Megőrülök itthon már most, hogy bírjuk ki? Akik a szülőkhöz költöztek vissza, zökkenőmentes volt minden?

18 éves koromban költöztem el itthonról, 2 évet egyedül éltem, utána a párommal összeköltöztünk. Semmi baj nem volt soha, pedig az elején féltem, mert elég magamnak való vagyok néha, szükségem van a magányra.

Kiderült, hogy kisbabát várok, és sem az ő, sem az én lakásom nem lett volna elég nagy hármunknak, belevágtunk egy építkezésbe. Tudtuk, hogy nem lesz kész, mire megszületik a kislányunk, és az volt a terv, hogy a két lakást kiadjuk, mi meg albiba megyünk addig. A szüleim erre felajánlották, hogy költözzünk hozzájuk, úgyis nagy a ház, ők meg ott vannak ketten egyedül, elférünk. Belementünk, ami szerintem nagy hiba volt... Anyukám nem dolgozik, itthon van. Emiatt egy perc nyugalmam nincs, mert mindig jön utánam, vagy ha bemegyek a fürdőbe, akkor kiabál, hogy mit csinálok, hova megyek. Leejtek valamit a szobánkban, azonnal ott van, hogy ez mi volt. Ha megyek valahová, akkor hova megyek, kivel találkozok, meddig leszek és ha elszólom magam, hogy egyedül megyek, ő is jönni akar, várjam meg. Teljesen mintha megint 16-17 éves lennék.

Ráadásul én reggelente nagyon morcos vagyok, amíg nem hat az első kávém, jobb hozzám sem szólni. Általában úgy van, hogy a párom 8-9 között indul dolgozni, előtte felhozza nekem a reggelit, kávét és én azt 9-10 között szép nyugiban (és csendben) elfogyasztom, miközben telefonozok, közben nézek valamit. Vagyis régen így volt. Most ahogy elmegy a párom, anya rám töri az ajtót, befekszik mellém az ágyba és ölelget, meg csacsog végig mindenről, én meg közben azt sem tudom, merre vagyok arccal. Ettől kivagyok, és hiába kérem szépen 5-ször, hogy hagyjon egy kicsit, szeretnék felébredni, nem fejezi be. Utána már persze, hogy csúnyán szólok és ott hagyom...

Attól tartok, ha megszületik a babánk, ez csak rosszabb lesz. Májusban szülök, szóval időnk éppen lenne még költözködni, de a szüleimet sem akarom megbántani, mert tényleg nagyon örülnek, hogy itt lakom/lakunk megint, és már megvannak a babaszoba tervei is, rettenetesen lelkesek. De közben meg valahol önző is vagyok, mert szeretném ezeket magunknak, hogy mi éljük meg az első heteket, hónapokat és ne arról szóljon, hogy anyámmal veszekszem a gyereken. Persze ha külön élnénk, akkor sem tiltanám a babát a családtól, barátoktól, de más az, ha eljönnek pár órára, és más, ha 24/7 ott vannak.