Tejesen összezavarodtam a veszekedésünk után. Hogy legyek önálló, ha ezt meg se tanították nekem?

Nagyon köszönöm szépen a sok értelmes kommentet, és a szavazásaitokat!

Az iskolai helyzetem eléggé komplikált. Egy évet elvesztettem középiskolában, mert a szüleim rám erőltettek egy szakgimnáziumi ágazatot, amit eléggé megszívtam. Ez apámnak a szakmája, viszont azon a szakon annyira száraz és érdektelen szakirány volt számomra, hogy rendesen megutáltam. Az osztályfőnököm szakmaváltást javasolt, és így bekerültem egy szakképző iskolába.

Eladónak tanulok, most kezdem a 11, végzős osztályt. Ezután +2 év érettségi tagozatra fogok járni, így 21 éves leszek, amikorra leérettségizem.

Tudom, hogy részben én is hibáztam. Viszont annak idején, az általános iskolában kiközösített a legtöbb fiú osztálytársam, nem tudtam senkiben se megbízni. Volt olyan, hogy elpusztult vakonddal dobták meg a tanárt hátulról a kint megtartott órán, és azt mondták, hogy én dobtam meg, akkor rám akartak sózni cigarettás ügyeket, péniszt rajzoltak a mappáimra/füzeteimre, elvették a tízóraimat, leköptek, megvertek, jéggel megdobtak stb. Most kérditek magatokban, hogy mit csinált a tanár. A jeges ügyre csak annyit: "Most ez benne lesz a Tényekben a Tv2-n, hogy egy tizenkét éves fiút az osztálytársai VÉLETLEN megdobták. Szerinted kit fog érdekelni!?"

Szóval. Ilyen segítőkész tanáraim voltak.

Mély depresszióval küzdöttem, azóta nagyjából felépültem.

Annyira mélyen lezuhant az önbizalmam, hogy nagyon sokat híztam, csak a szobámban, egyedül zokogtam délután, volt hogy órákig és nem tudtam mi tévő legyek. A szüleim nem szerették, ha panaszkodtam, így nem mondtam el nekik mindent.

Most már nem annyira vészes a túlsúly, de még mindig van rajtam +10 kg.

Utána 7.ben elkerültem egy nagyszerű iskolába, mert már nem bírtam ép idegekkel. Annyira jófej osztálytársaim voltak, hogy konkrétan fájt onnan elmenni, és megbántam, hogy nem mentem el előbb oda. Nagyrészt az apám nem akarta, hogy átmenjek másik suliba.

A középiskolában teljesen kikészített, hogy 35-en leszünk egy osztályban. Féltem, hogy ott is ki leszek közösítve. Így is lett. Annyira különböző szocializált idegen emberek voltak ott, hogy sokkot kaptam.

Egyetlenegy olyan osztálytársam volt, akit nem érdekelte a külsőm és a belsőm, így elfogadott olyannak, amilyen, így abban a suliban ő volt a legjobb barátom. Persze volt néhány olyan, akivel úgy jóban voltam, de több ellenségem volt, mintsem kedves ismerősöm.

Azt kell tudni, hogy én alapjáratban fiatalabbnak nézek ki a koromnál, így ha megkérdezik a boltomban, ahol dolgozok (most nyári gyakorlaton vagyok), hogy mennyi idős vagyok, ledöbbennek rajtam. Viszont annyi a szerencsém, hogy 190 centiméteresre megnőttem.

Nagyon sokat gondolkodtam a konditermen. Lehet, hogy jó megoldás, de nagyon költséges. Van pénzem, a gyak. helyemen összegyűjtöttem az egy év alatt annyi pénzt, hogy kiférne belőle a személyi edző+ a bérlés. De én amíg nem vagyok biztos állásban nem szeretnék hú de mennyit költekezni. Nem vagyunk olyan jó anyagi helyzetben, hogy elköltsek havi 30e forintot személyi edzőre + a konditerem használati díjáért. Azért biztonságot ad nekem, hisz akár szükségesebb dolgokra is kellhet a pénz. Pl. teljesen kiszámíthatatlan, hogy kell-e pénz mondjuk egy szükséges műtétre (több betegségem van), de talán mondjuk egy továbbtanuláshoz is szükséges lehet.

