Más hogy bírja ki 30 évig otthon?

Szia, én is 24 éves vagyok, "későn érő", és vannak napjaim, amikor nehezen bírom!

De nagyjából én is 30 éves koromra fogok elköltözni majd, mert addigra jön össze annyi pénz, hogy saját lakást tudjak venni...

én is 24 otthon

muszáj lépni mert ez az egészséges, idővel még nehezebb mert csak belekényelmesedik az ember

otthon nem tud teljesen önmaga lenni az ember, vagy akár férfi, talán jobb közösen idegenekkel egy lakást bérelni, fiatal közeg stb

Én 25 évesen költöztem el otthonról.

Egész egyszerűen úgy bírtam ki addig otthon, hogy nem volt hová mennem. Addigra tudtam annyi pénzt összeszedni, hogy lépni tudjak. Pedig mindig szerettem a szüleimet, de annyira más volt az életritmusunk, hogy nagyon nehezen viseltük egymást .

Én 26 évesen kényszerültem haza, mert megszűnt az állásom, pár évig laktam otthon. Bár a szüleim eltűrtek, és anyámmal jó a kapcsolatom, elég nehéz volt. Érdekes módon öcsém a mai napig otthon lakik (nem 30 éves már) és teljesen természetes lett, ő nem kapott annyi csesztetést mint én. Pedig ő aztán semmit nem segít, nem ad bele közösbe, leszar mindenkit, flegmázik. Vele sokkal türelmesebbek.

Amikor otthon laktam gyakran kellett neki segítenem, meg hasonlóak, ellenben ő a kisujját sem mozdította soha értem. Nekem inkább ez volt a nehéz része, meg az apám, aki a tesómnak csak azt hajtogatta " ne legyél olyan nyomorék, mint a nővéred". De ő persze nem nyomorék, holott alap dolgokat képtelen elvégezni magától 30 felett.

Tényleg egy szerencsém volt, hogy édesanyámmal jóban vagyok és ő biztatott, támogatott.

Kitartás kérdező, amúgy sok rokonomat elköltözés után is segítik a szülők, csak ugye erről megy a hallgatás.

27 leszek egy hónap múlva, és édesanyámmal, illetve nagynénémmel lakom. Velük nőttem fel, ők az össz családom. Édesanyám még ugyan egészséges (hála istennek), de már 65 éves, arról nem beszélve, hogy nagynénémet (aki az ő nővére) is neki kell ápolnia. Egyedül biztos nem bírná. Egyébként meg irreálisan drágák az albérletek, arról nem beszélve, hogy ki sem bírnám újból lakásban...

Nagynéném halála esetén sem tervezem magára hagyni anyukámat, ennél jobbat érdemel. Nagyon szeretem, biztos, hogy a közelemben fogom tudni. Családot egyelőre nem tervezek, sőt, lehet, nem is akarok majd gyereket.

Egyébként sem akarok úgy járni, mint a legtöbb felnőtt, hogy a szülő halála után kezd el sajnálkozni azon, hogy miért nem töltött el vele több időt... Most még itt van velem, így szeretnék annyi időt vele tölteni, amennyi csak lehetséges. A kapcsolatunk nagyon jó, kívánni sem tudnék jobbat. <3

Engem egyáltalán nem zavar a helyzet, másokat olykor szokott, de azok meg egyszerűen nem érdekelnek. Nem vagyok éretlen, borzasztóan sok olyan dolgon vagyok túl, amin mások soha életükben nem esnek át. Önellátó vagyok így is, amikor csak tudok főzök, takarítok anyu helyett is, mosok, ha kell neki. Nem az elköltözéstől válik valaki felnőtté!

31 éves vagyok többször elköltöztem már de 2 éve vissza kellet költöznöm, mert nagyon beteg lettem, sajnos kellett a támogatás és gondoskodás.

Most már jól vagyok annyira hogy leléphessek, rajta is vagyok az ügyön, már megvan az albi :) .

Amugy mi olyan család vagyunk hogy nem igazán foglalkozunk egymással. Mármint mindenkinek van szobája, ha magányra vágyunk becsukjuk az ajtót és nem zargatjuk a másikat max ha nagyon muszáj.

Ha tásasagra vágyunk kimegyünk a nappaliba és némi szerencsével találunk is ott valakit akivel tudunk beszelégetni.

Nálunk mindenki magának való,az az igazi feltoltodes mindenkinek ha el tud vonulni nyugalomban. Igy nekem egyáltalan nem megterhelő.

Házi munkában kiveszem a részem,pēnzt adok haza,kaját magamnak veszem (plane hogy csomo erzekenysegem van, muszáj is) szoval okuk sincs arra hogy csesztessenek. Teljes nyugalomban elünk együtt.

Ezt a gyerek / szülő, kapcsolatot megőrülés helyett, inkább próbáld úgy szemlélni, hogy ők 24 évvel ezelőtt elkötelezték magukat arra, hogy nevelnek, felnevelnek (ennek minden szépségével és csúfságával együtt, ha akarták, ha nem). Namost, az évtizedek alatt mondhatni ez egy életformájukká vált miközben te felnőttél, ők meg megöregedtek.

Szülők, és ha te kikiáltod, hogy márpedig te nem vagy többé gyerek, akkor ők céljukat vesztik, ezzel kirántod a lábuk alól a talajt, és kétségbeejted őket.

Mégis mihez kezdjenek amikor az elmúlt 15-20 év végig rólad szólt, és minden rád emlékeztet?