Családok, akik jobban élnek, mint a rokonai! Hol van a határ a “jólétemmel kérkedni” és a “tojáshéjon lépkeden nehogy a másik kevesebbnek érezze magát” között?

Mi mindig elmondjuk, hogy anyagi gondjaink vannak.

Alig tudjuk kifizetni a hónap végén a kertészt, a sofőrt meg a szobalányokat...

Én értem a problémát, de való igaz, aki nem futott bele hasonlóba, az tuti azt hiszi, amit itt páran, hogy csak úgy lehet ilyesmit elképzelni, hogy henceg valaki, meg pörgeti a slusszkulcsot. Pedig nem, elég ha rákérdeznek, hogy mik a terveitek húsvétra, vagy hogy ráértek -e , és akkor mit mondjak, mikor mi Európa túlvégében fogunk hosszú hétvégézni, és ott tervezünk programokat (ami nyilván pluszban költség). Mindezt egy olyannak, aki a létminimum körül él, és ismert, hogy teszi a kellemetlen megjegyzéseket a hátunk mögött (pedig nem lopjuk a pénzt, hanem a munkánkkal keressük meg a rávalót, semmi szégyelnivaló nincs benne egyébként, hogy mire költjük)...Kellemetlen, de most hazudjak?

Van, aki velünk örül, annak örömmel mondok bármit, kérdés nélkül is, és van, akinek meg csak akkor mondok (és csak a minimumot), ha kérdi, és akkor is szinte bocsánatkérően, nehogy rám fogja, hogy nagyzolok :S Ez van.

"... 40%-al kevesebbet mondunk."

Ez egy jó ötlet.

Pl. az 50 milliós BMW-nél csak 20milliót kell mondani, hogy ne irigykedjenek a rokonok.

:)