Szerintetek ez normális viselkedés egy anyától?

Nem tudsz apukaddal es ocsedeel kulon kulon progamokat szervezni. Moziba, vacsorazni menni vagy szinhazba. Lehet apuddal nehezebben kivitelezheto anyud miatt, de ocseddel nem kellene otthon talalkoznod.

Apukadat meg hivd telefonon vagy valamelyik netes csevegon.

A leirtak alapja anyad eleg bunko veled, ne legyen lelkiismeretfurdalasod ha ritkan mesz haza. Egyszer elhivhatnad valahova ki (hogy ne az ő biztonsagos otthoni kornyezeteben legyen) peldaul egy vendeglobe, kavezoba, es ott kerdezz ra megis miert mondja/godolja hogy a szemelyiseged szr. Hatha mond valami targyilagosat is es akkor arrol tudtok beszelgetni, ha viszont nem, akkor es vagy ettol.fuggetlenul is kerd meg, hogy ne szidjon, fikazzon, mert akarhanyszor igy tesz, amikor mesz haza, te fogod magad es folallsz es kisetalsz az ajton (azert apadtol es tesodtol koszonj el)

Nem vagy sajnos könnyű helyzetben. Az egyetlen, ami a saját hatáskörödben van, az az, hogy egyszer leülsz vele komolyan beszélni, elmondani ezeket, amiket itt nekünk is elmondtál, és egyértelműen meghúzni a határaidat előtte. Érdemes ezt akkor csinálni, amikor lelkileg fel vagy készülve, és türelmes tudsz lenni vele, hogy ne rajtad múljon, ha a civil hangvételét elveszíti a beszélgetés. Nem egészséges az önértékelésednek, hogy nincsen egy egyértelmű határ meghúzva, amin akkor sem léphet túl valaki következmények nélkül, hogyha a saját anyád. Nehéz tisztelni saját magadat, amíg ezt megengeded valakinek. 25 éves vagy, felnőtt, sikeres, szeretett, és egy minimális emberséget el kell tudnod várni bárkitől, akivel interakcióba lépsz. Nagyon szomorú, hogy épp a saját anyád az, aki ahelyett, hogy szeretne, védene és támogatna, irigységből a lelki egészségedet is kikezdni.

Ha egy érett beszélgetés nem hozható össze vele, és mindent megpróbáltál, választanod kell: vagy eltűröd ezt az életed vagy az ő élete hátralevő részében, vagy kilépsz a vele való kapcsolatból a saját egészséged érdekében. Biztosan nehéz, ha ezt meg kell lépned, de a saját egészségedért csak te felelsz, és feladatod saját magad felé fenntartani.

Sok sikert. Remélem, hogy így vagy úgy, de egy számodra harmonikusabb irányba megy majd az életed, miután ezzel megbirkóztál.

Szóval nem ők fizetik a költségeidet?

Tanuld meg ezt a mondatot:

“Nem kérdeztem, mit gondolsz rólam és az életemről, felnőttem, én elégedett vagyok magammal, nem akarok változni”

Szidás káromkodás jön erre, akkor mondd:

“Nem foglak látogatni, ha ennyire nem tudsz elfogadni, nekem olyan anyára van szükségem, aki szeret engem, és elég jó vagyok neki”

Bármi szidás jön erre, lépj le és ne keresd.

Lépj le minden alkalommal, ha tovább szid, mindig ezt daráld le neki, apukáddal meg tesóddal szervezz külön programot.

Anyukád riválisként tekint rád, mérgező, szavakkal bántalmaz téged, nem szabad az életed részeként tekinteni rá, a logika nála

csődött mond, nem is az ő dolga, ne avasd be, ne vitázz vele, ezek a saját dolgaid, nincs köze hozzájuk.

Szerintem meg felesleges leülni beszélni vele.

Ő már nem fog megváltozni.

Legyél okosabb és türelmesebb mint ő.

Kezeld beteg emberként.

Tehát szarnak néz, ne szolalj, tud , hogy beteg.

Szerintem féltékeny és ennyi.

Ne akarj megváltoztatni,nem fog sikerülni.

Egy beteg ember szavai nem bántanak.

Én sem ölelgetek meg puszilgatok másokat, csak a gyerekem és a párom, de a hideg kiráz, ha valakihez hozzá kell érnem.

Anyám rideg volt kiskoromban, most már jobb, de még most sem lehet hozzá érni, ha nem ő kezdeményezi, ezért szokatlan nekem is az érintés, szüleimet, tesómat sem puszilom, ha lehet elkerülök bármifajta érintést.

Gondolom nálatok a túlzott érintés ért el ilyen hatást.

Építsd le az anyádat, borzasztó lehet elviselnie egy gyereknek minden nap, hogy az anyja szidja, sosem elégedett vele..

Anyád beteg, de nem lesz jobb attól, ha mi is megerősítjük, változtass, mert rámegy a lelked..