Hogyan tudnék segíteni az unokatestvéremnek az őrült anyja ellen?
Van egy unokatestvérem, 14 éves lány. Az anyja semmit nem enged neki, nem mintha egy bulizóa akárki lenne.
Tavaly hetente egyszer hazasétálhatott az iskolából a barátaival, havonta egyszer elmehettek valahova (mozi/fagyizás/sétálás). Ezt is kevesellettem, szegénynek már akkor is alig volt szociális élete. Most a “korona miatt” ez is ugrott. (Az anyja egyébként azt hangoztatja, hogy mekkora hülyeség ez a vírus, tuti nem is létezik, de felhasználja arra, hogy a lányát ne kelljen elengednie sehová.) Iskola után az anyja elmegy érte és egész délután ülhet otthon, ha kész a házi, mindent megtanult, akkor lehet olvasni és kész.
Hetente kétszer elhozza lovagolni abba a lovardába, ahova én is járok. (Végig ott ül, nézi az edzést és ahogy lenyergelte a lovat, már viszi is el.) Úgy gondolja, ezzel valami hatalmas áldozatot hozott, már nem is kell több ennél egy gyereknek.
Azt sem engedi, hogy telefonja legyen, mert “az csak a r*bancoknak van”. A házit is úgy kell az ő telefonján elkérni, ha nincs suliban a lány. Nem érti meg, mennyivel egyszerűbb lenne, ha elintézhetnék egymás között a barátnőivel.
Ezen a “csak a r*bancok” alapon nem használhat korrektort, szempillaspirált és körömlakkot, alkalmakra sem. Ékszert sem hordhat, a fülét sem fúrathatja ki.
Én mindig próbálok neki segíteni, kölcsönadom a telefonomat néha, hogy felhívhassa a barátait. Ha nagyritkán (kéthetente egyszer) elengedik velem sétálni, akkor találkozunk valahol a barátaival, meg ilyesmik.
Az apja nem szól bele, szerinte is így helyes.
Nagyon szeretnék segíteni neki, mit tegyek? Kívülállóként mit gondoltok az anyjáról? Ez tényleg így jó és csak mi reagáljuk túl? Volt tapasztalatotok hasonló szülőkkel?
16/L
Szánalmas. Gondolom az anyja nem dolgozik sehol (mert ha dolgozna, nem lenne erre ennyi ideje), hanem otthon mereszti a seggét, és unalmában állandóan a gyereke hátsójában lóg. Ez beteges. Te sajnos nem fogsz tudni au anyjára hatni, anyudat kérd meg, hogy segítsen.
Az ilyen szülőt komolyan elküldeném 3 műszakba egy gyár legmélyére, akkor tuti nem lenne ennyi energiája a gyerek életét tönkretenni.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!