Úgy érzem, hogy anyám szinte egy szolgának tart!?
Nagyon szeretjük egymást, meg minden oké,csak néha úgy viselkedik, mintha direkt ki akarna cseszni velem vagy mintha egy szolga lennék.
Egy példa: Szakad az eső és a szél feldöntött két széket és egy virágládát a teraszon. (erről az egészről nem tudok még mert épp gépezek) Anyám felöltözik, csizma, esőkabát, sapka ilyenek és szól, hogy kimentem. (ő) (csak azért, hogy ha keresem ne higgyem, hogy elűnt) Lementem, láttam ,hogy kimegy, felállít egy széket és a virágládát, visszajön, mondja, hogy csak felállítottam amiket a szél eldöntött. Én mondom a még felöltözött anyámnak, hogy és a másikat nem állítottad föl? Erre ő: Azért Te menj ki. Mondta nekem ezt a még felöltözött vizes anyám. Elkezd levetkőzni én meg öltözhetek föl és mehetek ki a szakadó esőbe.
Ott volt a két szék egymástól 2 centire, de nem, mert azért jöjjön ki a fiam.
Ezt direkt csinálja? Semmi gond nincs vele, megteszem simán, meg is tettem meg még sok másik esettel egyetemben, de akkor is. Ha én felöltöztem, vizes vagyok, és ott van szinte a kezemben, akkor "lerakom" bemegyek, felöltöztetem a gyerekemet és kiküldöm?
Pedig nem esne nehezére felállítani az a másik széket is. Ennyi erővel kiküldhetett volna, hogy csiáljam meg egyedül az egészt!
(mielőtt azzal jönnétek, hogy miért nem mentem ki magamtól, leírtam az elején, hogy épp játszottam és nem néztem ki az ablakon)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
1-es. wat?
Ha leutazok balatonra autóval, hogy felhozzak pestre egy cipőt, akkor a másik feléért meg leküldöm a gyerekemet?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
3mas. Persze, hogy ott lakom, ő etet, most főz rám és igen még a ruháimat is ő veszi (vagy apa) De ez hogy jön ide? Szülői "kötelességét" elvégzi... :)
De már írtam. Ha a gyerek csinálná ugyenzt (hogy megoszlik a munka) akkoris a gyerek lesz a rossz
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Furcsa, de ebben nincs se csicskáztatás, se kihasználás, se szolgaként tartás 😄😄😄 neked fogalmad sincs ezeknek a szavaknak a jelentéséről.
Kicsit túltolod ezt, a “jajj kiküldi a fiát”, “jajj én vagyok a gyerek(e)”, jajjajjajj...és? Mi van akkor? Ne legyél már ilyen hisztis kis nebáncsvirág..Ennyi erővel minek tettél megjegyzést neki? ...valószínűleg rájött, hogy el vagy kényeztetve és itt az ideje rájönnöd, hogy attól még, hogy “gyereke” vagy, ő nem a te szolgád :)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ezt mondjuk én sem értem. Mondjuk eleve, amíg vihar van, addig a fene se mászkál ki felállítgatni a székeket, úgyis eldől megint, majd ha elállt az eső meg a szél.
De ilyet, hogy az egyik széket felállítom, a másikat meg nem, mert azt csinálja meg a gyerek... ilyet még az életben nem hallottam. :D
Eszembe nem jutna ilyen hülyeség, de még olyan se, hogy mondjuk az edények felét elmosogatom, a másikat meg meghagyom valakinek... ha egyszer valamit megcsinálok, akkor azt megcsinálom, ha meg mást akarok megkérni rá, akkor megkérem, ennyi.
Elég fura húzás volt ez anyukádtól, én biztos megkérdeztem volna, hogy jól érzi e magát. :D
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!