Mire jó a vérkötelék, ha a rokonok ennyiben sem segítenek?
Van egy féltestvérem. A közös apai ágon nem vagyonosak a szüleink, az ő anyai ágán viszont elég gazdagok, sok ingatlannal, befektetéssel. Testvéremnek sokáig drogproblémái voltak, de aztán szinte saját erőből talpra állt, szakmát tanult, elkezdett dolgozni, 27 évesen végül el is költözött otthonról, önálló lett.
A rossz éveiből viszont tartozása maradt, 5 millió forint, eldrogozott diákhitel plusz egyéb kisebb kölcsönök után. Ehhez kért segítséget a rokonaitól, hogy ezt az összeget nekik és nem a banknak visszatörlesztve talpra tudjon állni. Nem segítettek neki. Megtehették volna. Persze tudom, mindig van indok arra, hogy honnan hiányozna az a pénz, de 2 balatoni apartmannal, cégekkel a hátuk mögött ennyi szerintem belefért volna segíteni. Főleg, hogy nem örökbe kérte.
Mire jó az egész rokonság téma, ha ennyire nem számíthatunk egymásra?
De felfogtam először is, ettől függetlenül a véleményem nem változott.
Tudod mindig könnyebb más fäszával verni a csalánt, meg másnak a vagyonával dobálózni.
Azert mert a versegi kotelek sem jelent mindig egyet a megbocsatassal, bar magyarorszagon tudom azt szokas, hogy ha a masik beled szur egy kest, utana meg te kerjel bocsanatot tole.
Nyilvan csalodtak a gyerekben, 27 eves koraig otthon dekkolt, drogozott, hitelezett. Nyilvan nem biznak benne, nyilvan sok eselyt kapott mar, es eljatszotta oket. A csalad segit, es jo ha van, de nem minden esetben elvarhato az a segitseg.
Ha valaki ennyire nem tudta megbecsülni a pénzt akkor annak én se adnék.
Én meg itt vagyok 30 évesen kb 10 milla spórolt pénzzel amivel majd lakást akarok venni hitelre úgy, hogy egész életemben spóroltam és nem nyaraltam soha.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!