Anyósomék szerint mi visszük túlzásba, más,hogy oldotta ezt meg? Harag nélkül?
A sógorom gyerekei folyton tönkre tesznek nálunk mindent. A sógornőm meg végtelenül higgadtan nézi, max annyi, hogy oda szól, hogy nem szabad a kis kölyök vissza kiabál hiszti kísérettel, hogy de! és ennyi, folytatja.
Szét törik a gyerekeim játékait, cibálják a konyhabútor ajtaját,a mosogató gép gombjait nyomkodják, az edényeket kipakolják a nappaliba, a kép kereteket eltörik, az albumot szét cibálták az anyjuk meg csak kiveszi kezükből az össze gyűrött fotót és a földre dobja. Megmondtuk, hogy a nappaliban nem ehetnek a gyerekek erre fel a kis kölyök kiverte a hisztit, hogy ő ott akar pudingot enni,mire az anyja azt mondta mosolyogva " nem fogsz bírni vele" mondtam, hogy biztos nem ha az enyémeknek nem szabad a saját házukban nekik sem. Erre fel a kis gyerek csak megette a pudingot a nappaliban és a vadi új kanapéba bele is törölte.
Akkor mondtam, higy most haza kell mennieük, majd akkor jőjjenek ha megvannak nevelve a gyerekeik.
Anyósom hív,hogy kidobtam a menyét meg az unokáit,csak mert szépen játszottak (tudja milyenek nála is ezt művelik) Nem tudom elfogaadni,hogy játszanak a gyerekek mert az enyémekkel milyen szigorúak vagyunk, nem hagyjuk, hogy gyerek koruk legyen. A gyerekeim nagyon jól el vannak, érdekes a tesóm gyerekeivel nincs ilyen baj, a tesóm azonnal szól és a gyerek ha nem is egyből de szót fogad. Ugyan így az enyémek is, nem állítom, hogy hibátlanok és nem tesznek "huncutságot" de azt igen, hogy tudnak viselkedni és nem verik szet a házat.
Most mindenkinek úgy adják elő,hogy én vagyok a szívtelen mert "kidobtam a kis árvákat"
Hagynom kellene, hogy amiér megdolgoztunk más gyereke szet szedje, az én gyerekeim pedig azt nézzék, hogy más megteheti az otthonunkban amit ők nem?
Vállald fel a konfliktust a feleséged helyett, ha már ő nem képes rá.
Érdekel téged, hogy rád megharagszanak? Ugye nem!
Mondd el anyósodnak is és a sógornődnek is, amit itt leírtál, és, hogy tartod magad a döntésedhez, hogy majd akkor jöjjenek, ha tudnak viselkedni!
Így a feleségedet legfeljebb azért piszkálhatják, hogy beszéljen már veled erről.
Sértődés nélkül nem lehet rendezni, de most az a legfontosabb, hogy ti ketten a feleségeddel egymást támogassátok ebben kérdésben, még akkor is, ha a nejednek ez nehezére esik.
Ha megengeded, hogy minden változatlanul folytatódjon, akkor ők győztek és ezután minden még rosszabb lesz.
szóközhiány + valamit összetörő rokon gyerekek..
összeházasodtak a gyakorizós kérdéskiírók? :-))))
11-es
Ha azt mondom kiröhögtek minket mikor társas játékot vettünk ajándékba, szerintem mindent elmond :)
13-as
Gyönyörű életed lehet ha neked ez csakis kamu lehet! Értékeld nagyon :)
Az enyémek nagyon picik
1 és 4 évesek, meg egyébként sem hiszek az ilyen megoldásban :)
Az ő gyerekeik 2,4,7 évesek
"Anyósom hív,hogy kidobtam a menyét meg az unokáit,csak mert szépen játszottak"
Menj át anyósodhoz a gyerekeiddel és add ki nekik az utasítást, hogy csináljanak minél nagyobb rendetlenséget, törjenek-zúzzanak, piszkítsák össze kajával a bútorok huzatait stb.
Viccet félretéve, jól tetted, hogy kiraktad őket, ha már a feleséged nem képes felvállalni a konfliktust a saját testvérével. Őt egyébként nem is zavarja, amit a gyerekek művelnek vagy csak nem mer szólni?
Ha megharagudtak, így jártak, legalább addig sem kell mérgelődni a gyerekeik miatt meg az általuk okozott kárral foglalkozni. Az ilyen szülőkkel amúgy nagyon nehéz megértetni, mennyire gáz ez a viselkedés, úgyhogy ha mennek még hozzátok, akkor igenis állíts szabályokat, ha meg nem tartják be, mehetnek azonnal haza.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!