Miért szólja le az anyám a főztöm?
21 éves lány vagyok, még itthon lakok a szüleimnél.
Az anyámról tudni kell, hogy kiskoromban sose tanított semmire a tesóimmal ellentétben, ha csinált valamit a konyhában, én pedig a közelében voltam, egyből ordított, hogy menjek onnan, mert útban vagyok, meg rám csap az olaj, ha épp olyasmit csinált, stb. Amikor kicsit nagyobb lettem (kb. 12-13 éves) és már nem voltam annyira ön-és közveszélyes, mint kicsiként, akkor se tanított még alap konyhai dolgokra sem, vagy ha engedte is, hogy pl. kavarjak valamit vagy ilyesmi, fél perc se telt bele és rögtön üvölteni kezdett, majd kizavart a konyhából. Szerintem direkt várta, hogy mibe köthet végre bele, mert volt, hogy arra hivatkozva zavart el, hogy nem abba az irányba kavartam a sütitésztát, amerre ő kavarta, amikor megmutatta, ezért szerinte elrontottam, amit addig csinált...
Amikor 17-18 évesen először kezdtem kísérletezgetni a konyhában, mindig a nővérem segített benne. Ha nem tudtam eldönteni, valami rendesen át van-e sülve vagy mondjuk elég meleg-e az olaj és belerakhatom a húst sülni, az anyámtól nem lehetett megkérdezni, mert egyből magából kikelve ordibálni kezdte, hogy ha ilyen nagy lány vagyok, hogy itt főzőcskézek, miért nem néztem utána mindennek, vagy néha nemes egyszerűséggel annyit mondott, hogy "minden le van írva a receptben!!!". És ez még csak a jobbik eset, olyan is volt, hogy bevállaltam, hogy sütök egy sütit az iskolába egy partira és valamit kérdezni mertem anyámtól azzal kapcsolatban, ezért elkezdett ordibálni, majd elzavart és megcsinálta helyettem, utána hetekig mindenkinek azt mesélte, hogy bevállaltam, hogy viszek valami süteményt az iskolába és vele süttettem meg :D
Szóval emiatt csak a nővéremre támaszkodhattam, mert ő legalább ordibálás meg veszekedés nélkül elmagyarázta/megmutatta a dolgokat.
És a lényeg, hogy már vannak egyszerűbb receptek, amiket többször is csináltam és hát meg tudom őket finomra csinálni, viszont valahányszor sütök valami sütit vagy húst vagy ilyesmi, az anyám anélkül, hogy megkóstolná, annyit mond, hogy már a szaga is rossz, vagy a tökéletesre sült sütiről állítja, hogy "látszik, hogy nincs is rendesen megsütve". Amikor mondjuk apával megkóstoltatom a kajámat és ő is mondja, hogy finom lett, olyankor anyám láthatóan ideges lesz és még bunkóbb dolgokat mond, pl. közli, hogy "ezért a szarért kár volt elpazarolni az alapanyagokat". Egyébként ezzel csak annyi a baj, hogy ő ha süt egy tepsi süteményt, ami mondjuk a kelleténél picit édesebb lesz, képes az egészet kidobni a kukába, míg ha nekem nem sikerül valami épp tökéletesre, akkor is megeszem, mert sajnálom kidobni, ha már egyszer ki lett fizetve az alapanyag..
Miért szúrhatja ennyire a szemét, ha én csinálok valamit a konyhában?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Légy vele jóban, de amit kritikusként mond - az egyik füleden be, a másikon ki. Roppant nehéz lesz betartanod, de más megoldást nem látok (esetleg ismerkedést és az elköltözést, ami nem mindig egyszerű).
Nagyon érdekesnek találom, hogy a nővéreddel nem így bánt, nem így bánik. Gondolkozz el efölött, miért lehet ez így.
Anyukád viselkedése nehezen tűrhető, de jó lenne kibogozni ennek az okát.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Sok nőnek minden sz*r, amit nem ő csinált.
Főleg, ha az "ő konyhájában" főzöd.
Ne törődj vele!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
azert mert szar anya...
Egy normális anya: biztat, dicsér, segit.
Ha valami nem lett jó, akkor tanácsot ad, hogyan lesz jobb
Nyilván nem volt rossz amit csináltál, és pont ez az ami őt zavarta..
Lehet irigykedik is, hogy ilyen jól elboldogulsz
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Köszi az eddigi válaszokat!
