Van ismerősöd aki furcsa neked vagy téged tartanak furcsának?miért?

Gondolom másoknak én vagyok a furcsa, mert 4-ik éve csak orvoshoz vagy hivatalos ügyeket intézni lépek ki a házból.

Nincs agorafóbiám, nem leszek rosszul kint, csak nem vagyok kíváncsi senkire.

Én azt vettem észre bármit csinálok furcsa vagyok.

Például kereset.

Megkaptam hogy "haviöccáz" alatt nem is éri meg Pesten lenni, hát ennyiért ők fent sem lennének. Majd 5 perc múlva már arról csacsogtak, hogy a közeli gyárban 160-at is meg lehet keresni és az milyen jó pénz...

Mondjuk alapvetően vannak a "fúj Budapest" emberek. Akik amúgy életükben 2x ha jártak itt, de akkor is kijelentették, hogy nekik elég volt. Én meg meglátom mindenben a szépet és pont azért szeretek fent lenni mert itt mindig találok új helyeket, látok új dolgokat.

Vagy egy időben 3D modellezés és hasonlók irányába kacsintgattam.

És megkaptam, hogy mikor fogok "dolgozni" végre. Mert hát csak gépezek egész nap... :)

Vagy szeretem a túrázást, teljesítménytúrákat.

Ismerősökkel 30 km távokra megyünk, egyedül 40-50 távot is bevállalok. Aztán itt is megkaptam, hogy "de mi a jó abban, hogy csak mész" mert hogy ennek semmi értelme.

Bár az ilyesminél én is vissza kérdeztem, hogy neked miért jó, hogy minden nap leviszed a kutyát és végig sétáltok ugyanazon az 1 km távon egy koszos, zajos főút mellett...

Régen csendes voltam, az volt a baj.

Most meg az, hogy sokat beszélek. Ha fogytam azzal jöttek, ha híztam azzal.

Az, hogy "fura" egy nem túl egzakt fogalom, nem ugyanúgy értékeljük. Én pl kilógok a családomból, nem értenek meg egyáltalán, ahogy én sem őket. Ők tipikusan az "átevickélek az élet tengerén" típusú emberek, akiknek nincsenek nagy vágyaik az élettől. Rám meg furán néznek, ha teszek olyan célokért, amik szerintük csak álmoknak valók.

Furának nem érzem magam, pedig elég sokszor kilógok a sorból. Az elmúlt 8 évben 5 különböző országban éltem, rengetegek költözök, mert imádom. Éltem kint erdőben, vadászó-gyűjtögető életmódot élve, először sátorban, aztán a magam építette építményben. Elég megingathatatlan elvrendszer szerint élek, ami fogalmam sincs honnan jött. Nem a szüleim nevelték belém, de már gyerekkorom óta így van.

Szóval ha furának nem érzem magam, de mások elég ferde szemmel szoktak rám nézni, ha tudnak az ilyen dolgaimról. De szerencsére egyik dologgal sem vagyok egyedül, mégha nem is a leggyakoribb, hogy valaki ilyen legyen.

Én olyat tudok mesélni csak amikor nem is ismerem, és úgy reagál, mintha valami szörny lennék!

Hát szerintem engem az emberek furcsának tartanak ismeretlenül is, én azt vettem észre. Nem szoktam foglalkozni vele, azért időnként mikor nehéz amúgy is, nem mondom, hogy nem bánt, de egy idő után eljut az ember odáig hogy megtanul nem foglalkozni ilyesmivel.

Bár nem csinálok semmit, meg sem szólalok.

Pl. boltban észrevettem, hogy képesek a pénztártól a másikhoz küldeni, bár szerencsére már nem csinálják, és változott a viselkedésük is, de nem jöttem rá miért.

Régebben próbáltam megfejteni, vagy azért mert nagyon ellenszenves vagyok nekik ismeretlenül, szíve joga így érezni, de az már nem hogy emiatt hátráltasson, és magát is a munkájában, ahelyett, hogy engedne minél előbb menni. Vagy a másiknak voltam szimpi és nem tudja hogy cimbizzen,és így próbál segíteni az akinek a sorába vagyok, bár ezt kétlem a testbeszéd reakciókból.

Nem csak akkor csinálták, mikor már mentek volna, mert ezt a részét értem, mert nem csak pénztárnál dolgoznak, bár bizonyos helyzetben én lennék olyan jó fej, ha látnám, hogy nagyon siet és van egy terméke. Szóval ez lehetne magyarázat, első körben mindig ezt gondoltam, hogy megy a következő munkához, de aztán már nem, amikor már a pénztár közelében mögöttem is álltak a sorba, akkor mutogatott, hogy menjek a másik pénztároshoz frusztrált fejjel. Iszonyat tiszteletlennek éreztem és kellemetlennek, meg se fordul a fejében, hogy van az embernek bőven problémája, minthogy frusztrált ki tudja, hogy rólam ismeretlenül mit gondoló pénztáros mutogatásaival foglalkozzak. Aztán már amikor ketten voltak a pénztárnál ösztönösen mindig nem oda mentem, és szerintem rájött, hogy nem volt fer, ahogy reagált, mert később változott a viselkedése, az a furcsa amúgy, hogy első alkalmakkor meg nagyon kedves volt, és direkt mindig beugrott a pénztárba, mikor megjelentem és mosolygott.

