Neked úgy érzed mindegy, h halálod után látogatják vagy nem a sirodat?

Ha meghalok, akkor nincs tovabb, nem fogom tudni, hogy mi van a sirommal vagy mi nincs, mert nem leszek, megszunok letezni, tehat miert is ne lenne nekem teljesen mindegy, hogy elhanyagoljak-e vagy sem?

A masodik kerdesrol az a velemenyem, hogy az ilyen emberek onzo szemetladak, remelem nem latogatja oket senki, ha betegek lesznek.

Én örülnék, ha látogatnának. Nem kell hetente, de azért 1-2 havonta legalább, ne legyen gazos a sír.

Elég fura hozzáállás szerintem mindkettő, amiket írtál, számomra kifogásoknak tűnnek. :/ Nálunk nem szokás az ilyesmi.

Egyszerű a válaszom az első kérdésre, nem akarok sírt. Engem ne látogassanak az ükunokáim, akik azt se tudják, ki voltam (ahogy persze nekem kellett régen minden ágról szakadt rokon sírjához elmennem) Ne kelljen nekik fizetni a sírhelyet (pont nem fogja őket érdekelni...)

A második kérdés nem érint.

Én úgy vagyok, ha meghalok akkor nekem már édes mindegy ki mit csinál. Ráadásul a sírral úgy vagyok, meg az emlékekkel, hogy igazából csak a közvetlen hozzátartozóink fognak ránk emlékezni, aztán eltelik pár évtized, az unokáik meg már azt sem fogják tudni kik vagyunk.

Haldoklásnál sem lennék előrébb azzal hogy mindenki körbevesz és várják hogy "essek már túl rajta". Arról nem is beszélve, hogy a fogják a kezem míg meghalok nagyjából csak a filmekben létezik. Az emberek jelentős része egyedül lesz a halála pillanatában, ha vannak szerettei, ha nincsenek mert az élet megy folyamatosan és nem ülhetnek ott melletted 24 órában.

Én azt akarom, hogy ne is legyen sírom, ha választani lehet. Nem is tudom, mit szarok le jobban annál, hogy az esetleges síromat látogatják-e majd, de pl a szomszéd kutya nyakörvének a színe határozottan jobban érdekel.

Ha haldokolnék, kellene a fenének a vendégjárás. Ha lesz akkor éppen valakim, aki lelkileg annyira közel áll hozzám, akkor ő bejöhet, de egyébként hagyjanak békén. Nehogy már a halál küszöbén is nekem kelljen udvariaskodnom.

De még ha lesz is ilyen ember, akit szívesen látnék magam mellett, akkor is könnyebben halok meg azzal a tudattal, hogy az utolsó perceimet nem azzal töltöttem, hogy őt traumatizálom (ha neki teher ott lenni).

"de ha majd a ti sirotokhoz se megy ki senki miután meghaltok , csak nagyon ritkán, milyen érzéssel tölt ez el?"

Mivel ekkor már meghaltam, semmilyen érzéssel nem fog eltölteni.

Viszonylag kevés idős és/vagy haldokló ember kommentel ide, akinek tényleg releváns a véleménye...

Egészséges 26 évesként én pl. nagy ívben letojom most, de 80 évesen vagy súlyos betegséggel valószínűleg átfutna az agyamon naponta párszor, hogy vajon ki és hogy fog rám emlékezni a halálom után.