Van rajtam kívül valaki, aki nem bírja egy napnál tovább a férje családjával? Hogy kezelitek az ebből fakadó konfliktusokat?
A férjem nővérének van 4 gyereke. Már hosszú évek óta minden karácsony, születésnap és húsvét olyan, mint egy hangos, véget nem érő ovi/bölcsi dzsembori, vagy lábujjhegyen suttogó verseny, “mert alszanak a gyerekek”. Az ebédasztalnál állandó téma a szopi, a kaki és társai.
Sajnos sokszor (és egyre gyakrabban) nehezemre esnek ezek a családi találkozók, mert nekem nagyon fárasztóak. Úgy látom, hogy minden csak a férjem testvérének családja körül forog, az anyósom kb pár mondatot szán a másik gyerekére, azaz a férjemre (néha, mintha ott se lennénk).
Egy mondatot nem lehet beszélni senkivel, mert ott vannak a gyerekek, és velük kell foglalkozni. A férjemnek fontos a családja, és ezt teljesen megértem, de nekem nagyon nehéz ezeken részt venni, főleg, hogy ottalvós történetek szoktak lenni, mert mi mashol élünk, mint a családja. Több összeveszésünk is volt emiatt, most utoljára pl karácsonykor.
Nagyon lelkiismeret-furdalásom van emiatt és rossz embernek érzem magam. :-( mással is van ilyen? Mit tehetnék, hogy ne gondoljak olyanokat, hogy mennyire elmenekülnék? A legrosszabb az egyik 5 éves gyerek, aki, ha egy pillanatig nem figyel rá senki, akkor folyamatosan beszél, meg kiabál, hogy rá figyeljenek, mégse szól rá sosem senki. Néha attól tartok h egyszer rakiabalok, hogy “légy csendben és várd meg, amíg mások befejezik, amit beszélnek!”
"az egyik 5 éves gyerek, aki, ha egy pillanatig nem figyel rá senki, akkor folyamatosan beszél, meg kiabál, hogy rá figyeljenek, mégse szól rá sosem senki"
Ez ismerős, de sajnos azon kívül, hogy nem mész hozzájuk, más megoldást nem tudok rá. Náluk is volt ilyen, a kislány igazi matrica volt, addig kiabált, és rángatta(!) sorban mindegyik felnőtt karját, amíg el nem ment vele valaki játszani. A szülei soha nem szóltak rá, ha más mondta neki, hogy "most menj játszani, Jucika, a felnőttek egy kicsit beszélgetni szeretnének" - meg se hallotta. Nálam akkor szakadt el végképp a cérna, amikor óriási ordítozós hisztit rendezett, amiért a férjemmel alszom, mert ő úgy gondolta, hogy a Petike apjukájával aludjak aznap (nem viccelek!). A szülei ekkor is csak bólogattak mosolyogva, hogy milyen határozott kislány a Jucika, mi meg összepakoltunk, és azóta nem járunk nagy családi találkozókra, aki jönni akar, egy-egy napra szívesen látjuk. A lány már 16 éves, mostanra kinőtte ezt magától.
Mi az, hogy a karácsony a gyerekeké, meg hogy "gyerekünnep"? A karácsony mindenkié, és mindenkinek joga van úgy és azokkal tölteni, ahogy és akikkel szeretné. Nálunk a bátyámnak vannak gyerekei, mégis meg tudjuk oldani, hogy azon a napon, amikor velük vagyunk, normálisan tudjanak beszélgetni a felnőttek is. Foglalkozunk persze a gyerekekkel is, játszunk, beszélgetünk, ne nem kell nonstop rájuk figyelni. A gyerekek előtt is ugyanúgy összejártunk.
Egyáltalán nem vagy rossz ember, kérdező, teljesen érthetőek az érzéseid. Igenis jussatok egyezségre a férjeddel, hogy rövidüljenek le ezek a látogatások, arra pl. nem feltétlenül van szükség, hogy minden egyes születésnapkor náluk aludjatok, pár órás látogatás bőven megteszi.
Dehogy vagy rossz ember!
Én sem bírnám elviselni az ilyen szapora nyúlfarmot, akikkel láthatóan nem bír az anyjuk, apjuk.
A férjed nem zavarja ez a csimbumcirkusz?
Ez neki a nagy szent család, hogy az anyjával beszélni sem tud, a neveletlen hülyegyerekek miatt?
A palid nem normális, hogy ragaszkodik ehhez.
0 tartása van, bezzeg veled tud veszekedni, de az idióta nővérét és a kölykeit nem teszi helyre. :D
Én a helyedben nem mennék ezekhez a prolikhoz.
És egy pillanatig ne legyen lelkiismeret furdalásod.
26.
Te vagy a férj?
Kinek a férje?
Elhiszem, hogy ez megterhelő.
Mindenképp a férjeddel kellene megbeszélni ezt. Lehet, hogy őt is zavarja, hogy nem tud a szüleivel nyugodtan beszélgetni, meg a nagy zsivaj, felfordulás feltehetően neki is sok.
Van egy csomó megoldás, nyilván itt a férjednek kell a szüleivel megbeszélni, hogy “ezentúl így lesz”. Pl maradtok otthon karácsonykor, mert felnőtt emberek vagytok, saját háztartással. El is utazhattok, vagy dönthettek úgy, hogy béreltek szállást a férjed családjának közelében, vagy a sógórnődékkel “csúsztatva” érkeztek (pl hamarabb mentek mint ők, így a férjed tud a szüleivel lenni). Ezek mind opciók, közösen kell eldöntenetek
és a férjednek kell képviselnie a szülei felé (mert valószínű, hogy lesz értetlenkedés, sírás stb).
Amikor ott vagytok, kettesben leléphettek a férjeddel,
elmehettek sétálni, piknikezni, ha van valami nyitva, beülhettek egy kávézóba.
Plusz, nem e ti dolgotok es főleg nem a tied, de mondjuk a 4 gyerekből egyet-kettőt elvihettek játszótérre vagy valahova, vagy elviheti mondjuk a férjed a tesojaval közösen őket, addig te élvezed a csöndet stb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!