

[link]

Oké, még egy tanács :D

Mikor barátkozol, ne legyen rajtad az a nyomás, hogy anyud azt akarja. Ne vedd magadra. Te értékes vagy így is, úgy is ;)

Én arra tudok gondolni, hogy anyud valójában magában csalódott, vagy érte bántás, és ezeket a negatív energiákat vezeti le rajtad. Sajnos sokszor előfordul, hogy a szülők ezt csinálják, mivel a gyerek ki van nekik szolgáltatva, nem tudják magukat megvédeni, tehát pl. ha a főnökömmel szemben nem tudok vitát nyerni, majd nyerek vitát a lányommal szemben. Ez amúgy eléggé gonosz és mondanom sem kell, hogy rossz hozzáállás. Apud ilyenkor hol van? Esetleg ő tudna segíteni neked.

Anyudnak természetesen nincs igaza, vannak olyan emberek, akik inkább befelé fordulnak, és kevesebb emberrel tartják a kapcsolatot, de azzal jóval szorosabban, mint az átlag. (Jómagam is ilyen vagyok.) Ha nehéz ismerkednek, esetleg csetelj. Ott nincs az a nyomás, ami a valóságban. Persze emiatt jóval kevésbé válogatott a közösség, így jobb, ha vigyázol magadra, és akik bántóak, nem szimpatikusak, azokat ignoráld.

Szeintem minden szülőnek vannak ilyen dolgai. Kezdetben küzdesz ellene, és próbálod bebizonyítani neki a saját igazad, egy idő után pedig rájössz, hogy ha a fejed tetejére is állsz, és mindenki neked is ad igazat, anyud akkor sem fogja belátni, hogy tévedett, vagy hibázott. Az enyém is ilyen. Szerintem amúgy nagy teher lehet, hogy valaki fenntartsa a tévedhetetlenség látszatát. Már sokat gondolkoztam rajta, hogy vajon mi kényszeríthette erre? Én arra jutottam, hogy apámmal való válásuk után két gyerek nevelésének terhe akkora, hogy az ember nem engedheti meg magának amellett, hogy hibázzon. Hogy belássa, hogy emberből vagyok, hibázhatok, tévedhetek, kimerülhetek, határaim vannak. Ez nyilván nehéz. Én végül úgy voltam vele, ha ő nem ért meg engem, akkor megpróbálom én megérteni őt, és megbocsájtani, a hibáit, még ha ő maga nem is ismeri be őket.

A lényeg, hogy tudd, hogy nincs igaza. Ez persze nehéz, miel egy gyerek számára elsődleges mérce a szülő véleménye, és ha ő azt mondja, mindig, hogy el vagy cseszve, egy idő után hajlamos az ember elhinni, és egyfajta önbeteljesítő jóslatként igazolni is azt. Talán segít, ha egy ilyen eset után leülsz a szobádba, és megbeszéled magaddal, hogy anyufdnak természetesen nincs igaza, hogy az ő gonoszsága, hogy ilyeneket mondott, és veled semmi baj nincs. Esetleg ha van olyan, beszéld ezt meg egy baráttal. Az is sokat segíthet, ha legalább ő igazat ad neked, és meg tudjátok beszélni a dolgokat.

Szóld bátran vissza, hogy mit csodálkozik a szitun, a te nevelésed eredménye:)))

Talán példát kellene mutatni-tanácsot adni takóskodás helyett...

Mikor engedte, hogy csajbulit tarts haverkodási céllal? Sose? Ja.....