Van a rokonságotokban szélsőségesen narcisztikus személyiség? Ha igen, hogyan kezelitek?

nálam az jött be, hogy mindig mindenre mosolyogtam és flegmán nemtörődömösen válaszoltam vissza, sose vettem fel úgymond a labdát.Nem vettem észre ha beszólt hanem akkor elkezdtem mással vagy másról beszélgetni és a többi. Ettől faterom olyan szinten kikészült,hogy feladta.

Az esetbeszámolód kereken ráillik az anyósomra. Ugyanez a nárcizmus jellemzi, és semmi önreflexió. Megbeszélni nem lehet vele semmit, mert azonnal játszmázni kezd és sírva-hörögve felsorolja 30-40 év sérelmeit a gyerekivel kapcsolatban. Három gyereke van, és se a 2 menyét, se a vejét nem bírja elviselni, egyik sem elég jó, hátunk mögött próbálja a gyerekeit ellenünk hangolni, de ez szerencsére lepereg róluk. Hát nézd, az ilyen ember is csak egyre idősebb lesz, és a nehéz természetű emberek pedig egyre elviselhetetlenebbek. Nálunk az vált be, hogy mivel nem lakunk együtt, szabályozható az érintkezés gyakorisága. Ha 2 hónapig nem megyünk, nem megyünk. Ha látni akarja az unokákat, kénytelen ideig-óráig visszavenni a stílusból. Hogy hogyan kezelem ezen kívül: még amikor nagyon meg is bánt, pl férjemnek skypone elkezdi mondani milyen kosz van nálunk, biztos én nem tudok takarítani, de adjunk kulcsot majd ő megcsinálja-igyekszem belül erősíteni magamnak hogy ez az egész egyáltalán nem a koszról és a takarításról hanem arról hogy ő legyen a középpontban, csakis ő csinálja jól, a kisfiának csakis rá van szüksége.

Üdv a klubban. A sógornőm ilyen, és valóban az ilyen típusú ember egyetlen kijelentésével úgy le tud tenni egy szintre, hogy nem tudsz mit kezdeni magaddal. Én legutóbb megmondtam a férjemnek, hogy legközelebb nem megyek el hozzá, elegem van belőle, menjen az anyukájával. Megértette, bár reménykedik, hogy a következő alkalomra meggondolom magam, nem hiszi el, hogy ezt most tök komolyan jelentettem ki. Majd megérti, ha tényleg nem megyek. Csak ez tényleg elkerülhetetlen, mert ha ne adj Isten Karácsonyra hív meg, elég szar lenne külön ünnepelni a férjemtől. Szóval megalkudsz, vagy duzzogsz? Nem tudom mi a jó választás. Nekem az a bajom, hogy a sógornőmnek konkrétan én vagyok a célpont, szóval azt már letudom tojni, ha önmagát fényezi reggeltől estig, de ha számára én vagyok az ellenpélda, az már kicsit másképp hangzik.

13-asnak és akit még érdekel, egyszer olvastam egy könyvet, verbális önvédelem volt a címe, pontosan az ilyen helyzetekre sok okosat lehet benne olvasni, de jó tippek vannak ha épp a főnökünk ilyen. Szerintem kezelhető a helyzet csak az a nehéz hogy az ember ne kezdjen játszmázni mert attól az ilyen ember vérszemet kap. Viszont vannak technikák amikkel össze lehet zavarni őket, vagy egyszer egy pszichológus javasolta nekem erre hogy egy-egy ilyen burkolt beszólásnál nyugodtan kérdezzek rá: "ezzel mit szeretnél igazából mondani? / ezzel azt akarod mondani, hogy ...? " ezzel ugyanis kimozdítjuk a komfortzónából és vagy tajtékozva magába duzzog mert konfl kerülő, vagy épp nagyonis konfliktusos és kiugrik a nyuszi a bokorból h neki mik a sérelmei ami egy fokkal jobb, mert azzal mr lehet mit kezdeni. Szemben az ilyen félhomályos nagy megmondásokkal.

Sajnos nálunk is vannak jópáran ilyen energiavámpirok. Olyan okosak mindig hogy az már fáj. Minél kevesebbet próbálok velük lenni, és utóbbi időben már igenis visszaszólok és elmondom a vélemény. Nem fogok bólogatni senkinek. És ez valóban jó megoldás, ahogy ezt az utolsó is irta. Ha visszaszólsz, akkor mintha meghökkenne hogy bizony neked is van véleményed és megy a hápogás. Én meg élvezem. Köcsögök. De még igy is miután elmennek egy hétig is rágódok a süket szövegükön. Utálom az ilyeneket..

Az ilyen "jaj mindeki szeret pedig..." dolgokra oda lehetne lökni "vagy csak senkit nem érdekel mit mondasz" Nem kell full-on támadni meg veszekedni, egy-egy jól elejtett félmondat nagyon jót tesz néha, az is érdekes ha elkezdesz úgy viselkedni ahogy ő.