Kirekesztve érzem magam. Miért gondolnak még mindig kislánynak?

Igazából a legelejétől sokkal átgondoltabban kellett volna intézni a dolgokat.

Ha anyuka lakhatást akar biztosítani a gyerekeinek, jelöljön ki egy maximálisan felhasználható keretösszeget. Aztán ennek függvényében válasszanak ingatlant úgy, hogy első perctől kezdve konzultálnak szakemberrel, megvétel előtt a teljes felújításra költségvetést készítenek és egy ütemezést kitalálnak.

Ha kisebb a keret, de a kecó lakható, akkor egy többmilliós nyílászárócsere és fűtéskorszerűsítés eltolható időben, ha egyébént funkcionál, vagy lehet kisebb költségvetésű szanitereket venni stb.

Sőt! Még most sem veszett fejsze, vond be anyudat a felújításba. Együtt tárgyaljatok a mesterekkel, együtt nézzetek körül és intézzétek a beszerzéseket. Nézd meg, mit tudsz öneőből belerakni és mi az, amit feltétlenül csak a szülői segítségből vagy képes megoldani.

Most ezek sokkal, sokkal fontosabb dolgok, mint hogy ki néz kislánynak és ki nem, meg kimindenkinek mi a véleménye. A projektre fókuszálj! Ha végigcsinálod, akkor minden tekintetben felnőttnek fogod magadat éezni.

Az "évek óta rendezem a papírokat" -nál mire gondoltál? Ez a munkád, bár felnőtt, családos ember vagy, vagy pedig otthon rendezgeted a számláidat?

Anyukád eladta a tulajdonait, hogy házat vehessetek, köszönd meg szépen, a tatarozásra szánt pénzt pedig teremtsd elő a pároddal együtt! Igy is nagyon sok segítséget kaptál otthonról!

Gondolom, anyud tartalékolja a "rád eső részt" hátralévő éveire (bármi megtörténhet!), majd örökölsz, ha eljön az ideje (remélhetőleg minél később!). Addig meg adj hálát, hogy ilyen anyád van és ne ácsingózz a pénzére!