Hogy mondjam meg anyámnak, hogy szeretnék saját bankszámlát nyitni?
Az a helyzet, hogy nem múltam el tizennyolc és emiatt nem intézhetem egyedül. Viszont szerinte meg felesleges egy "gyereknek" és amúgy is ellenzi ezeket a "modern" dolgokat. És azért szeretném, mert tavaj is volt nyáron diakmelóm és neki utalták a fizetésem. És igaz, hogy megadta készpénzben, de én nem bízom benne, abba is csak azért mentem bele tavaj, mert hirtelen találtam nyári munkát és mire sikerült volna elintézni addigra lett volna más a helyemre.
És egyébként van nyomós okom arra, hogy ne bízzak benne ilyen téren. Egyszer eltűnt a perselyem, amiben az összes félretett pénzem volt, kb kilencvenezer forint. És itthon csak ő tudta, hogy nekem valahol van, szóval elég gyanús. Jó visszakaptam tőle, igaz három évbe telt, és végig hazudott nekem, hogy biztos csak elrakta valami biztonságosabb helyre és elfelejtette hol van, de még fogja találni. De végülis visszakaptam kissebb részletekben. Persze néha eljátszotta az érzelmi zsarolást, hogy én milyen önző vagyok, hogy hetente rákérdezek....
És ezt szeretném elkerülni. Viszont azt csak nem mondhatom neki, hogy tudom, hogy annó loptál tőlem és nem akarom ismét azt végigjátszani, mert szerintem egyrészt nem értené a problémát mivel már visszaadta. Szóval tuti megsértődne, hogy ennyire nem bízom benne.
Szerintetek hogyan kellene szóba hozni?
Amiket leírtál én is átmentem hasonló dolgokon.Mikor elkérték az iskola mellett összekuporgatott kis pénzem.
Vannak dolgok,amire a szülő határozottan nemet mond,és akkor nem tudod beráncigálni a bankba.
Nekem anyukám rendszeresen elszedte a pénzem,ha tudta hogy van.
Aztán ígérte,hogy visszaadja,de volt hogy nem adta vissza.
Én se szerettem a sok hazudozást,amit egy szülő adhat elő a gyerekének.De persze mivel ott laktam,megsajnáltam néha,hogy nehéz lehet neki is eltartani a családot.
Amíg nem volt bankszámlám,olyan helyeket kerestem a szobába,amit eszébe se jut neki megnézni.Aztán volt ami bevált,de ez szülő függő is.
"Nem "lopott tőled" - nem a szärt nem! Vagy ha hozzád kedves 17-es válaszoló valamelyik nap bemennének a szüleid, amikor nem vagy otthon és szó nélkül elvennék a megtakarításaidat/vésztartalékaidat, akkor neked az mindegy lenne, mert ez nem lopás?
Hogy ne lenne lopás? Igenis az, és nincs olyan, hogy ő tartozik a szüleinek, mert ők felnevelték. Nem ő kérte, hogy megszülessen, a szülei vállaltak gyereket, amivel vállalták a felnevelését és eltartását, jó hogynem majd le akarják ezt verni a 17 éves gyereken és elszedik a pénzét.
Egyébként még ha meg is szorulnak, miért titokban kell ellopni, miért nem lehet kérni? Biztosan adott volna. De ennyi gerinc nem volt bennük. És még őket véded, remélem, neked ennyi ésszel nem lesz gyereked, mert előre sajnálom.
Nem nyújtok be senkinek semmilyen számlat,de tudom, hogy az életemmel tartozom a szüleimnek és rengeteg hálával, ahogy nekem is az én gyerekem.
És nem mondunk ilyet az ételt adó kézre, hogy "lopott tőlem"...
"És nem mondunk ilyet az ételt adó kézre, hogy "lopott tőlem"..."
Akkor talán nem kellene lopni tőle és akkor nem mondaná.
"Ételt adó kéz" ja, szép szavak, de "a megtakarított pénzt ellopó kéz" ugyan az volt, emlegessük akkor azt is.
29!
Elvenni nem kellene, de elkérni simán lehet. Nekem gyerekként se fért bele a lelkivilágomba, hogy én valami extrat vegyek magamnak, amikor anyám miattunk nélkülöz...
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!