Diákmunkát nem szeretem, sajnos van benne tapasztalatom, soha többet. Konyhán dolgoztam 13 napot, borzalom volt, a diákra hagyják a legnagyobb csetreseket. A hagymapucolás oké, de a zsíros, olajos bödönök, lábosok, kondérok... Soha többet nem megyek konyhai kisegítőnek. És teljesen megundorodtam a diákmunkától. Itt a közelben nincs sok lehetőség, max szórólapozás, kutyasétáltatás, kutyatározás, takarítás, közmunka.

Megvárom, amíg lesz egy szakmám, amit a kezembe tartok, és amivel bárhova eltudok helyezkedni.

Ettől függetlenül szeretek főzni, sok receptet ismerek, de a pizzát pont nem szeretem se enni, se sütni. :D

Az igényességre arra utaltam, hogyha netán elköltözök, még vasalni se, se mosni, se szárítani nem tudnék szárítógépben. Rendszeresen fürdök és mosok fogat. És mosogatni, porszívózni se szeretek. Apám szerint nagyon igénytelen vagyok. (nem mintha ő is szokott volna segíteni a házimunkában.) A kinézetemre nem nagyon figyelek; nem szoktam órákig a tükör előtt nézegetni magam, hogy most melyik szett illik ehhez a pólóhoz. Csak gyorsan felkapok valamit, amihez előbb nyúlok a szekrényemben, az a nyerő számomra. :D

Teljes mértékben igazatok van. Viszont én úgy gondolom, hogy még nagyon fiatal vagyok a költözéshez. 18 évesen még mindig gyereknek érzem magam. Egy faluban élek, eléggé lepusztult helyen, olyan az érzésem mintha megállt volna az élet. Új telepen lakok, eléggé kevés ember jár ki az utcára és kevesen mennek dolgozni. A legtöbben már nyugdíjasok. Ráadásul a játszótereket, parkokat se újítják fel, még nem is gondozzák.

Én nagyon szeretnék városba költözni, megkérdeztem apámékat, hogy mi miért nem lettünk városiak a válasz ez volt: " A város, büdös, zajos, koszos és kibírhatatlan. Elég volt a rokonoknál aludnom egy-két napot ahhoz, hogy megismerjem milyen is a városi élet."

A falusi élet dögunalom.

Pécsre költöznék legszívesebben, az a legközelebbi nagyváros, ha lenne lehetőségem pénzügyileg mennék, de apám elbizonytalanított. Azt mondta, hogyha fizetnének érte, akkor se költözne városba soha. Ő faluban született, ott is akar meghalni... Eléggé rossz a felfogása. Meg ilyenekkel jön, hogy a mi generációnk sorsa rossz útra fog térni, meg hogy legyengül a gazdaság... De mindegy is.

Egyébként a fiúkat tényleg nehezebb rávenni a takarításra, mint a lányokat? Ezt nem értettem annyira.

Igazából a hatos jól sejtette, a szüleim nemigazán szeretik egymást, apa munkamániássága miatt. Emellett nem osszák meg a pénzt, apám mindig az ő fizetését félreteszi saját magának, nem tudjuk hova. Állítólag titokban nagyon sok pénze van. Anyámnak nem ad ebből egy forintot se. Nagyon keveset beszélnek, ha hétvégén itthon vannak, akkor is csak saját magukkal vannak elfoglalva. Max. félórát beszélnek egymással egy nap. Szerintem válás lesz a vége. Majd kiderül.

Mindenesetre megpróbálok javítani a hibáimon.

Érettségi után elmegyek dolgozni, vagy ha úgy alakul, hogy felvesznek egy egyetemen akkor ígyis-úgyis elköltözök. Addigra már vihetem valamire egy szakmával és egy érettségivel. Egyébként erősen gondolkodok az üzletvezetői képzésen is.