Van a közvetlen környezetetekben, rokonságotokban hiperaktív gyerek? Hogyan lehet bánni vele, hogyan lehet elviselni hosszabb távon?
Azért ebbe a kategóriába írom, mert nem szülők válaszára vagyok kíváncsi. Az természetes, hogy a szülők szeretik elviselik a saját gyereküket, bármilyen nehéz is vele.
Inkább az érdekel, hogy akinek a rokonságában van hiperaktív gyerek, és nem tudja elkerülni a vele való találkozásokat, netán együtt is élnek, az hogy tudja tolerálni az állandó nyüzsgést, ordítást, hisztit, rohangálást, törést-zúzást, stb.
az én időmben két pofon az ilyen kölöknek aztán abbahagyta.
67F
Bár megtehetném. :)
De sajnos a mostanában divatos "nem szabad megütni a gyereket, sőt még csúnyán se lehet rá nézni, mert sérül a pici lelkecskéje" kezdetű tanításban annyian hisznek (sajnos a gyerek szülei is), hogy esélyem sincs. Pedig sokszor nagyon ráférne egy méretes pofon.
Nekem azt mondták h kössem le feladatokkal. PL
10 pontot összegyüjt akkor kap egy csokit/yoghurtot vagy vmit. 1 feladat egy pontot ér.
Elég jól elhuztam,másnap reggel megkapta a yoghurtot :D
Olyanokat mondtam neki,h pakoljon össze a szobájában az egy pont. Vagy mikor játszótérre mentünk,nem baj ha előre fut de álljon meg és várjon meg az járda végénél,az is egy pont. stb...
hiper és hiper között is nagy a különbség
van aki még kezelhető mindenféle trükkel
van akinek a gyógyszer sem igen megoldás ...
és igen
feladatok
sok mozgástér
a hiszti helyzetek kerülése
stabil és következetes nevelés
stabil napirend
de nagyon nehéz ... nem szeretem ha a húgom gyerek jön mert mindig sokkal több a konfliktus a saját gyerekeim és közte és én is sokkal idegesebb vagyok akkor
Amennyiben orvosi (gyermekpszichiáter, ideggyógyász szakorvos stb.!) által megállapított PONTOS DIAGNÓZISA van a gyermeknek, akkor BETEG, nem pedig holmi hiszti és két pofonnal le lehet tudni, ahogy itt egyik nagyon okos hozzászóló "kezelné" a szituációt.
Bár nem a rokonságomban, hanem a baráti körünkben van egy kislány, aki 7 éves, neki valóban számos orvosi zárójelentése van diagnózisokkal (hiperaktivitás, autizmus spektrum stb.)
És igen- barátként, laikusként én is gyakran csak nézek, hogy "de durva...", mert ha olyanja van, akkor körbe-körbe rohan, nyüzsög, hozzá esetleg visít is.
DE! A szülei normálisak, igyekenek mindent megtenni a gyermekért, akinek sajnos különféle gyógyszereket kell szednie, hrdják speciális óvodába (jelenleg már ilyen iskolaelőkészítőféle), terápiákra, kontrollokra. Ők maguk is eljárnak az ovosi tanácsadásokra, olvasnak a betegségről, intelligens, tanult emberek és nem arról van szó, hogy "nem szabad rászólni a gyerekre".
Ez a család számomra akkor is példaértékű, ha a gyerekecske viselkedése néha tényleg az elviselhetőség határát súrolja, mert látom, hogy:
- tesznek érte
- hogy a gyerek TÉNYLEG beteg, viselkedészavaros és NEM elkényeztetett vagy hasonló nevelési hiba miatt ilyen, amilyen
Attól vagyok én a felnőtt és az egészséges pszichéjű ember, hogy valamennyire igenis toleráljam. Mivel bennem vagy a környezetben alapvetően kárt nem okoz, így miért ne lehetnék megértő ezzel a családdal? Csak az tudja, hogy micsoda megaláztatáson, küzdelmeken, szégyenkezésen mennek át a szülők emiatt a betegség miatt nap, mint nap, aki ebben él vagy aki képes tovább látni az orránál és a saját egyéni, önző érdekein!
Az pedig, hogy a gyerek tör-zúz nem elfogadható szerintem a betegség mellett sem- igenis valahol ilyenkor a szülőknek kell készenlétben lenniük és megelőzni ezeket a rongálásokat (és a kárért természetesen helyt állni, ha bekövetkezne!), akkor is, ha nem szándékos.
Ez a házaspár nem vételtlenül inkább magához hív meg barátokat, mint másokhoz mennek, ha lehet inkább egyedül megy egyik szülő bevásárolni stb.- szóval lehet azért a "kockázatot" csökkenteni, bár nem a nullára.
Emellett azért még ilyen súlyos betegség esetén sem ár, ha ismerősként, hozzátartozóként nem arra vagyunk kihegyezve, hogy "ordít" a gyerek (mert NEM igaz, nem teszik mindig!), hanem esetleg arra, is, hogy pl. ez az ismerős kislány valahol egy matekzseni. 7 évesen olyan tájékozott reál tárgyakban, 4,5 évesen írt (!), számolt stb.
Persze ehhez már egyfajta tisztelet, empátia is kell- aki megáll ott, hogy "elkerülni vele a találkozást" annak hiába mondanám, hogy adott esetben akár engem, vagy téged is nehéz lehet elviselni- bizonyára bennünket is utálnak, pedig mi az ún. "normál tartományban" vagyunk.
...és igen, tudom, nem kérdezted, de én magam is szülő vagyok- az én gyermekem egészséges gyermek. De még így is szeretem ezt a családot, a kisányt is a magam módján (és azt is készséggel beismerem, hogy néha már tényleg kiakasztó és sok), de nem bántanám és bizony nekem párszor összeszorult a szívem, amikor láttam, hogy normálisabb állapotában is kiközösítették, pedig tényleg nem tehet az állapotáról. Az én gyermekemmel azért az esetek 80%-ában normálisan el tudnak játszani- persze ilyenkor minden szülő kicsit "ugrásra készen" ott figyeli őket- de az én gyerekemet párszor már valóban elvarázsolta, ahogy a kislány mesélt pl. a világegyetemről 6 évesen olyan csodálattal, hogy én is tátott szájjal hallgattam az előadását.
Nem minden fekete-fehér- csak sajnos a rohanó világban könnyebb elkönyvelni egy "ordító" gyereket neveletlennek, mint mögé látni, hogy ez mennyire komoly betegség.
...vagy akinek ekcémás, pikkelysömörös a bőre vagy vizeletvisszatartási gondjai vannak, azzal sem fogunk kezet vagy azzal sem kommunikálunk, mert milyen undorító?
Szomorú lenne.
8. vagyok.
Köszönöm a lepontozást tényleg.
...döbbenetes, hogy annak a válaszolónak a hozzászólása, aki megverné az ilyen gyereket hasznosabb, mint az enyém.
Szomorú ez is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!