Mit csináljak egy rosszindulatú sógornővel?

Mikor fél éves lett a lányom, beadtuk a jelentkezését bölcsibe. Hamar elbírálták, mert olyan bölcsibe adtuk, ahol a rendőrök, ügyvédek stb gyermekei előnyt élveznek. A párom rendőr, én gyári munkás voltam egy évig, mivel csak a régi munkahelyemen kaphattam egyszerre gyedet is és fizetést is. A gyedet egy évig félretettük, abból vettünk egy autót, a fizetésünkből pedig hónapról hónapra mindig felújítottunk valamit. Közben suliba jártam, mert nekem még nem volt szakmám, de letettem a gyógyszertári szakasszisztensit és most sikerült vele munkát találnom. Tegnap voltunk sógoroméknál, sógornőm elkezdte: elhanyagoltad a lányodat azért, mert a ti jó létetek fontosabb volt, mint az, hogy otthon maradj. Ha a ti fizetésetekből úgy, hogy gyesen vagy, nem tudtátok volna nevelni egy fél évig a gyereket, akkor minek vállaltok? Szégyen vagy. Én nem érzem azt, hogy szarul csináltam volna a dolgokat, egész egyszerűen csak haladni akartam előre. Egy éven keresztül 2 napot dolgoztam, 1 napot suliban voltam vagy évközi gyakorlaton, 1 napot a lányommal. Háztartást vezettem és gyereket is neveltem. Fáradt voltam, de mikor láttam, hogy meg tudjuk venni a szekrényt, amit kinéztem pl akkor megérte folytatni. Illetve egy idő után az embernek szarul esik, ha azt látja, hogy a sógoráék medencét húznak fel, mi meg szűkölködünk. Nem hanyagoltam el a lányomat, mert amennyit tudtam és tudok, a mai napig foglalkozom vele. De bizony isten, olyan jó érzés volt, mikor a minap kiszálltunk náluk az új autóból és közöltem, hogy új munkahelyem van. Mert amíg cseden voltam, sógornőm lejött hozzánk egyszer, hogy elmondja, hogy ne menjek vissza dolgozni, csak, ha lejár a gyes, de akkor se a régi munkahelyemre, hanem takarítani vagy árut pakolni, ne tanuljak, mert azt korábban kellett volna, hanem mikor visszamentem dolgozni és eldöntöttem, mit akarok, akkor talán elkezdhetek egy tanfolyamot. Bár gyerek mellett nem könnyű, ő is csak azért vállalta be a harmadik gyereket, mert tudta, hogy az anyukája segít. Aztán hozzátette, hogy bár tudja, hogy a kutyánk a legjobb barátom, de adjuk el, az ő oltásainak és kajájának árát meg tudnánk spórolni, adjuk el a kecskéinket, nyulainkat stb.. minek vettünk Playstationt, annak az árát is félre tudnánk tenni amíg gyesen leszek meg amúgy se vegyünk semmit mert mi csak megélni tudunk a pénzünkből (számlák, kaja). Amikor mondtam, hogy ez nem kívánságműsor, akkor meg mondta, hogy korábban kellett volna átgondolni a gyereket... legszívesebben kidobtam volna a házunkból. De mindig is ilyen volt. Ők megmutatták, hogyan kell élni, de amikor mi próbáltunk meg úgy élni, ahogy, akkor keltették bennünk a lelkiismeret-furdalást. Aztán egyszer megelégeltem, visszamentem dolgozni, tanultam és mindent megvalósítottunk. A férjem maszekolni is járt. Én nem érzem úgy, hogy azért, mert dolgozni visszamentem és esténként meg a pihenőnapjaimon foglalkoztam a lányommal (mert nem kellett mindig suliba bemenni) rosszabb lennék, mint sógornőm, aki gyesen maradt. Más is visszamegy dolgozni. Párom kolléganője mondta, hogy ő pl a gyed alatt tudta visszafizetni a hiteleit úgy, hogy dolgozott. És mikor azt látja az ember, hogy a sógora medencét húz fel vagy éppen körzetet vesz a feleségének úgy, hogy ő csak 25600 forintot keres én is akartam valamit csinálni. Dolgoztam, tanultam. Gyereket neveltem, háztartást vezettem. Mert muszáj volt. A gyed alatt elég volt a pénzünk, de a gyes kevés lett volna. És haladni is akartam előre. Könnyű úgy otthon maradni, hogy a férje egy milliót keres. Én is csak próbáltam lépéni, csinálni... nem mindig ment úgy, ahogy kellett volna, sokszor voltam fáradt, néha sírtam is a fáradtságtól, mert a fáradtság ellenére is kellett a tiszta ruha, vagy a meleg étel ill a manómmal is kellett foglalkozni, de megérte.. pontosabban, nem tudom.. ha ránézek az új autóra vagy bemegyek az új munkahelyemre, akkor igen, megérte. De, ha visszagondolok a sógornőm legutóbbi mondataira, elgondolkodom..szarul csináltam? Mindent megadtam a lányomnak, foglalkoztam is vele és foglalkozok vele minden áldott nap, kiegyensúlyozott, csak akkor sír, ha szüksége van valamire... de utána, ha ránézek, akkor arra gondolok, hogy érte csinálom és csináltam. Olyan fura. Mit gondoltok? Kell lelkiismeret-furdalásomnak lennie?