Hogy kezelitek, viselitek, ha egyik oldalról sincs család, csak te vagy meg a párod a gyerekeitekkel?

Egy viszonylag nagy családban voltam kisgyerek, több testver, unokatestvér, rokonok, de a szüleim válása után nagyon eldurvult a helyzet, apam lelépett, anyám kontrollmaniás, idegbeteg, bántalmazó szülővé vált, borzalmas gyerekkorom volt 5-6 éves korom utan. 18 évesen leléptem, aztán a kapcsolat is megszakadt idővel, mert tovabbra is csak a bántás ment, így nekem lényegében nulla kontaktom van a családdal évek óta. De előtte se tartottuk igazából a kapcsolatot, évi 1-2 kötelező ünnepben merült ki és ennyi.

A férjem családja sem százas, anyukája az egyetlen normális ember, apósom lassan leépül, es igazából nem jön ki senkivel a kötekedős természete miatt. A ferjem testvérenek komoly pszichéa problémái vannak, fél éve már látni se láttuk, nem is szívesen engednénk a gyerekek közelébe, ahogy viselkedik, amiket mond.

Szóval itt vagyunk ketten a férjemmel és igazából az ő idős szülein (akik nemigen lesznek sokáig már) kívül semmi rokonság. Nulla. A gyerekeinknek se egy nagynéni, nagybacsi, unokatestvér, senki. A szülinapokon, karácsonyokon is csak mi vagyunk.

Olyan nehéz ezt elfogadni, pláne, mert a környezetemre nem ez a jellemző. A szomszédaimnal pl.tök jök a családi kapcsolatok, folyton megy nyaron a családi bogracsozas, ivás, medencézés, zene, jó hangulat. Nagy szülinapok a gyerekekenk, most mennek karácsonyozni mins családilag. A barátnőim is. Rokonokkal járnak nyaralni csoportosan.

Mi meg itt vagyunk mindig egyedül, magunkban :/ Bánt, fáj, és úgy erzem, a gyerekeim ia sokat veszítenek ezzel.