Mást is kinevettek a szülei ha megmondta mivel szeretne foglalkozni?

A foci nálam is megvolt, bár engem pont, hogy belekényszerítettek a felsőoktatásba.

Nem vagy elkésve, ha érdekel vágj bele.

Igen, engem is kinevettek. Apám 14 évesen dolgozni akart küldeni, az osztályfőnököm könyörögte ki, hogy az osztály legjobb tanulójaként legalább a gimnáziumot elvégezhessem és érettségim legyen, mert ő bizony nem tart el... Igazából akkor még fogalmam sem volt, hogy mit szeretnék csinálni, de tanulni mindig élveztem, (csak úgy, a tudásért önmagában) csak lehetőséget nem kaptam rá.

Az élet úgy hozta, hogy utána dolgozni mentem, férjem és gyerekeim lettek, fel is neveltük őket. Dolgoznom kellett, eltartani őket. Varrni szükségből kezdtem, mert sokáig nem volt pénzünk új holmikra. Aztán rájöttem, hogy ez az életem. Könyvekből, YouTube videókból tanultam, ha valami nem sikerült, néha hetekig kerestem a megoldást, mire elégedett voltam. Aztán jött egy borzasztó betegség 2 év szenvedéssel, de egy valamiben biztos voltam. Túlélem és még alkotni fogok! Most, közel az 50-hez, életemben először azt csinálom, ami boldoggá tesz. Egyedi tervezésű táskákat és egyéb holmikat készítek, és soha többé nem akarok másoknak megfelelni.

A szülők lehet, hogy jót akarnak, csak nem jól látják a világot. Egy gyereket sem szabad lebeszélni az álmairól, csak azért, mert távolinak tűnik a valóságtól.

Ne add fel az álmaidat, soha nem késő! 30 vagy, ez egy ideális kor, hogy a szíveddel megtervezd és akaratoddal végig csináld, amit szeretnél.

jó, én meg azt mondtam, hogy varrónő leszek, erre az apám leüvöltött és lehülyézett, hogy nekem tisztessége dilpomára van szükségem, nem ilyen alja munkákra... nem tudja hogy a kollégiumban is átalakítást/felhjtást/foltozást vállalok apróért, mint zsebpénzkiegészítés - ha elég sokáig csinálom összejön a szakiskola tandíja.

szóval ne ad fel. főleg nem harminc évesen, ember, még tök fiatal vagy...első lépésként költözz el a szüleid városából, cserélj mobilszámot, és hadd egye őket a méreg hogy leléptél. utána sipirc az egyetemre meg a tanfolyamodra. (ha ez megnyugtat, az egyetemen ahol járok van a csoportban két nyugdíjas nő is, ők nincsenek elkésve, te sem vagy.)

29 évesen íratkoztam be pszichológia szakra, ma ez a munkám.

17 évesen konkrétan megtiltották, hogy erre a pályára jelentkezzek. (vajon miért kötöttem ki mégis itt:) )

Nem ismerek olyan patológiát, amelynek vezető tünete a tanfolyamokról, fejlődésről ábrándozás. ;)

Csak azt tudjuk megvalósítani, amit képesek vagyunk elképzelni.

Én bíztatnálak, ahogy az előttem szólók is.

A hiba nem a te készülékedben van (volt).