Miért fontos neked/nektek az, hogy egy családtagról nevezzétek el a gyerekeiteket? (akár második névnek adtad, akár elsőnek, akár magatokról, akár közeli- vagy távoli családtagról nevezted el)

Azért volt fontos, mert úgy gondolom, hogy minden névnek megvan a története, hogy hogyan választották ki a szülők a gyerekeknek. Valahonnan hallottad, valahonnan megtetszett, de ha családtagról nevezed el, akkor az már egy közelibb, kedvesebb emlékeket ébreszthet benned.

A mi családunkban a nővérem és az öcsém a szüleink nevét viselik, én a nagynénémét. Kicsi koromban én Tündike voltam, utláltam. 16 évesen is még azt mondták nekem, hogy Tündike, és az esküvői kártyán Tündi és Laci állt, azt se tudták hogy kik azok, mert annyira megszokták, hogy én Tündike vagyok.

Aztán meghalt nagynéném, lányom született, ő lett Tündike, én Tünde lettem. Második lányom Bianka, őt a nagymamám testvéréről neveztem el. Fiam férjem után László. Távolabbi rokonok még mindig Lacikázzák, pedig már 16 éves, nekünk Laca.

Bonyodalom van bőven. Főleg mióta megszületett a kisunokám. Én Tündi vagyok, lányom Tündike, unokám KisTündi vagy KisTündike. De ez csak másoknál van így, én magamat nem nevezem sehogy, nekem lányom a Tündi, és az unokám a Tündike. És amikor kérdezték múltkor, hogy Tündi tud már járni, hát csak néztem bambán, hogy miért ne tudna?

Ezt leszámítva amúgy nagyon jó így mindenkinek. A nagyobbik lányom örül, hogy a nevemet viselheti, és továbbadhatja az unokájának, a kisebbik lányom is örül, hogy neki van egyedül a családból saját neve, a fiam pedig büszkén viseli az apja nevét.

Mindig is utáltam az "öregapja István, az István, a Pityu, meg az Istvánka" típusú családi névadást. Nálunk is öröklődtek a keresztnevek és párom családjában is egészen a mi generációnkig. Nekünk viszont minden gyerekünk saját, egyedi, nekünk is tetsző nevet kapott.

Nem értem, mi büszkeség van abban, hogy a tied anyád, vagy apád neve. :D

Én kimondottan gyűlöltem hogy sokadik ugyanazon nevű vagyok a családban, ahogyan párom is.

A #3-son legalább nevettem egyet...

Nálunk kizárt volt, rokonról kapja a gyerek a nevét: sok szerencsétlen példa volt, akartunk újítani.

Én a nagymamám után kaptam a nevemet, akit nagyon szerettem, és fiatal felnőtt koromban elhunyt. Egy szép érzést kelt bennem a mai napig, hogy ez összeköt minket.

A gyerekeimnél második névnek valasztottam nagyszülők nevét, hasonló érzelmi megfontolásból.

Szerintem egyébként szép hagyomány, különösen akkor, ha mögötte szeretet és egység van, ha nincs, akkor valóban csak kellemetlen.