Hogy hiheti Anyám hogy nekem karrieremnek kéne lennie, ha sosem támogatott a tanulásban?
A fejemhez vágta, hogy nem gondolta, hogy én csak ennyire fogom vinni. Mivel mindig számítógépeztem és kódolásról beszéltem, meg hogy milyen jó lenne ilyen irányba tanulni, ezért ő meg volt győződve róla hogy én programozó leszek és ezért teljesen meg volt nyugodva!
Nem is értem hogy hiheti ezt? Általánosban oroszra (!) iratott be, hiába könyörögtem az angolért. Azt mondta hogy ők is azt tanulták, meg közelebb is van mint Amerika, jobban jön ez Európában. Azóta se megyek vele semmire, amilyen szrul tanították, már alig tudok valamit. Majd a középiskolába infós suliba akartam menni, könyörögtem, hogy legalább a nyílt napra elmessek, de ehelyett beiratott az utcánk végén lévő szakközépiskolába kb titkári szakra, mert “az ilyen számítógépes dolog, jó lesz az és közel is van”. Beleszólásom nem volt, a szülő döntött el mindent. Egyetemre szerettem volna menni, de angoltudás hiányában ezzel a szakkal nem vettek fel egy infós felsőoktatási intézménybe sem. Végig kértem hogy angolra járhassak, de nem engedte. Akkoriban nem volt internet, hogy magamtól tanulni tudjak. Az első sikertelen jelentkezés után elzavart dolgozni, kb kitett otthonról hogy álljak a saját lábamon, mert vele is ezt csinálták a szülei. Ez tanít meg majd az életre.
30 éves koromban jutottam el oda, hogy mostanra az internetnek hála megtanulhattam valamit angolul és van pénzem és időm elmenni egy nyelvtanfolyamra! Már nem kell éjjel-nappal melóznom a betevőért. Tervben van hogy az intenzív nyelvtanfolyam után beiratkozok egy programozó képző suliba (nem egyetem). Állítólag 1-2 év alatt szobafestőből is profi programozót faragnak! Nagyon reménykedem most ebben, sok reményt fűzök hozzá.
Anyám ahogy megtudta ezeket a fejemhez vágta hogy ő azt hitte már rég programozó leszek és karrierem lesz! Amikor visszakérdeztem hogy taníttatás nélkül mégis hogyan akkor azt válaszolta: a te életed, miért nem oldottad meg? Középiskolában végig melóztam hogy bármit vehessek, mert nem volt semmi pénzünk, egy kólára nem tudtam volna meghívni egy lányt amúgy, utána meg a maradék időben Anyámék földjén kellett dolgozni, betakarítani. Mégis mikor-miből jártam volna a saját szakállamra magán suliba?
- Szerintetek hogy hiheti Anyám a saját igazát?
- Vagy neki van igaza valóban?
- Nem késtem el a programozói karrierrel?
- Ennyi idősen meg lehet tanulni jól angolul?
6-os te ritka hülye vagy! El is olvastad amit kimásoltál, idéztél? Ebből hol írtam hogy férjem van? Férfiként :D szerintem te nem tudsz olvasni vagy diszlexiás vagy és a “fejemhez” szót “férjemnek” olvasod :D Elmagyarázom újra ha már mindenki hülye csak te nem:
- Anyám a FEJEMHEZ vágta
- Nem volt lóvénk ezért Mekiben meg stb dolgoztam
- Mellette Anyáméknak volt egy földjük ahol szintén dolgoztam (szőlő, gyümölcsfák, zöldségek) ezért nem lett volna időm a megkeresett pénzemből magántanárhoz járni (mellesleg ki se jött volna abból a lóvéból)
- Ha nem dolgozok a Mekiben nem tudtam volna még egy kólára se meghívni egy LÁNYT. De mivel dolgoztam ezért meg tudtam.
Érthető?
És igen, nem rossz nyelv a francia, de az angola már szinte mindenhol alap...
Egy magyar anyanyelvűnek nagyon jó lehet a francia, orosz, ukrán, kínai, de csak az angol MELLETT és nem helyette.
+ már írtam is, de általános és középiskolában, magántanár nélkül nagyon nehéz angolul is megtanulni (a legtöbbször, nyílván valamennyire iskola/tanár/osztály függő is)...
Hát a francia meg az orosz sokkal, de sokkal nehezebb nyelv mint az angol.
Ha egyszer rosszul tanítják neked, egy életre megutálod.
Általánosban, felsőben tanultam csak angolt, heti két órában, egy kvázi szakkörön, mégis felvettek a bme mérnök infó szakára. A felvételi során sehol sem volt elvárás az angol és meg sem kellett tudni szólalni...
A többiben szerintem igazad van, sokan sokkal jobb feltételekkel indulnak az életnek, de ettől függetlenül ezt a problémát neked kell megoldanod sajnos...
Amíg nem írta, hogy lányokat akart kóláztatni, azt hittem, hogy egy lány. Akkora hiszti az egész.
Igen, van, akinek könnyebb, meg van, akinek nehezebb. Ez van, ezt dobta a gép.
Kérdező, az egyetemre matematika felvételi van ilyen szakra, raádásul már az új rendszer szerint emelt szint. Arra kellene gyúrnod leginkább. Meg persze mellette taulhatsz angolul neten keresztül. Sőt, ha elég motivált vagy, akkor találsz olyan oldalakat ahol külföldiekkel csetelhetsz, beszélgethetsz. Angolul megtanulni ebben a digitális világban a világ egyik legkönyebb dolga. Ha úgyis érdekel a számítástechnika, ezeket az utakat nagyon könnyen megtalálhatod.
Anyádra visszatérve. Nekem sem szimpatikus a hozzáállása. Nagyon sok ilyen önző, magamista anyát ismerek, akik nagyon szépen előrevetítik a gyerekeik karrierjét, meg elvárásokat állítanak, de ahhoz már nem adnak feltételeket. A férjemnek az anyja a mai napig megjegyzést tesz neki, hogy miért nem lett mérnök, pedig hát ő annyit belefektetett a taníttatásába. Ja, persze, egy nagy francokat. 18 évesen elküldte, mehetett dolgozni mekibe 3 műszakban, mert nem volt pénze semmire. Úgy ment szakmát tanulni mellette, hogy éjszakási műszak után beült reggel az iskolapadba. Nekem is van egy fiam és pontosan tudom, hogy így sohasem viselkednék vele. Majd ő eldönti mit szeretne tanulni és hova szeretne menni, max tanácsot tudok neki adni. Szeretném, hogy önálló legyen, de minden támogatást amit csak tudok meg szeretnék neki adni. Most 15 hónapos és már rakjuk neki félre a pénzt egy számlára, amit 18 évesen tud magához venni.
Meg kell értened, hogy anyádra nem számíthatsz. Tanulj önerőből, sokkal jobban fogod értékelni magadat és a világot is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!