Hogyan elnetek meg azt hogy a szuleitek kiskorotokban elvaltak es utaljak egymást?

Nem tudom, hogy a 11 éves kor az kicsinek számít-e (szerintem igen), de nekem ennyi idős koromban váltak el a szüleim, és ők utálták egymást. Vagyis inkább apám utálta anyámat, mert anyám próbált apámmal jó viszonyban maradni. Sajnos ez olyan mértéket öltött, hogy megpróbált minket (3-an vagyunk testvérek, és én vagyok a legfiatalabb) anyánk ellen hangolni, hazugságokkal, és a nővéremet sikerült is maga mellé állítania, és anyámmal már (több mint) 2 éve nem beszéltek, és sajnos ezek a dolgok miatt én már több mint egy éve nem beszéltem apámmal. (Azért remélem apám, és a nővérem belátják a hibáikat, és rendeződnek a szülő-gyerek viszonyok a családban.) Remélem tudtam segíteni, és te nem leszel hasonló helyzetben :)

17/F

A váláskor harmadikos általános iskolás voltam. (nem azért mert 10edszerre jártam) Bennem egy világ ömlött össze és elbőgtem magam az egyik órán. Akkor jöttem rá, hogy az az élet, amit addig elképzeltem, a stabilitás, a biztonság nem létezik, csak egy látszat.

Innentől kezdve nem volt bizalmam semmiben. Nem barátkoztam, nem hittem el, amit az emberek mondanak, azt gondoltam, mindenki hazudik.

Szüleim próbáltak együtt maradni, noha tiszta sor volt, hogy anyámnak nem lehetett több gyereke, apám meg ezért csalta és csinálta a zabi gyereket másnak. Visszagondolva annyira nem is voltam idióta, hogy ezt mind a vérre menő üvöltözések és verekedésekből szűrtem le.

A gondom az volt, hogy az ismerősök megerősítették, hogy a családomban vissza-nem-fordítható gondok vannak. Amire szükségem lett volna ehelyett, hogy megmondják, ez egyéni eset és nem minden ember ilyen. Az én korlátozott tudásom és logikám alapján ez jött le.

Feldmárt olvasva ez nem ritka eset és sokat számít, ha a gyerek ilyenkor kap egy alternatív lehetőséget a gondolataiban, hogy nem mindenki ilyen és emiatt ne váltson világnézetet, ami hamis irányba tereli.

Szóval együtt maradtak, de heti szinten folyt a vér az ütések és dobálások miatt. Volt, inkább az utcán aludtam, ne kelljen hallgatni. Érdekes módon senkinek nem tűnt fel, hogy nem voltam otthon az este. Ez az akkori gondolataimban úgy fordult le, hogy megúsztam és nem fognak engem verni ezért, így egyre gyakoribb lettek az eltávok. Havi, heti rendszerességgel, amikor már érezhető volt otthon. A hangulat előszele.

Aztán jött a gimi. Akkor már nem voltam ennyire tudalan. Tisztán láttam, mi folyik otthon, de és már voltak haverjaim és az ő szülei ufók voltak számomra: adtak a "gyereknek" enni, adtak feladatot, hogy hasznosnak érezzem magam, megtanítottak olyanra, ami nem ment, beszélgettünk az én zenei stílusomról és az övéről. Könyveket cseréltünk... Sétáltunk ebéd után. Engedtek berúgni és házi bulit tartani. Házat építettünk. Igazi földönkívüli élmény volt. Azaz végre nem éreztem otthon magamat.

Gimi harmadik évében már akkora volt a feszültség otthon, hogy apám külön költözött. A valóper be lett adva. Hitetlen kiderült, apámnak van 4 ingatlanja az 5.kerületben, ikyen "kisebb" 120-240 nm polgári lakások. De persze magamnak kellett megkeresni az új cipőre valót, ha már annyira lukas volt, hogy a cipész sem vállalta a javítását.

