Feleségek, volt már, hogy konfliktusotok támadt a sógornőtökkel? Ha igen, miért?

Nyílt, veszekedős konfliktusunk nem volt.

Sosem álltunk közel egymáshoz mert nagyon más világ vagyunk, beszélgetni is csak kb az időjárásról tudunk, mert annyira nincs közös témánk, pedig esküszöm, én próbálkoztam mindenfélével, de folyton falakba ütköztem. Pl. egy olyan témáról (abból a kevésből), ami őt érdekli, ha "beszélgetünk", az valójában az, hogy ő előadást tart belőle. És ha én is hozzá tudok fűzni valamit, bármit, akkor olyan, mintha megsértődne, meg mindent harcra hívásnak vesz és a beszélgetésnek meg a jó légkörnek azonnal lőttek. Már magamban kerestem a hibát, hogy biztos én viselkedek nem megfelelően, de senki mással soha életemben nem volt ez...

Aztán ahol nekem "elpattant az agyam" az az volt, hogy a születésnapjára készítettem neki valamit. Kézműves termékeket gyártok, és már egy ideje érett bennem egy dolog, ami neki szerintem tetszene. Ehhez kellett egy téma meg egy szín. A témáért egyértelműen meg volt őrülve, közösségi médiában is csomó képet/tartalmat osztott meg, ahol az adott téma volt terítéken, a színt pedig rokonokon keresztül puhatoltam + az alapján, amit én is láttam. Annyit mondanék csak erről, hogy időigényes és bonyolult kézműves termék, legalább 12+ órám volt az elkészítésében. Ettől még lehetne, hogy neki nem tetszik, és nem vágnám földhöz magam tőle, de arra nem számítottam, hogy konkrétan szájhúzgálás lesz belőle, meg ilyen passzív-agresszív "aha... hát én ilyeneket nem használok, meg ilyen színű dolgokat se szeretek".

Totál lefagytam, mert kb mindenre számítottam csak erre nem. Annak ellenére, hogy később átgondolva ennek semmi értelme nem volt (nem akarom leírni, miket gyártok, nehogy felismerhető legyen a sztori, de a lényeg, hogy mindenki használ ilyesmit; a színt meg ugye a családja mondta a tapasztalatuk alapján, stb.), akkor is úgy gondolom, hogy ha nem sikerült eltalálnom az ízlését és tudja, hogy nem fogja használni, akkor is egy köszönöm azért kijárt volna, tudva, hogy mennyi erőt és időt feccöltem bele, úgy, hogy amúgy alig ismerjük egymást.

Reméltem, hogy legalább eladja és valaki más majd örül neki, de azóta se látta egy rokon se, szóval vagy elsuvasztotta egy szekrény mélyére vagy kidobta a fenébe. :(

Azóta nem adok neki semmit, de ő se nekem.

Volt, egyszer. De az én sógornőmnek borzasztó a személyisége, minden rokonával folyamatos konfliktusban van, összeveszik, mi nem is keressük már a társaságát, csak a férjem szüleinél találkozunk vele.

Amúgy az ok az volt, hogy ő tipikusan az a mindent mindenkinél jobban tudó, mindenbe beleszóló, okoskodó erőszakos típus, állandóan erőlteti a saját véleményét és nem bír leállni. Egy ideig lefostam, mert amúgy nem akartam balhét, egyik fülemen be, másikon ki, aztán amikor neki is gyereke született és később nekünk is, és elkezdte tolni, hogy mit hogy csinàljunk, csak úgy jó, ahogy ő csinálja, küldte az üzeneteket, mit vegyünk és mit nem, aztán elkezdte egyszer mondani, hogy mi gyermekünk ilyen, bezzeg az övé (és még igaza sem volt), akkor megmondtam, hogy, nem vagyok kíváncsi a véleményére, tartsa meg magának, majd szólok, ha érdekel. Na, erre olyan ideges lett, hogy minden sz*rnak elhordott, ott a férjem is azt mondta, ez a vége, azóta tényleg minimális kapcsolatot sem tartunk velük azon kívül, mikor a nagyszülőknél találkozunk

Köszönünk egymásnak és ennyi.

Rendszeresen van... Szinte minden hónapban kölcsön kér, mert elcseszi a pénzét hó elején. Pl elmegy külföldre nyaralni, majd hó végén jön, hogy nincs pénze. Fizetéskor általában megadja, de akkor szórja is a pénzt mindenre. Pl lusta lesétálni 100 métert a boltba, ezért foodpandán rendel magának savanyú uborkát. 4 nyamvadt uborka 700 forint, plusz a szállítás. Egy üveg uborka lett volna 600 a boltban.

Van 2 műfenyőnk. Erre rendelt egy harmadikat, mert ez nagyobb, meg szebb, és a régiek szerinte már rosszak. Semmi bajuk. Praktikusak, kicsik, kisgyerek mellé nem kell 180 centis.

Velünk él, mert a lakása elment a hiteltartozásaira.

Tavaly karácsony előtt nagyon összevesztünk, azóta nem is nagyon beszélünk.

23-án voltunk náluk, mert elutaztunk 24-én. Ebédre voltunk meghívva és vacsora lett belőle, mert úgy elbeszélték az időt, mintha 10 évente egyszer találkoznának (sógornőm, az anyja, a nővére és a párom anyja). Többször kérdeztem, hogy kell-e segítség, mindig be lettem a gyerekekhez zavarva, mint valami egyetemista bébiszitter. Még új voltam, nem akartam bunkó lenni, így nem izéltam. Majd amikor közölték, hogy az ebéd fél 6-kor kész, akkor eleresztettem egy "Na végre!" mondatot örömömben. Alapból unatkoztam, a gyerekek kikészítettek és alapból pár óráról volt csak szó, és ott dekkoltam egész nap, már kínomba megittam vagy két liter vizet.

Na és akkor nekem estek, főleg sógornőm, hogy én mit képzelek magamról, amikor csak a meccset néztem, meg nem csináltam semmit. Na ott pattant el az én agyam is, és beolvastam nekik az elcseszett napomért.