Mi az amit már nem lehet megbocsatani egy gyereknek?

Nem hiszem hogy azért lesznek öngyilkosok, mert rajonnek hogy mindent tokretesznek. Persze lehet hogy ez is benne van a pakliban. Szerintem sokkal inkább az játszik közre, hogy nem bírják elviselni a mindennapi szenvedést illetve igen azt, hogy forgatokonyvszeruen mindig minden ugyanúgy ismétlődik. Engem a szüleim viselkedeseben az zavar, hogy azt nem hajlandóak beismerni, hogy miattuk lettem nagyrészt ilyen, és most hogy már egy beteg ember lettem így kossz nem kérnek belőlem. Basszus komolyan.. Én ha rájovok, hogy nagyreszben elcsesztem a gyerekem életét, akkor a minimum, hogy próbálok segíteni neki a gyogyulasban vagy csak én gondolkodok így? Persze sokkal egyszerűbb mostmar ramkenni, hogy hát mivel elviselhetetlen vagy ezért nem kérünk belőled. De könyörgöm.. Egy gyerek sem születik rossznak, elviselhetetlennek.. Valaminek kell történnie hogy ilyenné válik basszus.. Megint csak az agresszív kutya példájával tudok jönni.. Születik egy aranyos kiskutya, a gazdája agresszív kutyát csinál belőle, majd mikor a kutya agresszív lesz és netán ratamad valakire vagy netán megoli, mi a reakció? Lőjuk le.

Most lehet ez egy túlsagosan kisarkitott példa de könyörgöm.. Meg ha rosszat is tett az a kutya, meg mindig a gazda a felelős azért ami lett belőle. Senki ne akarja nekem bemagyarazni, hogy az a kutya azért lett agresszív mert eredendoen rossz és mert agresszív "akart" lenni szánt szándékkal.

De mind1.. Szerintem akkor sem fer az a hozzaallas, hogy "Mostmar így nem kérünk belőled". Ezzel ők nem vállalják a felelősséget az ő nevelésuk miatt. Lehet én más vagyok, biztos nem vagyok egy szent, de én annyira nem így működom.. Szerintem ha lenne gyerekem, nem lenne olyan dolog ami egy életre elvalasztana tőle, főleg nem egy olyan dolog amiben nekem is saram van. Nekem tényleg annyira fontosak az emberi kapcsolatok es annyival többet ér a család mint bármi más meg akkor is ha tettünk rossz dolgokat. Én nemtudok úgy gondolkodni, hogy végleg nem törődni a gyerekemmel.. Lehet velem van a baj, vagy nálam nem stimmel valami. Egyszerűen azt érzem, bármit is tenne a gyerekem, folyamatosan küzdenek érte, és nem tudnám örökké eltaszitani. Annyira nem szeretem ezt a felfogást, hogy "mert én vagyok a szülőd és nekem mindent szabad, neked semmit" "meg amíg az én házamban laksz, addig" "meg mert én azt mondtam hogy"... Nemtudom lehet velem van a baj, de én inkább a barátja akarok lenni a gyerekemnek, mintsem egy diktátor.

De szedek gyógyszert, bár nem sokat érzek tőle.

Én is egész életemben féltem anyámtol, az viszont senkit nem érdekel.

Amikor megutottem azt is vágtam a fejéhez hogy mostmar nem vagyok kicsi hogy megfelemlitsen. Cseppet sem sajnalt mikor ő vert engem. Sosem tudnék úgy beszélni a gyermekemmel, mint ahogy ő beszélt velem. Meg nem voltam 6 éves, amikor vesszővel rohangált utannam az öcsémmel, meg fakanalat tört el rajtunk és az volt a magyarázat hogy már el volt szenesedve a fakanál. Többször próbáltam megvedeni az ocsemet és csak szanalommal nézett rám és szánalmasan is néztem ki ahogy egy 6 éves gyerek próbál szembe szállni az anyjával hogy védje a 4 éves öccsét.

