Jogos, hogy így érzek?

Nem tudom, hogy mit irjak, mert annyira le vagyok törve. Huszonhárom éves vagyok és mozgássérült. Sok műtétem volt, háromszor álltam fel a tolószékből szenvedtem azért, hogy 300 metert menjek bottal. Az apám kitagadott az anyám pedig vert, meg ordibált velem állandóan. Most történt karácsonykor az, hogy elmondtam anyámnak a véleményemet (mert szerinte jobb, hogy o az apam ne várjak tőle semmit). A vége az lett, hogy kirakott engem, hogy jöjjek sl nevelőapámmal kamionozni. Hatodik napja nem fürödtem, nem tudok lejönni a kamionról a görcsök miatt. Szóba került most az, hogy vesz nekem ki egy szobát tusoloval 40 ezerért erre a drága nővérem beleszólt, hogy akkor az anyánkat kell kitenni a saját házából utána meg irt nekem, hogy rá ne számitsak es keresni kell egy bentlakásos intézetet. Őszíntén szólva nem lepődtem meg tudom jol, hogy a családom emberileg egy nagy nulla. Van egy bátyám is ő is le se szr mert én lettem nagydarab (106) kg, de tettem is érte! Egyszerűen nem értem, hogy hol van ma Magyarországon a magyar emberekből az összetartás? Tényleg ez a jövő? Van barátnőm szerencsére ő 25 éves és szeretem őt. Viszont a fent emltett dolgok lelkileg kicsináltak.Nem vagyok rossz ember vannak hibáim. De úgy érzem ezr a helyzetet nem érdemeltem meg. Nem azért irtam le ezr, hogy siránkozzak fávol áll ez tőlem. Csak jól esik beszélni erről.