Szerintetek milyen szülő az aki kiteszi otthonról a gyerekét mert nem dolgozik?
Szóval adott egy 20 éves srác, érettségi után elment dolgozni 1 hónapot, kirúgták majd elment gyárba, onnan meg ő lépett mert a folyamatos zaj és a kollégák kiutálták.
Szülei viszont feljelentették mert jogcím nélkül tartózkodik a házukba, egyébként a srác soha nem bulizott, prostizott, még csak semmi káros szenvedélye sincs, egyszerűen csak nem dolgozik mert egyetlen lehetősége volt a gyár , de nem bírta, nem keresi egy hely se ahová beadta az önéletrajzát. Szülei már kipakolták, ha elhagyná a házat zárat cserélnének ezért csak ül és tűr.
Szülei azt mondták nem fogják eltartani, mást sem tartanak el, oldja meg az életét és rendőrt akarnak ráhívni ha nem mozdul.
Sehova nem tud menni mert barátai sem voltak soha, nagyszülők sincsenek. Zsebében az összes vagyon 1035 forint.
Szülők teherként látják.
Az igencsak hézagos leírás alapján:
1. Feltételezem, legkésőbb idén májusban érettségizett, de a korától lehet, hogy tavaly vagy akár tavalyelőtt.
2. Továbbtanulni nem akart vagy nem vették fel sehová. Szakmát nem tanult.
3. Egy hónapig "dolgozott".
4. Most sem csinál semmit: nem tanul, nem megy el ideiglenes munkára, nem keres állást, nem segít otthon, nincsenek konkrét tervei, céljai.
Ez az állapot min. 4 hónapja tart (de lehet, hogy 1-2 évet még hozzá lehet tenni).
Ezek alapján teljesen jogosnak tartom a szülők reakcióját.
Hát ezer forint semmi, az pár napi kajára elég, ha zsemlén él a gyerek, ha nincs megoldva hogy hova költözzön, még a cuccát se viheti magával, így a szülők kényszerítik a hajléktalan létbe, és mivel egy hajléktalant a kutya se vesz fel dolgozni, még úgy sem, hogy messzire munkásszállóba (legalábbis ez a jellemző), akkor munkanélküliségbe is kényszerítik. Ezáltal meg koldulásra vagy bűnözésre kényszerítik, de a bekattanás garantált. Ez így legalább annyira az ő bűnük, mint a gyereké, aki nem dolgozik.
Persze kérdés, hogy mit tettél, vagy nem tettél még ezen kívül amire nem tértél ki. Gondolom, ha azzal állsz elő, hogy szeretnél jogsit szerezni, hogy sofőr legyél, és ebben kérsz tőlük kölcsön, vagy ilyesmi, szóval látják, hogy építgeted az életed, akkor nem ez a hozzáállás, de az a rossz, hogy itt mindannyian rosszul kommunikáltok.
Télen kirakni a gyereket az utcára, meg kb. fagyhalálra ítélés. És ha jól tudom, törvénytelen is.
A kilakoltatási moratórium április elsejéig érvényes, addig nem lakoltathatnak ki, kivéve két esetet: önkényes lakásfoglalás (ez nem áll fenn, mert az a szülői házad), kilakoltatási eljárással kapcsolatos szabálysértés.
Ezt böngészd át, mert fontos infók vannak benne:
Kapcsolat
Személyesen
Budapest, Blaha Lujza tér
Péntek, 15:00 - 17:00
Jó időben a szökőkút mellett,
rossz időben az aluljáróban
Emailben
utcajogasz@gmail.com
Közösségi médiában
Utcajogász a Facebookon
Telefonon
+36 20 282 3616
hétfő – vasárnap
16:00 - 18:00
KIZÁRÓLAG sürgős kilakoltatási ügyekben
Viszont ezt én elsősorban nem úgy kommunikálnám le s szüleim felé, hogy ehhez nincs joguk, ezt nem tehetik meg, stb. hanem meggyőzéssel, érveléssel: így minden esélyt elvesznek tőled. Télen meg hideg van, stb. és megfagysz, éhen halsz, és ha valami történik veled, az az ő lelkükön szárad. Viszont április 31.-ig MINDENT tegyél meg, hogy állást találj, ne csak keress, és ezekről a keresésről, stb. folyamatosan tájékoztasd a szüleidet, hogy lássák, hogy igenis próbálkozol.
