Mást is kinevettek a szülei ha megmondta mivel szeretne foglalkozni?

Nálunk ez volt a divat. Gyerekként azt mondtam hogy focista akarok lenni, aztán addig csúfoltak amíg nem jártam többet edzésre. Aztán az iskolában kérdezték, mi leszel ha nagy leszel? Akkor azt találtam ki, hogy ügyvéd. Utána ezzel csúfoltak-gúnyoltak a szüleim. Szépen lassan letettem erről is, nem volt merszem jelentkezni a jogi egyetemre, mert szégyelltem hogy ügyvédnek képzelem magam a jövőben. Végül nem jelentkeztem semmilyen felsőoktatási intézménybe, elmentem apámmal a szomszéd városba a gyárba raktáros/targoncakezelőnek. Azóta nem piszkálnak, elismernek engem, mert ez kézzel fogható, tisztességes munka, amire mindig lesz igény.

Sajnos azóta lett egy olyan mentális betegségem, hogy gyakran álmodozok tanfolyamokról, hogy hova lenne kedvem elmenni, minek szeretnék tanulni. Persze semmi alapja nincs már, 30 is elmúltam már, ennyi idősen nem lesz az ember már egyetemet igénylő végzettségű. De gyakran nézegetem a tanfolyamokat, iskolákat, mintha még lehetnék valaki, mintha most lennék pályaválasztás elötti 18 éves.

Mással is bántak így a szülei? Mi lehetett az oka? Elvileg felvettek volna a ponthatárok alapján a jogra akkoriban. Azóta is ezt tartom életem nagy sztorijának, nagy eredményének. Persze elhiszem hogy drága lett volna és nem lett volna rá családi fedezet, így egy elérhetetlen álom volt csak. Anyámék azt mondják, hogy ők realisták és nem akarták hogy csalódjak, mert ők ismernek a legjobban és tudták, hogy nem állnám meg a helyemet.