Akinek volt öngyilkos a családjában, az mondogatta előtte?

Nekem közeli hozzátartozóm nem szólt semmit előtte, váratlanul mégis bevett vagy 30 szem altatót. Véletlenül találtak rá, a klinikai halál állapotából hozták vissza.

Másik rokonomtól vagy egy évig folyton azt hallottuk, hogy "nekimegyek a Dunának". Azóta sok év telt el, nem próbálta megtenni egyszer sem.

Ne vedd magadra a gondolatot, és azt is hessegesd el azt is, hogy bármiféle felelősséggel tartoznál.

Nekem a szüleim lettek öngyilkosok (apám felakasztotta magát, anyám gyógyszereket vett be).

Családi ismerősök említették később, hogy már fiatal korukban az öngyilkosságot tartották "méltó" befejezésnek (elsősorban apám), a búcsúlevelében teste lebomlását és hasonlókat hozott fel indokként.

Engem azért nem rázott meg lelkileg, mert részben magam is elég idős voltam már akkor, részben pedig láttam életük utolsó 20-30 évének passzív életfelfogását és életvitelét (amiben nyilván a depresszió volt az eluralkodó hangulati elem).

8-as: "De aki meg akarja tenni, az meg fogja tenni, és nem híreszteli.

Aki mondogatja, az semmi másra nem vágyik, csak figyelemre: hogy törődjenek vele.

Aki mondogatja, az nem szokta meglépni, mert nem meri."

Ez az a hülyeség, amit el kellene már felejteni, ugyanis rengeteg olyan, aki komolyan gondolja, azért mondja, mert ez egyfajta segélykiáltás, amire ha nem jön válasz, akkor meg kell tennie és meg is teszi!

Ha nem lenne annyi ember, aki olyan, mint te, sok öngyilkosságot meg lehetne elözni.

Éppen az ilyenek azok, akik utána teljesen megdöbbennek, hogy mégis megtette, pedig nem is gondolta senki, mert korábban csak fenyegetözött, meg zsarolta a többieket érzelmileg, és senki nem vette komolyan.

Ha valaki ilyet mond, akkor elöször meg kell próbálni tényleg beszélni vele arról, hogy miért érzi magát ennyire rosszul, és utána meggyözni, hogy kérjen professzionális segítséget.

#23, te talán pszichológus vagy?

Én nem, és nem is volt a közelemben öngyilkos, ezeket viszont képzett szakemberek nyilatkozzák, és ez a szakmai vélemény.

Nem én találtam ki.

Nem kéne sem személyeskedni, sem okoskodni, hogy "ha nem lenne annyi olyan ember, mint te"

Mert én milyen ember vagyok???

Honnan tudod? Egy kommentből vonsz le következtetést?

Ez téged minősít, már ne is haragudj...

Amit írtam, azt olvastam, és biztos, hogy ha most rákeresünk, 1000 ilyen cikket találunk pszichológusoktól. Nem ilyen Müller Péter meg Szabó Péter típusú önjelölt megmondóemberekre gondolok természetesen.

Ha én azt látom, hogy valakinek problémája van, akkor megkérdezem, hogyan segíthetek, vagy megölelem, az is jó érzés egy embernek, sokszor többet jelent, mint a szép szavak.

Olyan volt már a közelemben, aki mondogatta, persze nem tette meg.

Én elég komolyan terveztem, de nyilván én is gyáva voltam hozzá. Kilátástalan volt az életem, tulajdonképpen most is az, és nem láttam kiutat.

Hiába támadsz be és személyeskedsz, attól nem lesz igazad.

Jöttem én is lepontozódni.

Az a tízből nyolc ember beszél róla-t átírnám tízből nyolc NEM beszél róla verzióra. Persze nyilván ez az emberek hibája, akik elkezdték ezt az egészet, hogy bármi probléma történik "hát én megölöm magam" a válasz ami sosem következik be. Anyuci a fiát zsarolja hogy öngyi lesz, ha elhagyja a barátnője miatt. Apuci akinek csődbe ment a vállalkozása és ha nem adnak kölcsön ez az egy kiút, és a legnagyobb rész a gyerekek/tinik ahol a vágdosás is képbe jön mint hiszti, feltünési viszketegség.

A lényeg, hogy aki komolyan gondolja az nem fogja elmondani, egy jobb emberismerő veszi csak észre ha x emberrel probléma van miközben előadja a legboldogabb ember szerepét. Ilyenekre kéne megtanítani az embereket, hogy nőjjön a megelőzédek aránya, ne a hisztiseket kezeljük.

Apósom többször megpróbálta magát felakasztani de férjem mindig megakadályozta. Végül úgy lett tulajdonképpen öngyilkos hogy nem szólt a betegségéről senkinek.

Igen, sokszor emlegette.

Ha a férjed meg tudta akadályozni, akkor az öreg nyilván olyankor csinálta, mikor tudta, hogy rátalálnak, vagy együtt is éltetek.

Ez kb. ugyanaz a figyelemfelhívás, nem komoly szándék.

Látod, amikor máűr komolyabban gondolta, akkor nem beszélt a problémájáról.

Aki meg akar halni, az úgy akasztja fel magát, hogy ne találjanak rá.

Néhány perc leforgása az egész, talán 1-2 perc elég.

Ha ilyenkor valaki meg tudja akadályozni, akkor ott a szándék nem volt komoly.

"Ha a férjed meg tudta akadályozni, akkor az öreg nyilván olyankor csinálta, mikor tudta, hogy rátalálnak, vagy együtt is éltetek."

A legtöbb öngyilkos valakivel együtt él, szóval ez nem tudom, miért lenne érv a komoly szándék ellen. Másrészt ha valakinek ilyen gondolatai vannak, akkor a családtagok sokszor teljesen kiszámíthatatlan idöpontban mennek hozzá. föleg, ha tudják, hogy éppen egyedül lehet otthon.

"Aki meg akar halni, az úgy akasztja fel magát, hogy ne találjanak rá.

Néhány perc leforgása az egész, talán 1-2 perc elég."

Elöször is honnan tudnßá, hogy mikor és föleg hol lesz más valaki? Emellett akasztás esetében nem egy-két perc mire meghal, hanem jóval több!

"Ha ilyenkor valaki meg tudja akadályozni, akkor ott a szándék nem volt komoly."

Vagy csak nem volt elég "szerencséje" az öngyilkosnak.

Egy barátnöm öngyilkos akart lenni, beszedett 5 embernek elég gyóygszert. Tudta, hogy a férje aznap más városban van kiküldetésben, csak késö este jön haza, ö meg reggel gyógysyerezte be magát fél órával azután, hogy a férje elment.

Ennek ellenére a férje mégis megmentette, ugyanis valaki a munakhelyen leöntötte kávéval, úgy meg nem mehetett a megbeszélt programra, elötte át kellett öltöznie.

Ez tipikusan az, amikor minden úgy jön össze, hoyg hiába megy biztosra, mégis megtalálják idö elött!