Nem szeretem a szüleimet?

25 éves nő vagyok, dolgozom, tanulok is mellette. Addig tökéletes a kapcsolatom a szüleimmel, míg azt csinálom, amit ők szeretnének. Ha egész napokat otthon ülök, el járok munkába, és ennyi. Pasis dolgokat sajnos nem tudok velük megbeszélni. Pár hete megismerkedtem egy férfivel. Nagyon jól kijövünk egymással. Igazán azt érzem boldog vagyok, de persze a szüleim gondoskodnak arról, hogy ez ne legyen így. Főleg apám.

Persze jöttek egyből azzal, hogy jaj milyen jó volt, mikor még kicsi voltál. Felhúztam magam, és mondtam nekik, hogy akkor nem értem mire vállaltak gyereket, ha egyszer úgy is tudták, hogy eljön az a pillanat, amikor felnövök, és nem úgy lesz majd, ahogy ők akarják.

Nagyon régóta nincs kapcsolatom, de ez alatt az idő alatt, sokszor azt éreztem, senki sincs mellettem, se barátok, se szüleim, és nagyon sokszor életkedvem sem volt.

Egyébként, lehet ez is egy fontos infó, hogy kiskorom óta, akik jártak hozzánk vendégségbe, és mi is hozzájuk, a szüleim mindenkivel összemartak. Mostanra nem is maradt senki, akivel úgy igazán jóban lennének.

Eddig ha volt is valaki, akivel ismerkedtem, mindig félve mondtam el nekik, mert úgy is tudtam, csak kötözködni fognak. Sose volt az, hogy esetleg egy kicsit örültek volna velem együtt, vagy akkor hozd el, ismerjük meg mi is. Kiskorom óta, inkább azt érzem, hogy félelemben nevelkedtem. Ha bármi problémám volt az életben, vagy kapcsolatokban, sose tudtam a szüleimhez fordulni. Kiskorom óta, nem éreztették sose azt, hogy megbízhatnék bennük. Inkább azt éreztem, hogy tartanom kell tőlük. Egyébként anyagi téren mindent megkaptam tőlük, de szerintem nem ez a lényeges. Azt érzem, ha nekem egyszer gyerekem lesz, biztos nem így fogom nevelni. Alap lesz, hogy megbízzon bennem, és ha bármi baja van, elmondja nekem.

Szerintem ez, amit ők csinálnak, ez már nem a féltés kategória. Lehet tényleg jól érzem, hogy nem szeretem őket? Vagy ők sem szeretnek? Volt valakinek ehhez hasonló kapcsolata szüleivel? És ha igen, hogyan kezeltétek? Vagy mit csináltatok?