Ez nem egy érthető, és korrekt magyarázat?

27 éves férfi vagyok, egyedül élek, a napjaim abból állnak, hogy dolgozni és edzeni járok, 2-3 hetente pedig a szűk baráti körömmel szórakozunk.

A testvéreim, unoktestvéreim mind mostanában vállalnak vagy vállaltak gyereket, eközben én egy tartós kapcsolatot sem tudok kialakítani évek óta.

Főleg a nagybátyám, és a nagynéném zaklat azzal, hogy nekem mikor lesz valakim, mikor lesz gyerek, meg hogy most már kéne.

Kedvelem őket, jó a kapcsoaltom velük, havonta 1-2 alkalommal találkozunk, de midnig rákérdez valamelyikük, és ez nagyon idegesít.

Tudom, hogy kicsit félnek attól is, hogy meleg vagyok, mert elég konzervatívak.

Pár hónapja mondtam nekik, hogy nem kell mindig megkérdezni mert idegesítő, és úgy gondolom hogy még nem vagyok elkésve sem, ha lenne párom lehet, hogy akkor is kivárnék a 30-as éveimig, de ezt majd úgyis az élet határozza meg, nem gondolkozok előre.

Azzal pedig, hogy folyamatosan megkérdezik csak "társadalmi nyomást" gyakorolnak rám, ami feszülté tesz, és csak azért nem fogok gyereket vállalni, hogy megfeleljek a társadalomnak.

Nagyjából ezt mondtam el, így ahogy leírtam.

Természetesen nem értették meg.

Nem akarom megszakítani velük a kapcsoltot, mert tudom hogy úgyis mindenki ezzel jön, de sokkal jobb ennél a kapcsolatunk, sokat segítettek nekem fitalabb koromban is minden formában, szóval ezt a lépést soha nem fogom meghozni irányukba.

Nem tudom, de gondolom nem egyedül vagyok hasonló problémával.

Sikerült már bárkinek ezt a nagy kérdést valahogy megoldania?Ha igen, akkor hogyan?

(!!!)Innentől megválaszolható a kérdés, idáig tartott a lényeg, aki nem szeretné nem kell tovább olvasnia.(!!!)

Ha valaki kicsit mélyebben érdekelne, hogy mi zajlik bennem az még elolvashatja ezt a részt, de ha nem olvassa senki az sem érdekel, jól esik leírni, mivel nem nagyon szoktam ezen gondolataimat másokkal megosztani.

A teljes igazság az, hogy én egy nagyon érzékeny lelkű ember vagyok, de ezt sosem mutatom ki, szerintem ők sem tudják, hogy ennyire érzékeny vagyok, szinte betegesen már, én magam úgy gondolom hogy ez nem normális kategória, ezért szégyellem is.

Nem vagyok egy 10/10-es férfi, de szerencsére bűn ronda sem, találhatnék valakit. De zárkózott vagyok, nehezen nyitok, nehezen ismerekedem. (férfiakkal is nehezen barátkozok, nők felé pedig még nehezebben nyitok - sőt tulajdonképpen nem is szoktam-.)

Annyira jól nem nézek ki, hogy a nők nyissanak felém, én pedig félek tőlük.

Egész pontosan az érzelmi csalódásoktól félek, volt ilyenben részem és ezért csak még zárkózottabb lettem.

Annyira, hogy én azt gondolom soha nem lesz se feleségem, se gyereke(i)m, pedig nem vagyok ellene, szeretnék is, de nem teszek ezért semmit.

Biztosan sokkal boldogabb ember lennék ha lenne saját családom.

Na de ez csak valami csoda folytán következhet ez be az gyakorlati hozzáálásommal.

Korábbi kapcsolataim, és barátnőm voltak, de mindegyikük csak osztály és iskolatársak közül kerültek ki, hosszas személyes ismeredség után.

Nekem erre szükségem van.

Most kizárólag férfiak között dolgozok, illetve idősebb nők vannak az irodában, nem az én korosztályom.

A szórakozás mindig ugyan azzal a baráti körrel történik, magyarul nem ismerkedek.

A tinder és társai kizárva, kipróbáltam, 2-3 nap elég volt.

Ez lenne a valódi magyarázatom, de ezt kizárt, hogy ők megértenék, és nem is akarom elmondani nekik, mert számomra ez túl bizalmas, és tudom hogy nem vennék komolyan ami egyrészt rosszul esne, másrészt meg nincs is értelme ezt elmondani nekik.