Szerintetek ez normális viselkedés egy anyától?

3-as vagyok megint, és azokkal a plusz infókkal, amiket még utólag írtál, ez a helyzet sokkal rosszabbul fest. Az, hogy ez normális viselkedés-e egy anyától, csak neked kérdés, mert sajnos ebben a mérgező közegben nőttél fel. Kívülről üvölt, hogy ez mérgező, és hogy a saját érdekedben a legjobb, ha menekülsz belőle, ideiglenesen vagy véglegesen.

Mondtad, hogy olvastad a könyvet, és abban sok szó esik a konfrontációról. Ezt próbáltam leírni röviden az első válaszomban, de akkor tudod, hogy mire jó, és hogyan kell csinálni. Én ennek mindenképp adnék egy esélyt, mert a saját lelkedet fogja helyre tenni, ha megfelelően, tényleg autentikus helyről csinálod, és hű maradsz a saját érzéseidhez, pozitívakhoz és negatívakhoz.

Ha nem ért belőle semmit, és fontos neked a lelki egészséged, akkor ezt a kapcsolatot nem tudod folytatni.

A pszichoterápia csak ez után jön, mert attól, hogy kilépsz a vele való kapcsolatból, az egészen gyerekkorod óta hordozott rengeteg sérelem és sérülés még nem válik köddé, és azokkal lesz pár év munkád valószínűleg. De egészen más azokkal úgy dolgozni, hogyha ez a mérgező elem már nem mérgezi tovább a mostani életedet.

Érdemes legalább kipróbálni, hogy milyen, amikor ez a toxikus valaki nincs ott az életedben és a gondolataidban. Gyanítom, hogy egész életedben nem volt egy hónapod enélkül, és megérdemelnél most párat, megtapasztalni, hogy milyen, amikor csak egészséges kapcsolódások vesznek körül olyan emberekkel, akik a legjobbat szeretnék neked. Kicsit mint valakinek, aki egy bányában nőtt fel, és sosem látott napfényt, olyan lesz először látni ilyet. Egy pár hónapos szeparáció után, amit nagyon megérdemelnél magadtól most, meg tudod nézni, hogy mi hogyan változott benned, sokkal tisztábban fogsz látni dolgokat, amiket most azért nem látsz, mert bennük élsz. Ha kitisztult a kép, sokkal jobban fogod látni, hogy mi a következő lépés, mint most. Abban biztos vagyok, hogy transzformáló ereje lesz, ha hajlandó vagy ezt meglépni.

Ahogy leírtad, anyukád valóban irigy rád. Neked megadatott az az élet, amit ő is elképzelt magának fiatalon, és néhány embernek van az a rossz szokása, hogy ha neki nem sikerült valami, akkor nehogy másnak mégis összejöhessen. Annak ellenére, hogy te a saját lánya vagy, és téged támogatnia kéne, nem visszatartani.

Szerintem látogasd a családodat egyedül, ha a barátod kellemetlenül érzi magát anyukád társaságában (amit nem csodálok). Próbálj mindig társaságban lenni, apukáddal és testvéreddel együtt, hogy anyukád ne tudjon veszekedni veled, ha pedig még előttük is megtenné, akkor hívd el kifejezetten csak apukádat és az öcsédet, hogy csináljatok valami közös programot, anyukádat meg hagyjátok otthon. Ha velük törődsz, talán egy idő után már ő is szívesebben lenne veletek, de ahhoz be kell majd ismernie, hogy vállalhatatlan a viselkedése, és amíg nem változtat, addig te sem tartasz igényt a "kedvességére".

Egyébként az én anyám is pontosan ilyen volt, éreztem én is rajta az irigységet, amikor ócsárolt otthon, de a kollégái, barátai előtt minta gyerekként állított be. Valamilyen szinten ez lehet, hogy az ilyen rossz gondolkodású szülőknél egy mechanizmus, hogy a gyereket szidással ösztönözzék a még jobb teljesítményekre, valójában azonban ők elégedetlenek, a gyerekek meg önbizalomhiányosak lesznek csak.