Nagyon aljas vagyok, ha néha az jut eszembe, hogy nem lennénk egy család nem is barátkoznék ezekkel az emberekkel?

Tuti nem beszélnék se rokonaimmal, se szüleimmel. Bár így se nagyon teszem.

Alapból régen mindig leszóltak akár itt is, ha úgy jellemeztem a családomat, mint "prolik". Pedig totál azok.

Tipikus ülünk otthon a TV előtt és várjuk hogy elteljen az élet. Mindenre az a jelszó, hogy nincs pénz, meg "majd egyszer". Nyilván fejlődés, előrehaladás az életben nulla. Tipikus siránkozás, hogy "ha régen tanultunk volna" "ha elmentem volna egyetemre" "ha elfogadtam volna azt az állást" "Ha a Huffnágel Pistihez mentem volna feleségül".

Arra emlékszem, hogy igazából már a 30-as éveiktől csak azt hallgattam, hogy "már mindegy" "ez már így van". Tipikus fiatal bulizósok életvitele, akik fiatalkorban azt hangoztatják, most kell élni mert utána csak a meló lesz az élet. És ennek megfelelően bele is savanyodnak a hétköznapokba.

Mindezek mellé apám még alkoholista is volt, vagy 20+ éven át csak döglött otthon szó szerint. Az az ember akit mások 2 perc után leráznak vagy elküldenek minél messzebb, nekünk meg vele kellett felnőni.

Vagy ami a "majd lesz valahogy" mellé nem tetszik, hogy mindenkit rögtön leszólnak, lekicsinylően nyilatkoznak róla, ha sikeresebb valamiben.

Egyszer megjegyeztem, hogy milyen szép háza van az egyik rokonunknak. Rögtön a "negatív" válasz jött, hogy 50 évig az anyjáék házában laktak úgy könnyű nekik. Vagy másiknál hogy "persze neki mindig meg voltak a kapcsolatok"

És sosem értettem egyet ezzel a fajta utáljunk mindenkit csak mert "neki jobban megy" mentalitással.