Mennyire általános hogy a gyerekek ahogy kb. a nagykorúsághoz érnek, gyűlölni kezdik a szüleiket? Szerinted hány % gyerek az, aki szó szerint gyűlöli a szüleit?

Ráadásul ez a "nagykorú gyűlölni kezdi" is erősen félrevezető.

Mintha a gyerek lenne a hibás. És hát sokan tényleg csak ennyit látnak, hogy a szemét mocskos kölyök, hát fel lett nevelve, zabáltatták, taníttatták, a mocskos kölyke meg azonnal elkezdte gyűlölni a szüleit.

Holott előtte sem biztos, hogy valaha szerette őket, még ha nem is gyűlölte egyenesen. Csak hát gyerekként választásod nincsen, családon belül kuss a neved és kénytelen vagy végig szopni azt a 18-20 évet mire le tudsz lépni.

Nem attól a ponttól függ, hogy nagykorúvá válnak. De nyilván, aki elégedetlen, az amint tud, lelécel.

A helyesebb kérdés inkább az lenne, hogy hány helyen bánnak méltatlanul a gyerekkel. A gyermekvédelemnek lehet, hogy vannak erre statisztikái, bár sajnos biztos vagyok benne, hogy kevesebb esetet ismernek fel, mint amennyi a valóságban van.

Az sem mindegy, hogy sok esetben nem látják az emberek a miérteket.

Én sokszor megkaptam rokonoktól, hogy most, hogy az alkoholista apám meghalt, többet haza járhatok anyámhoz. Meg többször írtak, hogy keressem többet anyámat, meg figyeljek rá jobban, hívjam fel néha, mert nagyon hiányzok neki.

Ezekkel egyrészt úgy voltam, hogy senki ne pofázzon bele az életembe felnőttként. Másrészt sosem hoztam fel, hogy azért kaptam "pofonokat" anyámtól bőven.

Bármikor az alkoholista apám szóba került jött a múlt tagadása. Egyszer a fejemhez vágta a felnőtt korban is megmaradt sérüléseimre hogy "már régen túltehettem volna magam rajta". Hát kösz b+

Vagy nagyanyám "a család minden" szövegére egyszer kiakadt, és elkezdte mondani, hogy "kellene a francnak család, meg gyerek, élnék boldogan egyedül". Mindezt úgy, hogy testvéremmel ott ültünk mellette. Nyilván az ilyen jól esett.

És mindezek mellett azt láttam, mindig azon vannak, hogy én se tudjak elszakadni, vissza kerüljek a mérgező családi környezetbe, adjam fel az életem, mert nekik az a jó. Hát a francokat.

Nyilván én vagyok a rokonság szemében "gonosz gyerek" aki elfordult a szülőtől. De pont leszarom már, hiszen ők csak idegenek számomra.

Szerintem teljes mértékben attól függ, hogy a szülő mennyire tekintett rájuk alacsonyabbrendűnek a kiskorúságuk alatt és mennyire korlátozta be őket.

30%-ot mondanék, mert a szülők többsége azért nem egy buta fasz, hanem szeretettel és törődéssel neveli a gyerekeit, olyan szabályokat lefektetve nekik, amik rugalmasak és nem teszik tönkre a gyerekkorát a gyereknek.

Az ilyen kettyós szarok, akik még a gumicukrot is tiltják meg azt, hogy lányként fiúkkal beszélgessen 18 éves kora alatt, őszintén meg is érdemlik, hogy valaki utána őket és az ő akaratukat vegye semmibe.

Nekem nincs okom utálni a szüleimet, szépen lépésről lépésre egyre nagyobb szabadságot engedtek meg és szoktattak hozzá a felelős felnőtt élethez logikátlan túlkorlátozás helyett. Nyilván volt, amit nem tehettem meg, voltak szabályok, de nem ment minden jónak a rovására.