Hogy reagáljak erre?
Az előzmény amiről tudni kell.
anyukám 1 évig jár apámmal amikor teherbe esett. Amikor 8 hónapos lett, apám faképnél hagyta, hogy ő mégsem városi lányt akar maga mellé (anyám budapesti), hanem egy vidéki nőt aki a kertet műveli, állatokat gondoz stb. Ez történt 40 évvel ezelőtt. Anyám szépen felnevelt, éltük az életünket. Én külföldre költöztem, ő maradt otthon a szülői házban. Sajnos 2 éve, hogy meghalt. De az élet megy tovább. Tavaly augusztus végén egy közösségi oldalon egy nap rám írt egy nő, aki leírta, hogy testvérek vagyunk, és van még 2 öcsém is. Apja (aki az én apám is) nagyon örül, hogy megtalált stb. Azt írta, hogy az apja sok-sok éve keres,de nem talált meg.
Tudom, hogy ez hazugság, mert ha keresett volna engem vagy anyámat, megtalálhatta volna. Anyum soha nem költözött el a szülei házából. Tudta hol lakik, végül is 1 évig ő ott élt. Még ma is megvan a ház, hiszen az én örökségem lett, de akár ma is megtalálhatna ott, mert az unokahúgom lakik benne, akivel kapcsolatban vagyok, aki intézi a leveleimet, egyéb dolgaimat.
Én ezt meg is írtam a nőnek, hozzátettem, hogy tudomásul vettem, hogy van az apja révén 3 testvérem, de nem tudok mit kezdeni vele. 40 év azért elég hosszú idő. Sok sikert kívántam a továbbiakban. Én ennyivel le is zártam a témát. De ők nem. Hetente írt nekem vagy a nő vagy valamelyik öccse. Nem akarom az egész levelezést leírni, de a lényeg, hogy leírták az életüket, bánatukat, és azt,hogy milyen rosszul állnak anyagilag, beleértve az apjukat. Sosem voltam szemtelen, vagy arrogáns, elején megköszöntem, hogy írtak, de minden rövid köszönő levelem után megírtam, hogy továbbra sem vágyom új családra, és ne is erőltessük a dolgot.
Azt hittem végre megértették, mert abba maradtak a levelezések (amikre a végén már nem is írtam semmit) 2 hete felhívott az unokahúgom, hogy ajánlott levelet kaptam egy ügyvédtől, nem tudja elküldje, vagy faxolja.. Kértem, hogy faxolja el, és amikor megkaptam azt hittem elájulok. Az apám ügyvédhez fordult, rokontartási díj fizetésére akar kötelezni.
Utána olvastam már, hogy beadhat bármikor a bíróságra egy ilyen kérvényt, és megvan határozva, hogy mikor, milyen esetben adják is meg az igénylési jogát.
Felhívtam az ügyvédet is, akinek elmondtam, hogy soha nem láttam az apámat, azon kívül,hogy anyámat felcsinálta, soha nem tartotta sem velem sem anyámmal a kapcsolatot.
Soha nem fizetett gyerektartást vagy bármi más összeget. Az ügyvéd végig hallgatott, majd annyit mondott, hogy akkor itt az ideje, hogy újra találkozzunk, az ügyfele hajlandó velem és anyámmal is újra felvenni a kapcsolatot. Azt is mondta, hogy tudja haragszom rá, de mégiscsak az apám, és tényleg nehezen él meg.Igazán támogathatnám, ha én jól állok anyagilag. Kérte, peren kívül egyezzünk meg egy összegben, így nem kell a bíróságra járni. Nagyon bánom ilyenkor, hogy telefonon keresztül nem lehet senkit leütni, leköpni vagy úgy istenigazából ordítani, mert az ügyvéd most kapott volna..De kulturált vagyok, nem ordítottam. Helyette azt mondtam, hogy az aki apjának hív beszéljen az anyukámmal, és ha ő beleegyezik, hogy támogassam, akkor támogatni fogom. Ha nem egyezik bele, akkor egy fillért sem lát tőlem. Majd letettem a telefont.
Gondolom azóta rájöttek, hogy anyum halott.
Most viszont fogalmam sincs miképpen reagáljak. Nem tudok csak úgy hazamenni Magyarországra, örülök ha két évente egyszer hazamegyünk. Nem vagyok gazdag ember, egy hazaút igencsak drága költségnek számít még nekem is. Ügyvédekre mindig sajnáltam a pénzt, és így, hogy személyesen nem tudok intézkedni, még egy jó ügyvédet sem tudnék kifogni.
Most mit csináljak? Írjak a bíróságnak? Hatalmazzam meg az unokahúgomat, hogy járjon el az ügyemben??
Én leszarnám őket. A perrel való fenyegetőzés az ügyvédek módszere, de nyilván ő is tudja, hogy egy ilyen pert elveszítenének. Ettől még beperelhetnek, ha az ügyvéd rábeszéli az apádat, mert ő is csak pénzt akar, hogy kitől, az neki mindegy.
Szóval szerintem amíg nem perelnek be, addig nincs semmilyen ügy, amivel foglalkozni kellene.
Ne csinálj az égvilágon semmit. Ugyanis nagy valószinüséggel csak arra játszanak, hogy megijedsz és és fizetsz nekik valamennyit, hogy "elkerüld a pert".
Amennyiben mégis perelnének - amit kizártnak tartok, akkor elutasíthatod érdemtelenségre hivatkozva.
Ugyanis ha nem tudja bizonyítani, hogy fizetett gyerektartást utánad, illetve bármi más módon hozzájárult a felnevelésedhez, akkor amiatt, hogy nem tett eleget a tartási kötelezettségének, illetve hogy nem tartott veled semmilyen kapcsolatot, érdemtelenné vált a rokontartásra.
Én sem láttam sosem az apámat.Azt sem tudom él-e hal-e.De a Te történeted egy rémálom.Nehogy bedőlj neki!!Ez egy mocskos lehúzó szélhámos bagázs.Gratulálok a féltestvéreid lelki kvalitásához is:-((
Kizárt, hogy pert nyerjenek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!