Mennyire helytálló a lelkiismeretfurdalásom?

Apám nagyon megkeserítette a gyerekkorom, anyám meg semmit sem tett, csak mellette ő is tönkrement, belefásult, belebetegedett (szó szerint) az életbe.

Egyszerűen úgy érzem, elviselhetetlen. Inkább viselkedik féltékeny testvérként, mintsem apaként. Lányként az volt a "szeretetkinyilvánítása" felém, hogy viccesen s_ggbe rúgott. Tudom, hogy számítok neki, a maga módján szeret, de ezt egy 3-5-7 éves gyerek nem fogja fel, csak iszonyatosan sérül.

Nem vesz figyelembe másokat, ha ő nem alszik, akkor senki nem alszik. Fingik, böfög, bömböltet folyamatosan valamit, tv, rádió, okostelefon, sőt, van, hogy mindhármat egyszerre. Eszébe sem jut, hogy esetleg mi mást hallgatnánk. Egész életében feküdt az ágyon, és nézte a tévét, közben lecseszett minket, hogy nem lett egy háza, mert mi "nem álltunk mellé".

Soha nem kért bocsánatot senkitől (max.ha rámlépett), ha valakit megbántott, még őhozzá kellett menni vígasztalni.

Ódákat tudnék zengeni a negatívitásáról (van 2 panellakás, autója, motorja, biciklije, mégis percenként bemondja: az élet sz_r, b_sszátok meg! engem elmondott már mindennek, anyámat is, pedig nemigazán van rá oka-egyetemet végzett zenész vagyok, külföldön élek, senki sem protezsált be sehova, magamtól értem el amit elértem. Apám helyett mindent anyám vagy más csinált meg).

Szóval az a bajom, hogy legszívesebben nem találkoznék többet vele, ugyanakkor furdal a lelkiismeret, hogy ezt érzem. Fizikailag is meg tud betegíteni, már volt, hogy belázasodtam tőle, mert egyszerűen nem bírtam elviselni amiket mond, csinál, a cirkuszait ellenem (ha van sapkám, azért, ha nincs, azért). Mellesleg iszik, olyankor még rosszabb. 19 éves koromtól nem élek velük, most vagyok 30, de még mindig nem tudok szabadulni a káros hatása alól.

Mit tegyek?