Ez azt jelenti, hogy apukám nem hagyja, hogy "leváljak tőle"?

Közel tizenkilenc éves vagyok. Még nem vagyok felnőtt (csak jogilag), de már gyerek sem.

Apukám világ életében kritizált engem, a döntéseimet, majdnem mindenhez kommentelt valamit akkor is, amikor kértem, hogy ne.

Olvastam tegnap a szülőktől való leválásról és megakadt a szemem azon, hogy vannak problémák ennél, amikor a szülő akaratlanul nem engedi, nem hagyja, amihez tartozik a kéretlen kritikák mindenhez, mintha még mindig kisgyerek lennék.

Tegnap a sarkamra álltam és megmondtam neki a nemet valamire, mert már elég volt, erre ő behisztizett és most nem szól hozzám.

Régen a körülményeink miatt kb tíz évig egy szobában és egy ágyban voltunk, olyan 14 éves koromig, aztán végre elköltözhettünk, miután meghalt a nevelőapja, aki a lakás haszonélvezője volt, mert nélküle nem adhattuk el a lakást. Sokáig nagyon apás voltam. Sosem voltam bulizós, igazából sehova nem mentem, ez is szúrta a szemét és sajnált is érte, mert amúgy mindenhova elmehettem volna, de én ezzel nem élek mind a mai napig, mert nem is tudok. Ezzel nincs is gond. A lelkiekkel van.

Az, hogy állandóan kritizál, ami nem úgy történik ahogy ő megmondta, ezért rögtön kiselőadás, van saját véleményem és saját elképzeléseim bizonyos dolgokról, ezek azt jelentik, hogy nem engedi a leválást? Közben máskor úgy viselkedik, hogy úgy csináljam, ahogy nekem a legjobb.

Egyébként, ha mondjuk családterápiára vinném valahogy, rögtön miután kiértünk, elkezdené szidni a szakembert, hogy mekkora gy**ér, milyen hülyeség az egész. Voltak már példák hasonlóra.

Anyukám és közte ezért ért véget a kapcsolat. Anyukám nem bírta elviselni az állandó kritikát, a dominanciáját, apukám meg nem érti.

Sokszor mérgében sértéseket vág a fejemhez, hogy pl: olyan vagy, mint az anyád. Rosszabbik az, amikor osztja az észt, aztán kiderül hoppá, tényleg mégis ott van, hoppá, nem én voltam, és bocsit nem köp oda, hogy úgy beszélt velem ahogy (persze szitkokkal és hülyézésekkel). Kiskorom óta ez megy, és akkor még hálás is voltam, hogy figyel rám, de már idegesít sok éve.

Gyerek és felnőtt között vagyok, kis segítségre szükségem van, de az állandó kritikát, kioktatást már nem bírom. Ő csak jót akar nekem, és tényleg szeret, de ezzel a sírba visz, amikor meg megmondtam neki, hogy nem bírom elviselni, hogy állandóan kritizál, azt mondta persze, hogy megmondja a véleményét - amit nem kértem.

Sok mindent helyettem csinálna meg, egy nyamvadt villanykörte cseréért is azt mondta, megvárhattam volna míg hazaér (aha, másnap este), mert veszélyes, férfi munka, rosszul csinálhattam volna, leeshettem volna, legközelebb akkor csináljam, amikor ő is otthon van... de a turmix gépnél is elgondolkodtam, hogy levegyem vagy ne, ugyanis később mondta, hogy nagyon, nagyon, nagyon vigyázzak, mert sokba került, és inkább leveszi ő. Mondtam, hogy biztos nem.

Mit lehet ezzel a helyzettel csinálni? Ha elolvastatnék vele cikkeket, akkor is csak annyit mondana, hogy sok hülyeséget írnak a neten. :/