Akad köztetek, akinek hozzám hasonlóan már senkije sem maradt?

Van családom, vannak szüleim, testvérem.

De ha nem lennének is, akkor mi lenne? Semmi!

Tudok párt választani magamnak, lehet gyerekem is, lehetnek barátaim is. Semmi nem múlik szülőkön és testvéreken. A vérségi kötelék amúgysem jelent semmit.

Van, nekem sem élnek már. Nem tagadom, amikor az édesanyám pár éve meghalt az nagyon megviselt. Ettől még az élet nem áll meg, már eleve előtte is vannak az embernek kapcsolatai, elfoglaltságai, és ilyen veszteségek után is mindig jönnek új emberek, impulzusok, közösségek, ahova lehet csatlakozni.

Az élet így működik, az elmúlás is része, mint az új dolgok is. Gyanítom, nálad közel sem az a probléma, hogy a közeli családtagjaid már nincsenek.

Én idén töltöttem az 50-et, F. Nem igazán érzem magam annyinak, de ez van.

Nekem sincs senkim. Talán az jó, hogy van egy húgom, két évvel fiatalabb és a párja, a sógorom, nagyon jó fej. De velük is heti rendszerességű csak a kapcsolattartás. Szüleink meghaltak, unokatesók messze élnek és zéró kapcsolat, nagyszülő ezer éve nincs. Sajnos párkapcsolatom sincs.

Megváltoztatott engemet is a helyzet, de eszem ágában sincs azt mondani vagy gondolni, hogy nincs értelme az életemnek.

24 vagyok és anyámon kívül nincs senkim, akivel nwm vagyok igazán jóban.

Párom sincs, barátaim se túl sok, jóból még annál is kevesebb.

Igyekszem előrehaladni és újra és újra próbálkozni, de igazi támasz nélkül, csak egyedül előre menni nem egyszerű.

Néha pont ebből a fájdalomból és dühből mertem erőt, de már elfáradtam, nincs erőm, nincs lendület, és még mindig alig találtam dolgot, amire előre vigyen.

Igenis ez egy nagy törés az ember életében, és nem kellene más tapasztalatait elbagatelizálni.

Ha valaki akar írni és beszélgetni, nekem is nyugodtan írhat.