Támogatnátok így anyagilag a testvéreteket?
Örököltünk egy balatoni nyaralót pár éve amit az akkori árának a felét kifizettem neki + minden ügyvédi költséget is. A házat azóta felújítottuk, és apartmanként kiadjuk. Én mindig is ezt szerettem volna csinálni, szerencsére a férjem is támogat benne.
Most a nővérem követeli ennek a felét, mert hogy ő is örökölte. Nincsenek jó anyagi helyzetben 3 gyerekük van, csokkal kezdtek építkezni de elfogyott a pénzük. A szüleinknél laknak, ők tartják el őket. Nincs jó kapcsolatunk, mindig is csak lehúzni akart.
egyetértek
a testvér megkapta a részét, a testvér fölvette a CSOK-ot, a testvér a szülőknél lakik, ahol eltartják őket a 3 purdéval.
mit szeretnének még..?
el lehet adni a félig felépített házat, és lehetett volna előre kalkulálni, hogy meddig nyújtózhatnak
vagy lehet menni a panzióba klotyót sikálni és ágyneműt mosni, munkabérért
Kérdező, nem vagy köteles semmire. Te anno, AKKORI ÁRAKON lerendezted a vásárlást. Az, hogy most a többszörösét éri az ingatlan, hát bocsánat, közben volt egy ingatlan árrobbanás. De emiatt semmit nem követelhet a tesód, tehát sem jogi, sem erkölcsi alapja nincs kérni bármit is.
(Maszek véleményem, hogy hülye vagy, ha belemész a dologba, és megsegíted, mert utána már ez lesz a természetes.)
Ha egy idegennek adtátok volna el mindketten a nyaralót akkoriban, akkor sem mehetne vissza követelőzni a tesód, hogy jéééé, ez most háromszor annyit ér, és különben is, ki van adva, kér a haszonból.
Tőlem egy fillért sem kapna, én már a saját életemet (életünket a férjemmel) szeretném rendezni ebből a nyaralóból).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!