A nővéremet megtanította főzni, illetve az élet más területein is megmutatkozik, hogy ő a kedvenc gyereke. Mindig hozzá hasonlítgatott és szidott, hogy ő bezzeg mennyivel szebb, jobb, okosabb nálam, még ha ez nem is feltétlenül igaz.
Szerintem amúgy azért se valószínű, hogy a "pozícióját" félti, mert amikor a nővérem csinált valami kaját, még ha nem is sikerült olyan jól, nem győzte dicsérni, hogy milyen finom lett a végeredmény.
Illetve gyakran az a veszekedése tárgya, hogy valami olyan ételt csinálok, amiről még nem hallott, pl. pár hete enchilada-t akartam csinálni, mire anyám elkezdett kiabálni, hogy mit kell itt disznólkodni a konyhában, még sose csináltam ilyen enchi-lóf4szt, miért kezdek el itt moslékozni? Úgyis egy rakás szar lesz, stb. De még akkor is így reagál, ha valami általa már ismert ételt akarok máshogy csinálni, mint ő, pl. amikor házilag készített tésztával akartam lasagne-t sütni..
Amikor a nővérem csinál valami külföldi ételt, aminek még csak a nevét se hallotta azelőtt, akkor meg el van tőle ájulva, hogy nahát, milyen jó ötletei vannak.
Egyébként nem "főállású anya", dolgozik is.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Valoszinuleg sose szeretett fozni. Neki ez egy kotelezo plusz lehetett, amit muszajbol meg kellett csinalnia. Sokan foleg x evtized utan nem elvezik a fozest. Valljuk be 100-adjara ugyanazon recept alapjan a porkoltet megcsinalni valoban nem egy kihivas es nem is relaxalo csak idorablo ruhabudosito. (Bocs nem mindenki igy gondolja de sokan), raadasul a csaladtagok is sokszor finnyasak es meg ha a haziasszony anyuka akart is volna alkotni vagy a gyerekek vagy a ferj nincs elragadtatva. Amig meg kicsik a gyerekek aztan tinik addig hihetetlen valogatosak is tudnak lenni. Sokan meg csorok es azert nem fozhetnek suthetnek extrakat vagy dolgoznak es idejuk nincs ra.
Tehat anyukad valoszinu nem szeret fozni. Igy kiskoraban utjaban voltal, most nagykorodban meg nem tetszik neki, hogy te elvezel valamit es a szarnyad probalgatod, mikozben o x evig kinkent elte ezt meg.
Masik lehetoseg, hogy az a tipus, aki akar szereti akar nem a fozest egyszeruen a konyhat az en hazam az en varam alapon kezeli es semmi turelme a kezdok benazasahoz. Peldaul hogy valaki nem tudja a tojasfeherje habot nem lehet csak az egyik elkezdett iranyba keverni kulonben osszetorik vagy epp murol tudni eeg forro e az olaj. Ez egyfajta faradtsag is, amolyan fasultsag.
Egyiket se vedd magadra. Viszont jegyezd meg. Otthon inkabb csak akkor fozzel, ha anyukad nincs otthon. Es mindent pakolj el magad utan es minden elfogyott elelmiszert, fuszet potolj vissza. Emiatt ne legyen konfliktusod. Amig otthon laksz, ha o ennyire ragaszkodik a sajat foztjehez inkabb ulj le melle tisztes tavolba es jegyzeteld le az o receptverzioit. Dicserve anya ezt mindig is kedveltem mondd el hogyna csinalod le szeretnem irni. Igy kesobb ha kollegiumban, alberletben mashol mas helyen leszel az itthoni recepteket is el tudod kesziteni.
Fozocskezo partikat tartsatok a baratnoknel, ahol vagy nincs ilyen anyuka vagy mar onalloan mashol laknak es nem otthon. Mi a kollegiumban fozocskeztunk mindig. Ott nem zavartunk senkit:-) es egymas foztjet dicsertuk.
Anyukadat inkabb sajnald, ez biztos neki se jo.
Megnyugtatlak amikor en otthon kiserletezni kezdtem a fozessel. Apam furta meg a lelkesedesemet. En untam az otthoni izeket es uj etelekt igyekeztem fozni. Apam kozolte finom finom de a porkolt rantott hus sokkal jobb ezert kar volt fizetni a boltban karba ment a hus. Hat hamar leszoktam az otthoni fozesrol. Legyen benned is annyi tartas, hogy ne tedd ki kagad celtablanak.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Az én anyám is ilyen volt. Még abba is belekötött,melyik irányba keverem a kaját :D
Nem is főztem otthon semmit.. később egyedül tanultam meg . Azért ilyen,mert nem néz semmibe ,nem szeret.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!