Ilyen esetben te fizetnél majd szülőtartást?

Hiába hoztok fel bármilyen érvet, a szülőtartás sosem lesz jogos. Ez egy pár éve kitalált baromság.

Nem azért vállal a szülő gyereket, hogy öreg korában eltartsa. Tartsa el magát. Nem kell 5 gyerek, ha szarul megy.

A szülő célja, hogy a gyereke önálló életet kezdjen és normális felnőtté váljon. Ebbe nem fér bele anyuciék pénzelése.

Tőlem aztán követelhetne bárki bármit. 200 Ft-ot sem lennék hajlandó fizetni.

Szerencsére a gyakorlatban szülőtartás nem működik.

"ugyanúgy nem érett meg a gyereknevelésre, mint pl. az én anyám, de az ilyen legalább - a saját elbhaxott értékrendje szerint - jó szülő akar lenni, és törődik a gyerekével..." - erről az a véleményem, hogy nem szabad összekeverni az áldozatot a bíróval/pszichológussal. Az utóbbiaknak fontos az indíték, az áldozatnak viszont az okozott kár a fontos.

Mondok egy egyszerű példát: mondjuk vagyok 17, és le akarok menni a Balaton Soundra. A nemtörődömöt ez nem érdekli, segítséget/pénzt ugyan nem kapok tőle - és ezzel nyilván nehezíti a dolgomat - de keresztbe sem tesz, tehát az én döntésem marad, hogy lemegyek-e, legfeljebb magamnak kell összeszednem a rá valót.

A "csak jót akaró" meg aktívan fog keresztbe tenni, megtiltja, rám zárja az ajtót, beszögeli az ablakot, akármi, tehát semmiképp sem tudom azt tenni, ami nekem fontos.

A második által okozott kár tehát jóval meghaladja az első által okozottat, hiába akart jót a saját értékrendje szerint.

Már bocsi, de ez a "tilt, korlátoz, kényszerít, tehát legalább törődik velem" ez olyan Stockholm-szindrómás jellegű okfejtés, úgy gondolom.

Egy katolikus jegyesoktatás szövegében olvastam, hogy gyerekneveléssel kapcsolatbatban fontos elv (nem értek egyet vele): ,,Követelek tőled, mert szeretlek". Biztos ezt alkalmazzák a szüleid is. Nem tettek ki az utcára meg hasonlók, azért ne vond már meg tőlük a minimumot...

Volt erre egy szép kis példa egyébként (más forrás): az idő apa és a fia (felnőtt) beszélgetnek. Az apuka kérdezi:

- Ez micsoda? (mutat a madárra)

- Egy madár, apa.

- Hmm...ez micsoda? (nem hallotta)

- Madár, apa!

- (megint nem hallotta) Ez micsoda, nem hallottam...

- Madár, apa, nem igaz, hogy nem tudod felfogni!

Kis csend lett, az apuka szomorú arccal mondta a fiának:

- Tudod, amikor kicsi voltál, te is megkérdeztél mindent többször, én pedig nagyon örömmel elmondtam 5x is, hogy mi micsoda.

Ez elgondolkodtat minket arról, hogy mennyit is tűrtek nekünk a szüleink (pelusozás, éjszakai sírások, hisztizések, dackorszak, nevelés), mi meg semmire nem vagyunk hajlandóak.

25/N

#21

"Hiába hoztok fel bármilyen érvet, a szülőtartás sosem lesz jogos. Ez egy pár éve kitalált baromság."

Ahogy te tévedsz!

A szülőtartás intézménye az 1960-as években született és azóta is folyamatosan létezik, soha nem lett megszüntetve.

Ha nem hiszed, nézz utána!

Csakhogy nagyon kevesen folyamodtak érte, mert

- nem is tudtak róla, vagy

- szégyellték volna.

Tény, hogy a jó szülőknek akkor sem és most sem jutott eszébe a gyerekével pereskedni, mert ha a gyerek jómódú, akkor úgyis segíti a rászoruló szüleit, ha nem jómódú a gyerek, akkor minek pereskedni, inkább a szülők segítik még nyomorukban is a gyereküket.

A rossz szülőnek meg esélye sincs, így inkább bele sem kezd, mert csak veszíthet.

Az egyetlen eset, amikor a magára hagyott, de jó szülő bekerülne valami intézménybe, de annak finanszírozására nem telik neki, a jómódú gyereke viszont tojik rá.

Ilyen esetben ítélik meg - nem a szülőnek, hanem az intézménynek - a gyereke hozzájárulását a szülő tartásának költségeihez.

#25, hogy a katolikusoknak - meg általában a vallásoknak - ilyesmi a véleménye, abban nincs semmi csodálni való, ugyanis következik a vallások azon közös alapelvéből, hogy az istenük akaratát mindenkinek el kell fogadni vita nélkül. Tehát szerintük a gyerek születése a vallás istenének az akarata tudomásul kell venni a szülőnek is meg a gyereknek is, azt punktum. Na ehhez képest az ateista életszemlélet valósága meg az, hogy a szülő vállal gyereket, és nem a gyerek szülőt. A szülei vállaltak engem, de engem senki se kérdezett, hogy akarom-e, vállalom-e őket. Ebből logikusan következik, hogy ez egy egyoldalú kötelezettségvállalás. Nekem abban van felelősségem, amiben döntési helyzetem is volt.

A vallásos és az ateista közt nem az a valódi különbség, hogy hisz-e egy természetfeletti lény létezésében, hanem az, hogy a vallásos magát parancsolat alatt élőnek deklarálja és fogadja el, az ateista ezzel szemben nem.

Nekem anyammal jo a kapcsolatam de apammal nem igazan, nem vagyunk haragban csak nem szoktunk beszelni.

En tolem nem varhatja egyik se hogy penzzel tamogassam oket mert csaladot szeretnenk a felesegemmel es ehhez kell penz. Mas reszrol ok nem segitettek engem sem kulonkoltozesben, sem abban hogy pl autom legyen vagy barmi. Tesomat meg segitettek, iskolat fizettek neki, penzzel is tamogattak. Tole jobban elvarhato hogy segit anyagilag ha keves lesz a nyugdijuk.

Mi kulfoldon lakunk, ha lesz itt unokajuk valoszinulag nem sokat latjak majd mert messze vagyunk. Tesom gyerekere meg sokat vigyaznak es sok mindent kap toluk.