Én érzem rosszul, és nekem kellene békülnöm?
5/10 köszönöm az együttérzést, jól esik.
Két nagylányom önálló,független emberré cseperedtek.Válás után kerültem ebbe a helyzetbe.Azt viszont nem tudtam hogy saját tulajdonra is lehet hitelt felvenni,ez az én hibám, ezt elismerem.így más fényben látszik a történet,köszönöm,ez már előre lépés.
12: Semmi baj azzal, hogy albérletben laksz. Azzal sem, hogy apukád segíteni akar és tud is.
Itt azon akadt ki mindenki, hogy más házára terhelnéd, és neked esik rosszul, hogy ebbe nem akarnak belemenni.
Egyébként én is vettem fel annak idején hitelt. A megvásárolt lakás volt a jelzálog.
Ha nagyon magas a hitel az önerőhöz képest, akkor kérhetnek még pluszba biztosítékot.
Elég bunkó dolog tőled, hogy ezért nem állsz szóba vele azóta.
Nem kérhetsz senkitől ennyire merész dolgot, neki már esélye sem lenne helyetted törleszteni, ha bármi történne veled.
Elképesztő, hogy ennyire önző vagy és még te szídod az anyukádat.
Nézz magadba, a te sanyarú sorsod a te dolgot, ne húzd rá másra is a bizonytalanságot.
Ha ilyen ügyesen és talpraesetten bérelsz lakást, dolgozol (van bejelentett munkabéred), ráadásul apádtól kaptál 7 milliót, akkor egy saját lakást venni ennyi önerővel simán belevághatsz. Amit fel kell venned hitelt, azt a te lakásodra fogják ráterhelni, nem kell bevonnod a mamád házát. Ami nekem nem világos, anyukádnak ehhez mi köze van? 7 millás önerővel és saját (normális jövedelemmel) nem kell bevonni senki mást. Amit albérletre költesz, abból megvan a leendő fennmaradó hitel összege.
Mamádat hagyd békén. Egyedül ő lenne szar helyzetben, mert a hátralévő idejében soha nem lenne nyugta egy jelzáloggal megterhelt házban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!