Munkaügyi központba be vagy jelentkezve? Ha igen, és együttműködést vállalsz, akkor máris jár keresetpótló támogatás, ami kevés, de mégiscsak valami. Akkor abból félre tudsz tenni, és kaját is tudsz venni, ha a szüleid nem adnak. Persze nem mondom, hogy jó kaját, csak hogy éppen ne halj éhen. Ha havazik, akkor jelentkezz hólapátolásra, stb. valamit tényleg találhatsz, ha nagyon igyekszel, még akkor is, ha nem az igazi. A szüleid ha látják, hogy valóban mindent megteszel, és beavatod a terveidbe őket, akkor talán megenyhülnek, de ha nem látják az igyekezetet, akkor nem lesz semmi.
Álláskeresés meg ugye nem úgy megy nálad, hogy valami szuper állást kinézel, és elküldöd az önéletrajzod, és vársz, aztán ha x ideig semmi, akkor esetleg egy hónap múlva megint, hanem orrba-szájba keresed az álláshirdetéseket, és minden szóba jöhető helyre küldöd az önéletrajzodat, motivációs leveledet, és nem vársz, hanem keresel és jelentkezel folyamatosan. Ha valahol jelentkeznek, akkor meg ugrasz.
Vedd úgy, hogy neked most az álláskeresés a főállásod, azt kell végezned napi nyolc vagy több órában, különben meghalsz.
Szüleid olyanok, amilyenek, megváltoztatni nem lehet őket, az önsajnálat nem segít. Egyedül a meggyőzés hat rájuk esetleg, és az általában érveléssel és bizonyítással megy.
Végső esetben tereld csak jogi útra a dolgot, persze addig kupálódj ki ezen a téren, és csak védekezésre használd.
És igen, kompenzálj keményen házimunkával, stb. a játékot, tévét, stb. felejtsd el, legalábbis napi 1-2-3 óránál több erre ne menjen. Aztán tanulj, ha van valami.
Budapesten pl. állandóan keresnek buszvezetőt, villamosvezetőt, még betanítást is és szállást is biztosítanak, és ezen idő alatt is van fizetés. Viszont készülj fel arra, hogy csak a hónap végén kapsz fizetést, tehát addig is valahogy meg kell élned.
Gondold át, hogy milyen nélkülözhető cuccod van, azt add el, mert egy rakás dolgot nem tudsz magaddal vinni, akárhova mész is, és a pénz most nagyon kell majd neked.
kilakoltatási moratórium április végéig - elírtam, tehát május 1.-ig végszükség esetén jog szerint maradhatsz, de ez nem jelenti azt, hogy jogod van az ő kajájukat enni, stb., ha ilyen elmérgesedett a viszony, ezzel is tisztában kell lenned.
Menj el az önkormányzat szociális osztályára, és ott add elő a történetedet, talán van valami ingyenkonyha, stb., bár lehet, hogy az az egy háztartásban élők jövedelemigazolása is kell, vagy nem tudom. Talán az segít ilyenkor, vagy az, ha van valami hivatalos jogi eljárási kezdeményezés, hogy ők kezdeményezték a kilakoltatást, pl, valami jegyzőkönyv, írásbeli felszólítás...
Aki nem dolgozik ne is egyen??WTF?
Hol éltek 1680 ban?Úgy látom vannak akik kítennék a gyereküket vannak akik nem.Én személy szerint nem tenném ki!!Inkább segítenek munkát találni neki!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!