Miért válaszolja szinte mindenki zsigerből a gyereknek hogy "nagykorú tehet amit akar" gyakorin?

Szerintem ezeket max 15-16 évesek írják, akik azt hiszik, hogy ez úgy működik, hogy a 18. szülinap után másnap reggel az ember már felnőtt.

Szerintem ez a szülő hibája is. Ha a felnőttkorú gyerekét örökre korlátozni akarja, akkor az már nem egészséges. Eleve mutatja, hogy valahol elbukott a nevelésben, ha ezt a gyerek hagyja. Másrészt nem bízik a saját nevelésében, hogy egy önálló, döntésképes, becsületes, életrevaló, tisztelettudó gyereket nevelt, mert ha így lenne, nem kellene senkit rövid pórázon tartani. Az már egy másik dolog, hogy a mi családunk eléggé hogy is mondjam...mindenkinek megvan a helye, és apa ebből sose akar engedni, emiatt telt veszekedéssel az egész gyerekkorom (avagy két dudás nem fér meg egy csárdában, én meg örököltem az uralkodó természetét).

Szerintem a gyerek feladata is, hogy a felnőttkor közeledtével elkezdjen úgy viselkedni, hogy a szülei is felnőttként tekintsenek rá. Nyilván az egyértelműen a szülő hibája, ha még a 36 éves, szóval messze nem gyerek fiától is elvárja, hogy engedélyt kérjen tőle, mielőtt elmegy otthonról, de szerintem az érthető még a legjóindulatúbb szülő részéről is, ha azt a gyerekét, akit néhány éve még kézen fogva vezetett az óvodába nem tudja egyik napról a másikra hirtelen felnőttnek tekinteni, csak mert betöltötte a 18-at. Pláne, hogy a szülő ilyenkor már általában 45-50 körül van, szóval jellemzően már nem annyira rugalmas és vevő a változásokra, mint fiatalabb korában, a gyerek pedig a legtöbb esetben ugyanolyan gimnazista, mint 15 évesen. Ezért kell a gyereknek "kiprovokálni", hogy felnőttként tekintsenek rá, nyilván ehhez felnőtt módon is kell viselkednie. Nálam ez valahogy természetesen jött, olyan 17-18 évesen pl már nem engedélyt kértem, hogy elmehessek valahová, hanem közöltem, hogy megyek. Persze nem úgy történt, hogy egyik nap még könyörögtem, hogy hadd menjek el a sarki kisboltba, a következő nap pedig közöltem, hogy holnap indulok egy Föld körüli útra. Olyan programokkal érdemes kezdeni, amiről eleve tudom, hogy nem bánná a szülő, ha mennék, mert faggatózás nélkül is tudja, hogy hol leszek, kivel leszek, meddig tart, stb. A titkolózással ("elmentem, majd jövök", "semmi közöd hozzá, hogy hová megyek") csak bizalmatlanságot, aggódást generál az ember. Ha a kezdeti programok jól mennek és semmi okot nem adok, hogy ne bízzanak bennem (pl nem részegen és/vagy hajnalban jövök haza, továbbra is jól tanulok), akkor idővel el fogják hinni, hogy megbízható vagyok, tudok normálisan viselkedni és nem egy idióta tini vagyok, hanem egy felelősségteljes felnőtt ember, szóval a jövőbeli "veszélyesebb" programok esetén sem a körmüket rágják majd tövig, ameddig nem telefonálok nekik, hogy jól vagyok, hanem ők is csinálják majd a dolgukat és nyugodtak lesznek.