Egyik éjszaka csöngetnek, dörömbölnek az ajtón. Felriadunk, megkérdezzük ki az. Egyenruhás emberek, az mondják kinyitni. Anyám nem gondolt 2-t kinyitotta. Vasajtó méretű behajtó és verő legények jelentek meg. Követelték, hogy adjuk oda nekik apám gyerekkori kispárnáját.

Ez egy szívmelengető élmény marad. Néha, ha a szomszéd nem bír magával és éjszaka dörömböl, felriadok és látom magam előtt ezeket a fogdmegeket.

Ettől a ponttól kezdve éjfél után mentem haza, ha otthon akartam aludni. Az iskolában tartottam váltás ruhát és ott is fürödtem. Könyvtárakban tanultam, szabadban töltöttem az időmet.

Érettségi idején otthon laktam, de szerencsére akkor nem jött apám terrorizálni és anyám sem nyaggatott a martírkodó hülyeségeivel meg a "bezzeg apád" és "olyan vagy mint" szövegeivel, amiket nagyon gyűlöletem.

Gimi után fő suli. Munkát vállaltam a fősulin és volt, hogy én zártam be az épületet este, hogy addig se kelljen otthon lenni.

Fősuli után egyetem másik városban. Ez adott nyugtot. Végre nem féltem este, hogy jelenet lesz. Dolgoztam, ösztöndíjam volt (nem is kevés), saját albim volt, magamra főztem, mostam, akkor ez nagy szám volt számomra.

Érettségi után 7 évvel lett lezárva a válás. Akkor már dolgoztam egyetem mellett és tanítottam, meg külföldi utakon jártam. Mégis megkönnyebbülés volt. Nem tudom ki adta a hírt, de ott helyben elírtam magam.

10 évnyi válássi per, előtte 8 évnyi feszültségben éles. Az összes perköltség 30 millió, akkor egy 80 nm ház 5 millióba került.

Igazán megérte! Sokkal jobb megoldás volt, mint békében elválni és a zabigyerekekkel együtt minden gyereknek egy egy házat venni, hogy ne kelljen 20 évig albit fizetni. Ki csinálna ilyet, ha tehetné. Sokkal jobb volt így félelemben és rettegésben élni a sok gyűlölettel és nyomorúsággal és a végén olyan vagyont adni az ügyvédeknek és bírósági majmoknak, amiből 6 gyerek jövője felépíthető lett volna.

És én jól kezeltem. Annak ellenére, hogy egy életre megkésett ember lett belőlem.

Kis tesóm öngyilkos lett. Nagy tesóm drogos kva.

Szóval szerintem nagyon jól csinálták!

Megéri. Példát lehet róluk venni.

Rosszul, nagyon rosszul éltem meg..., hogy szüleim ovis koromban elváltak. Vita is volt utána, nem kevés, szaftos válóper. De nem is a vita a lényeg számomra, hanem hogy sosem volt igazi családom, sose voltak olyan hétvégi és nyári programjaim, mint másoknak.... Anyám, ha nem is akart rosszat, mégis egy egyeduralkodó, dirigáló valakivé vált, aki bizony elviselhetetlen.

Nagy bűn, ha szülők elválnak, ezt jó lenne, ha felfogná végre mindenki!

Ja és a nyomi mai családtámogatási juttatásokat NEM SZABADNA olyan családoknak adni, akik elváltak és vagy később mindenféle beteges mozaikcsaládokban élnek...! Ez csak további zülléshez vezet!

Ha megromlott kapcsolatban egymást gyűlölve élnek együtt, az nagyobb bűn.

Ha elválnak, de a gyerek miatt képesek együtt dolgozni - mert ilyen is van, az sokkal egységesebb, mint kényszer együttlét, akit egy "bűn" elkenesség erőltet rájuk.

Nekem 3 évesen váltak el a szüleim és egészen 11 éves koromig nem is érdekelt. Apám élettársa kezdte ellenük uszítani apámat, azóta minden kisebb összetűzést nagyon rosszul élek meg.

15l