Szülők! Ha a gyereketek a házatokra építene egy tetőtéri lakást, ami jogilag teljesen az övé, akkor úgy viszonyúlnátok e hozzá, hogy van egy külön lakása, a saját lábára állt vagy hogy veletek él és nélkületek nem lenne sehol?

Én megpróbáltam ezt...

Anyáméknak volt egy családiházuk, ők ajánlották fel, hogy építkezzünk a tetőtérbe. Teljesen különálló lakrész, külön mérőórákkal, totál elkülönülve egymástól, egyedül az udvar lenne közös.

Jó volt nagyon a viszonyunk, férjemnek is meg nekem is megtetszett az ötlet. (Addig a telken a "nyárikonyhában" éltunk, az első gyerekünk meg volt már. Mi nézegettünk máshol házakat, el akartunk költözni nagyobba, anyám vetette ezt fel, hogy ott legyünk, tudjon segíteni, közel legyen az unoka)

Na meg is lett terveztetve, beleöltük az építkezésbe minden pénzünket, kölcsönöket vettünk fel. Mivel közben úton volt a kistesó, megigényeltük a csokot (akkor még szocpol). A bank azzal a feltétellel adta meg, hogy kellett egy ügyvédi papírt írni, hogyha elkészül az építkezés akkor a felsőszint az én nevemen lesz, alsó marad apámén, a telek pedig fele fele apámé meg az enyém. Alá is írták, kész lett az emelet.

Már csak az utolsó papír kellett, a használatba vételi, ezt meg csak azzal a feltétellel kaptuk volna meg, hogy apám bemegy a földhivatalba, és aláírja ott is, hogy a felső az enyém, alsó az övé, telek fele enyém, másikfele övé. Na ezt már nem volt hajlandó aláírni. Anyámmal közben osztottak szoroztak, meggondolták magukat. Mert a fél telket nem akarják nekem adni...

A bank sürgetett, mert ott határidő volt a használatba vételi leadására. A viszony egyre csak romlott, mert ők semmi képpen nem akarták már nekünk adni a telket.

Az lett a vége, hogy a szocpolt fizethettük vissza, a házat pedig nem írták a nevemre. 15milliót fektettem bele férjemmel az építkezésbe, és erre annyit mondott anyám, hogy ez van, marad az övék. Ha nem tetszik, költözzünk el. Bíróságra mentem. 10év (!)huzavona után értük el azt, hogy társasház lett, az én nevemre került. Ahogy lehetett adtuk is el. 2 éve költöztünk el onnan.

Anyámékkal 10éve csak a bíróságon beszéltünk. Eközben lett egy 3.gyerekünk, akit anyám már nem is ismer.

Ha akkor nem megyünk ebbe bele, és megveszünk egy használt lakást, lehet még most is jó lenne a viszonyunk...

Mi a célod jelenleg?

Gondnak érzed, hogy nincs tartós párkapcsolatod, vagy csak a szülők nyaggatnak ezzel?

Fejlődni szeretnék szakmailag? Vagy úgy egyáltalán élni az életed, akár társsal, akár egyedül?

Ezt ha tisztázod magadban, simán látod majd a következő lépést.

Én a helyedben BIZTOS HOGY NEM MARADNÉK ANYÁMÉKKAL 28 ÉVESEN.

Egész egyszerűen nem egészséges helyzet. Még gyűjtögetés szempontjából sem. Nagyon szerencsés az, ahol ez működik, és igen ritkán működik.

Még az állatvilágban a madaraknál is megfigyelhető, hogy miután felnevelte a fiókát, kirepülnek, soha vissza nem néznek. A minap láttam egy héja családnál, hogy a "fióka" nem akart elmenni. Ami roppant érdekes, szokatlan szituáció. Folyton ott ólálkodott a családi fészeknél, a szülők folyton kergették, hogy keressen másik vadászterületet.

Én a helyedben keresnék jobban fizető állást, akár az országban bárhol, és oda költöznék egyelőre albérletbe. 250 ezer Pesten sajnos nagyon kevés.

De ismétlem, kérdés, mi a célod. Nagyon ideillik a tipikus állásinterjú kérdés: hogyan képzeli el magát 5 év múlva?

Nagyon érdekes volt olvasni a válaszokat, és rájönni, hogy milyen szerencsés vagyok a szüleimmel. Én azt gondolom egyáltalán nem lehetetlen a szülőkkel való együttélés. De valóban mindent számba kell venni. Milyen a viszonyotok, mennyire vagy te alkalmazkodó illetve ők, tudod-e tolerálni, hogy ahogy idősödnek lehet hogy nehezebb esetek lesznek.

Nálunk annak idején a szüleim eleve úgy építettek házat, hogy van egy emelet és felette még egy tetőtér, hogy ha bármelyikünk úgy dönt, hogy ott rendezkedne be családilag akkor legyen rá lehetőség. Végül egyikünk sem él ott, de nem azért mert olyan lehetetlen elképzelés lenne a számunkra. Csak máshogy alakult az életünk. Bár nálunk a férjemmel azért felmerült, hogy mi lenne ha... De jelenleg nem ott élünk. Viszont ha a szüleim megöregszenek és segítségre szorulnak akkor komoly esély van rá, hogy akkor odaköltözünk. Világ életemben érzelmileg és anyagilag is nagyon komoly támogatást kaptam tőlük, szívesen viszonzom ezt ha szükségessé válik. Szerencsére a férjem is így gondolja, mivel sokkal inkább tekinti családjának az én szüleimet, mint a saját szüleit. Sajnos.

Egy évig laktunk csak felettük, amíg a mi otthonunk felújítása zajlott. Ekkor született a kisfiúnk is. Nálunk nagyon szuperül működött minden. És ami a legjobb hogy így a nagyszülők és az unoka között is nagyon nagyon szorossá tudott válni a viszony.

Természetesen ahhoz, hogy ez jól működjön, ahhoz szükséges mindkét fél részéről egy nagyon komoly kompromisszum készség. De egyébként szerintem ha valóban jó a viszony családon belül akkor nagyon szuper dolog lehet ha több generáció együtt él.

De a válaszok alapján úgy tűnik, mi kivétel vagyunk.