Miért szól le minket mindenki ezért? Hogyan lehetne hárítani? (anya elutazik, apa marad otthon gyerekkel téma)

Az enyém másfél évesen ment bölcsibe (szintén sokat utazó anyuka.) Beszoktatás alatt az első napon már ott maradt ebédre, mert remekül érezte magát, a harmadik napon ott is aludt délután. Sose volt hiszti reggel, mint sok más gyereknél, élvezte a vele egykorúak társaságát, nagyon jók voltak a dadusok is - más kérdés, hogy nem tömegbölcsibe járt. Általában együtt mentünk érte, estig együtt voltunk (az egész család), kertben, parkban, játszótéren, vagy otthon játszottunk. Volt háztartási segítségem, így nem vont el az együttléttől a házimunka, mint az átlag családokban.

Egyébként az óvodásnak, kisiskolásnak is négyig tart a "munkaidő", nem kell ennek akkora feneket keríteni.:D

Nekem szüleim háziorvosok, már csak a szakmájukból adódóan rengeteget voltam "bébiszitterre" (nyugdíjas szomszéd néni) hagyva, illetve nagyszülőre majd amikor nagyobb lettem, akkor már én voltam a bébiszitter, mert van két kisebb testvérem. Soha nem éreztem, hogy ez probléma lenne. Nem szorongtam, hogy jujj anyuék nincsenek itt, vagy nem pisiltem be. (najó, csak egyszer, amikor megmondták, hogy ne igyak már lefekvés előtt de én csak azért is benyomtam a gyümölcslé végét) Sőt, táborokban első este, se a többi este nem bőgtem soha, hogy jajj úgy hiányzik az anyukám és haza akarok menni.

Viszont mikor éppen nem dolgoztak minőségi időt töltött együtt. Társasjáték esteket rendeztünk, volt családi bajnokság is, meg szerintem Magyarország legtöbb túraútvonalát bejártuk, mivel nálunk a hosszú hétvége mindig a kirándulásról szólt márciustól novemberig. Mikor elég nagyok lettünk telente sítáborba mentünk (a suli rendezte és a kevés csak gyerek jelentkező miatt egész családok tudtak menni), háromszor voltunk családi külföldi nyaraláson 18 éves koromig és nem csak egy hétre, hanem olyankor 3 hétre, hogy lássunk is valamit az országból. De szüleim a 20. házassági évfordulójukon Párizsba kettesbe mentek, apu 40. születésnapján pedig csak kettesben ugrottak ki síelni a Francia Alpokba (apu nagy álma volt, hogy kipróbálja az ottani pályákat, de nem olcsó mulatság). Illetve ahogy egyre nagyobbak lettünk úgy egyre többször mentek el kettesben moziba vagy csak vacsorázni randizunk címszóval, olyankor apu a nappaliba lett száműzve a készülődés idejére, mi meg "segítettünk" anyunak öltözködni, meg ruhát választani, szóval még ebből is családi programot csináltunk. Manapság csak azért nincs ilyen, mert apu pár éve halt meg (hirtelen támadó áttétes rák). Viszont én már fiatal felnőtt voltam mikor elvesztettük és nem tudok úgy gondolni sem a gyerekkoromra, se a kamaszkoromra, hogy hiányoltam volna őket vagy valami kimaradt volna. Mindig ott voltak ha szükségem volt rájuk vagy bármelyik tesómnak, ráadásul a kisebbik tesóm problémás eset, így vele tényleg kellett is foglalkozni. (örökmozgó művészlélek így nem igazán értették meg sehol, már az oviban sem, simán elkönyvelték rossznak illetve butának, amiért nem köti le valami, ami a többi gyereket igen.)

Mai napig ugyanolyan jóban vagyok anyuval, bármit meg tudunk beszélni és bármikor kereshetem és keresem is. (4 éve nem lakom otthon illetve dolgozom és jövőre esküvőm lesz) Viszont nincs azzal gond, hogy nem naponta hívom, néha előfordul, hogy két hétig nem keressük egymást, de akkor is ugyanott folytatjuk a beszélgetést, ahol előzőleg abbahagytuk.

Amúgy így belegondolva a középiskolában az osztálytársaim szerint nekem voltak a leglazább szüleim, mert soha nem voltak a sarkamban, hogy jajj mit csinálsz kisszívem, illetve önállóbb is voltam, mint a többiek. (Anno a 11.-es osztálykirándulást pl. én szerveztem meg teljes egészében, mert az ofőnek nem volt ideje rá, és sikerült és a visszajelzések alapján élvezték a többiek :) ) Viszont a lazaság mellett szigorúak is voltak. Meg voltak a háziszabályok, pl 16 éves koromig télen este 7, nyáron este 8-ra kellett hazaérnem, utána 9-re egyetemig. Házimunkába segítenem kellett. (én mosogattam meg háromhetente rám került a sor a porszívózásnál, szóval nem egy hűdenagy dolgokat) Illetve ha suli után találkoztam valakivel tudni szerették volna kivel és hol voltam, bár ezt mondtam magamtól, meg csináltam óriási hülyeségeket mégse volt belőle gond, (15 évesen 22 éves sráccal akit előző nap ismertem meg chaten kólázni mentem az egyik kiskocsmába...), nem szidtak le, max elmondták, hogy ez nem volt jó ötlet, de pár évvel később azért bevallották, hogy akkor próbáltak nem összeesni ijedtükben, hogy úristen mi történhetett volna... :D