Aztán az ellenkezője lett és fogalmam sincs miért, mert csak jövök megyek, szóval meg sem szólalok.

Eleinte nehéz volt, mert amúgy is egy már hosszabb ideje nehéz időszakot élek meg, és ez felesleges kellemetlenség volt. Nagyon tiszteletlennek éreztem, pláne, hogy kb. minimum egy évtizeddel fiatalabb lehet tőlem, ha nem többel, sőt biztos hogy többel egy 20-assal biztos,bár szerintem ők azt hiszik, hogy kb. csak egy kevéssel lehetek idősebb,szerintem dunsztuk sincs, hogy én jóval idősebb vagyok. Többször néznek jóval fiatalabbnak, és ezt már kérdezték is, volt aki 20 évvel, volt aki 10 évvel fiatalabbnak nézett. Szóval iszonyat kellemetlen, miközben minél előbb ki akar jutni az ember a boltból, mert nagyon nem ér rá, és így reagálnak rá.

De aztán szerencsére később változott. Kedves lett, valószínűleg csak nehéz napja volt, vagy frusztrált időszaka, csak nem vagyok villámhárító ismeretlenül se.

Volt emiatt necces helyzetem is, mikor siettem és tényleg csak egy kezemben volt egy csomagban három péktermék, és gyorsan gondoltam megyek is, és dühösen átirányított a másik eladóhoz, és ő csak pár perccel később ment. Azalatt az idő alatt én már hetedhét országon is túl lettem volna.

Megértem ugyan, de akkor ha a mögöttem lévőnek aki szintén bepróbálkozott tudta normálisan, kedvesen mondani, akkor nekem a dühös arckifejezését mellőzhette volna. Természetesen jóval később jutottam ki, ahol sorba kellett állnom, ami azért volt necces, mert sietnem kellett és a még kellemetlenebb az volt, hogy a mögöttem lévő cigány család akik utánam érkeztek azok közül akikről dunsztom se volt kik azok, az egyik oda áll elém mintha ismerne, és elkezdett hozzám beszélni nem túl kedvesen, hogy nem vagyunk előrébb. Nyilván a sor miatt mondta, de miért nekem? Én meg csak néztem magam elé, mintha hozzám se szóltak volna és kamilláztam magamban, hogy miért nem hagynak békén. Ráadásul nagyon kellemetlen volt a helyzet, mert egyáltalán nem tartották a másfél méter távolságot. Az előttem lévő vette észre, hogy segítségre szorulok, és gyorsan kimenekített a cigányok közül, előre engedett.

Vagy volt egy fiatal etnikai hölgy a két gyerekével, a nő rám nézett és tök lekezelően elkezdte hangosan mondani nekem, hogy: Oooh lesz vagy 14 ezer megint. Utána meg a kisgyerek elkezdte nekem üvöltözni, hogy nem érti meg mármint a testvére, hogy a cukorért nem kell fizetni. Én meg csak kamilláztam, hogy mi baja van a nőnek,bár a gyereket sem értettem. De nem szóltam semmit csak szerintem látszott az arcomon az, hogy nekem ehhez mi közöm,ő vett ennyi mindent. Másrészt próbáltam éreztetni a kamillázó arckifejezésemmel, hogy tiszteletlen! A pénztárba meg a pénztáros kacagott, ez egy másik pénztáros volt, ahelyett hogy segített volna nekem, mert hát igen kellemetlen helyzet volt, mert úgy szegezte nekem ezt a mondatot, mintha én tehetnék róla, hogy ő ennyi mindent vesz. Pl. a pénztáros odahívhatta volna a biztonsági őrt, mert kb. úgy nézett rám a nő, mintha meg akarna fojtani egy kanál vízben.

És ez nem az első alkalom fogalmam sincs kicsodák, de mindig az ilyen emberek zaklatásait kell elviselnem, nagy többségében mindig etnikaiak támadnak le tiszteletlenül,úgy hogy nem is csinálok semmit, rájuk se nézek, hozzájuk sem szólok, azt sem tudom kicsodák. Ahelyett hogy békén hagynának.

Random miközben a boltban épp a tej termékeknél voltam, jött egy etnikai néni a gyerekével, rám nézett, és megálltak előttem, és a néni csak nézett és elkezdte a néni ismételgetni jó hangosan, hogy:

"Ez nem jó! Ez nem jó! Ez nem jó!" és ezt elmondta legalább 10x

Ha szerinte úgy hogy nem is ismer, nem vagyok jó, akkor tartsa már meg magának a saját fantazmáit rólam, mert tényleg nem érdekel. Engem meg hagyjon már nyugodtan koncentrálni, hogy mit kell vennem.

És ez csak töredéke amit művelnek, de fogalmam sincs kicsodák, és miért csinálják. Olyan is volt, hogy szűk helyen kértem udvariasan, de határozottan, hogy engedjenek el, és nekem támadtak, hogy szerencsém, hogy kértem.

Az ilyen emberek miért nem tartják meg maguknak a frusztrációjukat, és miért vetítik ki ismeretlen emberekre? És miért nem hagyják békén a másikat?