Hogyan oldanád meg a helyzetet?
Adott egy nagy lakás, amely X rokon tulajdona, de nem akar ott lakni és nem akarja kiadni sem. Y rokon él ott egyedül, a lakás lepusztult, majd átmenetileg Z rokon(aki szintén élt ott éveket régebben) beköltözik. Y rokon el akart költözni a párjához másik országba, tudta, hogy Z rokon szeretne a városban maradni, megbeszélték, hogyha elköltözik, maradjon ő. Z rokon beletett a lakásfelújításba rengeteg pénzt(nem százezres, hanem milliós összeget), időt, energiát. Y rokon végül nem költözött el, az együttélés nem megy tovább.
Hogyan oldanád meg? Z rokon úgy érzi kijár neki a kárpótlás, Y rokon úgy érzi, legyen hálás, hogy ott lakhatott( Z lakbért nem fizetett Y rokonnak, de az életszínvonalát rendesen megemelte kajafizetéssel, éttermezéssel, új tvelőfizetéssel, tárgyakkal, bevásárlásokkal) és nyilván a házimunka "közös" volt, amit inkább Z végzett. Z jobban járt így, mint albérletben, ez igaz. X rokon(lakástulaj) ki akar maradni, oldják meg, csak ne lakjon ott idegen és ne legyen veszekedés.
Hogyan csinálnád?
Igen, rokonnal nem közösködünk, megvan a tanulság, a helyzet kezelése érdekelne.
Ki maradna a lakásban? Minek ellenében? X nem fog dönteni. Nyilván nem egy hónap alatt zajlott le az egész, már Z is ebben a városban élésre van berendezkedve, Y másik városban dolgozik, de eddig is ingázott.
A helyzetet nehezíti, hogy Y két éven belül nyugdíjas lesz, Znek pedig van egy sérült gyereke, aki ebben a városban kaphat a legtöbb segítséget oktatás szempontjából.
2 éve csak, addig tartott a kapcsolat, plusz fél év, mire rájöttünk itt nem tudunk együtt élni.
A 20 év arra vonatkozott, hogyha erkölcsileg sem és jogilag sem jár nekem kárpótlás a lakásfelújításért, akkor én befejeztem anyámmal az egész kapcsolattartósdit, majd újságolhatja, hogy a hálátlan gyereke nála lakhatott és még csak nem is beszél vele(mint ahogy most tudják mások, hogy anyámnál lakunk és szegény milyen sokat tesz értünk..haha).
Még az érdekelne, hogyha elvinném a bútorokat, amiket én vettem, beleértve a konyhabútort, a drága függönyöket, meg az ő szobája bútorait is, az mennyire szabályos? 120 nm, csodálatosan megcsinálva, kár, hogy a festést nem lehet vinni, külön kevertetett színek..
"Még az érdekelne, hogyha elvinném a bútorokat, amiket én vettem, beleértve a konyhabútort, a drága függönyöket, meg az ő szobája bútorait is, az mennyire szabályos?"
teljesen. nyilván nem hivatalosan volt kiadva, így gondolom beköltözéskor nem készült leltár. de amit te vettél az a tied, azt viheted
De ki X, aki semmi igényt nem tart gyakorlatilag a lakásra? Az apukátok? Nagyapa? Valakinek van haszonélvezeti joga közületek? Annyira furcsa számomra, hogy te úgy érzed, csak mert felújítod a házat, akkor már örök életre ott lakhatsz, holott X bármikor eladhatná.
Miért nem vettél sajátot, ha már annyi milliód volt, és milyen városban 200 ezer forint egy egy szobás garzon?
Ne hibáztasd a testvéred, vagy kit, mert mégse akart valami külföldi idegenhez hozzámenni.
Igen, köszönöm, már az elején írtam, hogy Z(azaz én) hülye volt.
X a nagypapa-nagymama, akinek 3 lakása van, plusz egy, amiben lakik. Y az anyám, Z én vagyok, Q meg a testvérem. X Minden lakásában rokon lakik, akik cserébe gondoskodnak róla, kiszolgálják az igényeit, segítik és elviselik a bogarasságait, amiből sok van, ezen kívül nem lenne képes ellátni magát egyik sem, mert az egyik nem hagyta el 25 éve a kertet, a másik pedig rokkant, mindkettő utálja az embereket, nem mehet hozzájuk senki, bizonyos fajta ételeket esznek csak meg, illetve bizonyos cigit meg dolgokat kell nekik szerezni meg ilyenek, illetve fizikailag segíteni kell őket akár emelgetni is, vetni, ásni, kapálni, fuvarozni, háziállatokat ellátni, hajat vágni, befőzni nekik gyümölcsöt, ez fel van osztva a rokonok közt, akik ott laknak a lakásikban. Mióta úgy volt, hogy itt maradunk, én is aktív részese vagyok, leginkább pénzügyileg és kétkezi dolgokban segítek, festeni, takarítani és én biztosítom az ételt 80%ban. Nem gondoltam, hogy életem végéig, csak kb 5-6 évig, gimnázium miatt úgyis költözni kell majd, oda menni, ahova felveszik a gyerekem. Az ország egyik leggazdagabb városában lakunk, itt szuper az oktatás, integráló, és ha nem menne az állami általános, mondjuk mert kikezdik a szekálással a gyerekem és emiatt passzív vagy agresszív lesz, fizetik a magánsulit, havi 60 ezer forinttal. Hülye lennék innen elmenni.
Lehet az lesz, hogy még tűrjük egymást egy darabig, hátha lesz másik kapcsolata, vagy esetleg nekem lesz itt a környéken, bár utóbbira kicsi az esély. Az utolsó fickóhoz simán hozzámentem volna, ha nem lett volna 60 éves. Intelligens volt, magasan képzett, helyes a korához képest, vicces és rendkívül gazdag, külföldi viszonylatban is. 2 évig jártak, nem volt idegen, oda vissza utazgattak együtt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!