Szóval én imádtam azért a szüleimet, hogy nem egy életképtelen felnőttet neveltek belőlem, viszont foglalkoztak velem és mellette a házasságuk sem sínylette meg. (olaszos hangvételű család vagyunk - értsd a panelek réme, a hangoskodók -, de soha nem hallottam őket indulatból veszekedni)

Tehát kedves kérdező ha a gyereken nem érzed azt, hogy ez neki rossz (mert nem tagadom biztosan van olyan gyerek akinek szüksége van az első években arra, hogy kizárólag a szüleivel legyen), akkor próbáld meg az egyik füleden be másikon ki taktikát különben bele fogsz ebbe hülyülni. Sok gyerek azért lelkironcs egyébként szerintem, mert anyuka is úgy éli meg, hogy nincs vele, hogy teljesen kikészül. Egyik barátnőm, aki pár hónapja szült ilyen. 10 percre nem tudja ott hagyni a kisfiát, szinte remeg, mint valami drogos, a gyerek meg hasonlóan reagál. Addig üvölt, amíg az anyja elő nem kerül, így például ők a nőgyógyászati kontrollokra is úgy mennek, hogy nagymama az orvosi szobába beviszi és a paraván másik oldalán álldogálnak, amíg vizsgálják és addig folyamatosan beszél a barátnőm a kisfiához, ezért a gyerek csak hüppög. Az orvos meg igyekszik sietni, mert tudja, hogy maximum 5 perce van, utána üvölteni fog a gyerek. És nem lehet a barátnőmnek megmagyarázni, hogy ez nem egészséges kötődés... Főleg, hogy a házassága is kezd megromlani, mert ő már ANYA így nagybetűkkel és elfelejtett nőnek lenni, jobban mondva nem is akar már az lenni, mert az ő szeme pici fénye az élete értelme.

A másik típus meg a leszarja mi van a gyerekkel csak egy pipa a kötelező listán, na az ilyet meg Dunába lőném. Szerintem kérdező te megtaláltad az aranyközéputat, így tényleg ne foglalkozz az áskálódókkal. Nem mellékesen nem tudom te hogy vagy vele, de én nem tartom olyan rokonnal a kapcsolatot, akinél a rosszakaróim is kedvesebben viselkednek.

A másik típus meg a leszarja mi van a gyerekkel csak egy pipa a kötelező listán, na az ilyet meg Dunába lőném. Szerintem kérdező te megtaláltad az aranyközéputat

Igen, valóban arany középút hogy két és fél hétre lelép a két éves gyereke mellől, gondolom az se zavarta ha nem látta az első lépését, nem hallotta az első szavát. Az ilyen anyáknak a karrierjük a legfontosabb, és az ilyeneket fogja a gyerek az első adandó alkalommal öregek otthonába lökni, hisz neki jár a szabadság, nehogy már a szüleivel kelljen foglalkoznia.

Azért az érdekes, hogy itt mindenki élvezte hogy az anyjáék nem foglalkoztak vele, állandóan másra volt hagyva. Én ilyennel nem találkoztam.

Én is a kicsi 15 hós korában megyek vissza dolgozni. Maradnék én még, de ez van. Ha nem megyek, nem tudják tovább tartani a pozícióm, nem tudják garantálni mi lesz.

Most dobnék el mindent? Sz@rni a munkába, karrierbe, amiért amúgy évekig tanultam, kidolgoztam a belem?

Igaz, elmehetnék napi néhány órában takarítani, hogy össze lehessünk nőve a gyerekkel, nem baj, hogy zsíros kenyér meg víz lesz minden nap, lényeg, hogy a gyerek seggében legyek 20 éves koráig, tudom.

Az ilyen szuperanyák gyerekei írják ki azokat a kérdéseket, hogy "Miért kell 17 évesen délután ötre haza érnem?" meg "Anyu 20 évesen miért nem engedi, hogy barátom legyen" Mert az ilyen nők maguknak szülik a gyereket, ráakaszkodnak, nem érdekes a gyerek mit akar, a gyerek ne is gondolkodjon, a gyerek nem önálló személy, csak az anya toldaléka.

Hu bocsi, ha sok lett, de úgy kiakadtam 😡

Sosem értettem ezt a patriarchális nézetet, hogyha anyuka két év alatt két és fél hétre az APJÁRA (nem idegenre... és az meg normális, ha apa hétköznap csak megsimizi a gyerek fejét, hétvégén meg játszogat fele 1 órát, aztán visszaül a gép elé meg megy haverozni) hagyja a gyereket, mert munkautazásra és csapatépítő tréningre megy, meg havi egyszer másra bízza a gyereket, hogy a férjével mint a párjával is tudjuk foglalkozni, az már szar anya... mert a gyereknek csak az anyja mellett a helye, meg jaj, a szabadidőt csak a család töltse együtt... aztán ilyenkor csodálkoznak 6 év múlva, hogy a gyereken kívül nincs közös téma, oda az intimitás, már qa házassági évfordulón sem csinálnak semmit a gyerek nélkül... aztán ált. apuka lelép vmi kis fiatal pipivel, mert tőle megkapja a törődést. Ősanyu meg fúj rá. Ami vmilyen szinten jogos is, mert apu alig foglalkozott a gyerekkel (kérdés, hogy azért, mert apu is egy hímsoviniszta tahó, aki szt a gyereknevelés az asszony dóga, asszonynak meg gyereknevelés, takarítás stb. mellett nincs energiája körbeugrálni, vagy anyu fejét tömték tele, hogy a gyereket ne bízza még véletlenül se a férjére).

Én ilyen helyzetben konkrétan jó hangosan megmondanám nekik, hogy beszélhettek, pletykálhattok a hátam mmögött, csak magatokat járatjátok le, mert LESZAROM