Válfával, fakanallal, vesszővel elég sokszor kikaptunk. És hozzá még a megalazo beszéd. Persze nem kellett volna nekimennem anyámnak, de ha ezekre a gyermekkori dolgokra gondolok hogy mennyire nem érdekelte hogy esik ez nekünk és hogy mit okozott bennünk, akkor meg most is ökölbe szorul a kezem és elont a düh és a fájdalom. Azt tudom sajnálni, hogy megutottem, de az hogy fel, az annyira nem hat meg. Elég nehéz szemet hunyni a dolgai felett anélkül hogy ne ontene el a düh. És nekem senki ne mondja, hogy nem normális emberi reakció a düh. Max megutni nem kellett volna.

Nemtudom hányszor kell még leirnom hogy főleg verbálisan bántalmazott de nem állt tőle távol a fizikai sem, jolenne ha egyesek nem csak azt olvasnak ki a kommentekbol amit ki akarnak olvasni, hanem figyelnenek is arra amit írok..

Anyáról a mai napig nem tudom hogy tényleg beteg e vagy én reagálok túl mindent a borderline miatt. Mondjuk kisgyerekként nemhiszem hogy borderline voltam, ilyen 5-6 évesen, szóval amiket bantalmazasnak éreztem az valószínűleg úgy is volt és nem tulreagaltam.

Később lehet, hogy a felgyulemlett düh miatt már kisebb dolgokra is ugrottam.

Lehet hogy borderline nárcisztikus az anyám, én legalábbis az vagyok, mindkettő. Bár anyától messze áll az onbantalmazas.. Sosem tudnám elképzelni hogy emesztene magát. Általában ha megvadoljak valamivel akkor foggal körömmel védi magát és tiltakozik, vagy elmenekul a helyzetből, pl veszekedés közben elviharzik vagy azt mondja "én ezt nem hallgatom tovább" stb. Egyszersem hallottam tőle azt a szót hogy bocsánat. Sosem.. Egyszer megmondtam neki, hogy nem képes sosem bocsánatot kérni.. Na akkor nagy nehezen kipreselt magából valami bocsánatkérés feleséget. De kB semmi őszinteség nem volt benne szerintem, hiába is tett úgy mintha. KB úgy adta elő mint egy beszédet ami rá lett kényszerítve.

Ja nem hazudtam.. Bocsánat, volt még egy eset amikor bocsánatot kért. Megrazott engem éjszaka az áram és öcsémnek szóltam, hogy gyorsan szóljon apának. Apa halál sápadtan berohant a szobába és hívta a mentőt mert lezsibbadtam és szorított a mellkasom. Aztán bevittek megfigyelésre a kórházba. Végül anya másnap odajott és bocsánatot kért, hogy nem jött be hozzám, de nagyon fáradt volt, felalomba volt és mondott neki apa valamit, de hogy nem fogott fel belőle semmit.

Hát gondoltam magamban, semmi baj, csak közbe meg is halhattam volna. Na mind1.. Lehet tényleg az volt, hogy annyira fáradt volt hogy azt sem tudta hol van, de nekem inkább csak kifogasnak tűnt. Akkor már rég dultak közöttünk a viták, lehet ezért nem érdekelte mi történik velem.

Amúgy ezek a veresek nem emlékszem pontosan hogy milyen gyakorisaggal történtek. Nem mondom azt hogy agyba főbe vertek minket. Biztos van olyan akinek ennél súlyosabb volt. De azért rendesen kikaptunk ha rosszak voltunk. Itt most csak az merül fel bennem, hogy egy 6 éves gyerek mit tud annyira rosszalkodni, hogy válfával kikapjon. Még ha rasoznak a fenekére azt mondom oké.. Nevelni is kell. De amikor már azzal fenyegetőzik az anyad hogy hozom a vesszőt, és ezt rendszeresen, mondjuk havonta többször, vagy havonta, akkor szerintem már az is eleg bantalmazo.. Vagy nemtudom. Annyira emlékszem, hogy nagyon féltem anyától és nagyon haragudtam rá már kicsikent és kiszolgaltatottnak éreztem magam neki. A meg nem értettseg egy állandó érzés volt bennem. Nem igazán volt egy mély őszinte szeretet anya iránt. Nagyon akartam öt szeretni, de egyszerre utaltam is amiatt ahogy bánt velünk. De néha úgy érzem, hogy ha anya dolgait nézzük, akkor ennyi erővel minden szülő bantalmazo lehet és mindenkinek borderline - nak kellene lennie. Máskor azt mondják nekem, hogy anyad kimeriti a bántalmazás fogalmat. Szóval már nemtudom mi van..